„Ez a nap, melyet az Úr szerzett örvendezzünk és vigadjunk azon.” – Terdik Mihály atya nyolcvan éves

„Ez a nap, melyet az Úr szerzett örvendezzünk és vigadjunk azon.” – Terdik Mihály atya nyolcvan éves

Terdik Mihály görögkatolikus áldozópap az idén tölti be 80. életévét. Október 28-án Szent Liturgián adott hálát felesége, gyermekei, unokái és dédunokái, testvérei, sógorai és családtagjai,  valamint közeli ismerősi jelenlétében az elmúlt nyolcvan évért a máriapócsi kegytemplomban.

Forrás: Szemán András, fotó: Szemán László2017. október 30. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2341 napja íródott

Terdik Mihály atya 1937. október 30-án született Nyíradonyban egyszerű földműves családban. A középiskolai tanulmányokat Debrecen-Pallagon kezdte el az erdészeti iskolában, mely időközben Szegedre költözött át. 1957-ben érettségi vizsgái után Dudás Miklós hajdúdorogi püspök felvette az egyházmegye papnövendékei sorába. 1962-ben kötött házasságot Soltész Stefániával, akivel azóta is boldog házasságban él immár 55 éve. A Jóisten öt gyermekkel ajándékozta meg őket.

1962. december 9-én öt évfolyamtársával együtt Nyíregyházán szentelte pappá Dudás Miklós püspök atya. Első szolgálati helye Újfehértó volt, ahol öt évig szolgált káplánként. 1967-ben megyéspüspöke Csengerújfaluba helyezte. Első éveiben parókiát épített, majd pedig a templom kapott új belső festést. Egyidejűleg Csengerben is végzett szertartásokat kezdetben a római katolikus templomban, majd magánházban a folyamatosan növekvő görögkatolikus közösség számára. 1983-ban Timkó Imre püspök szentelte fel a felépült csengeri görögkatolikus templomot.

1986-ban a Nagykálló mellett található Biri községbe kapott kinevezést. A templomban új ikonosztázion épült, valamint belső falai is megújultak. 2009-ben nyugdíjba vonult, azóta Máriapócson él.

Több alkalommal is szervezett zarándoklatot Rómába. Szerette a sportot, ezért többször is elutazott Erdélybe a görög papok futball csapatával, bár ő maga nem volt a pályán.

Szeretettel és jóindulattal beszél egykori híveiről. Mindössze három parókián szolgált, de így is szívesen emlékszik vissza sok szép és örömteli eseményre. Jókedve és derűs mosolya mindmáig megmaradt.

Aranymisés jelmondata nyolcvanadik születésnapján is megállja a helyét: „Ez a nap, melyet az Úr szerzett örvendezzünk és vigadjunk azon.” (Zsolt. 117. 24.)

Forrás: Szemán András, fotó: Szemán László

Nyíregyházi Egyházmegye

Terdik Mihály, hálaadás, születésnap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert