Jubileumi nap a Szent Imrében

Jubileumi nap a Szent Imrében

2017. október 27-én jubileumi Szent Imre-napra gyűltek össze a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium pedagógusai, diákjai, öregdiákjai és meghívott vendégei. 25 éves múltért adtak hálát a jubileumi szentmisén, melyet az alsó tagozatosoknak lelki vezetőnk, Bákonyi János atya, az 5-12. évfolyamnak Felföldi László helynök atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa mutatott be.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye2017. november 4. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2359 napja íródott

A korosztályokhoz igazodó sporttevékenységek, kézműves foglalkozások, előadások számos élménnyel gazdagították a nap résztvevőit. 25 év – 25 kilométer örömfutásban váltották egymást az alsó tagozatosok a tizenévesek, nagygimnazisták. Egy másik, 30 fős csapat 25 kilométert kerekezett Nyírtelekig s vissza, az iskoláig. Ezzel párhuzamosan az osztályok képviselői Kő-papír-olló stratégiai játékban vettek részt.

A hálaadó szentmise után az alsó tagozatos diákokat a tanító nénik által szervezett kézműves foglalkozások várták, ahol védőszentünk, Szent Imre jelképével, a fehér liliommal díszített könyvecskét, üvegfestés technikájával liliomos rózsaablakot, színes papírból hajtogatott, ragasztott képet alkottak a kisdiákok, így emlékezve az általános iskola 10 éves évfordulójára. Az 5-7. évfolyamos diákokat a 11. a osztály által szervezett lovagi torna várta, mely a mocsárjárástól a sárkányetetésig, a várostromtól a titkok barlangjának felfedezéséig számos élvezetes próbát rejtett. Szent Lászlóról is megemlékezett a torna egy-egy állomása. A 7-12. évfolyamos fiatalok szentimrés öregdiákokkal vehettek részt pályaválasztási beszélgetésen. Egyetemi hallgatók, villamosmérnök, mentőtiszt, nyelvész, közösségszervező andragógus mellett végzett számítástechnikai szakember, agrármérnök, közgazdász segítette a tájékozódást a hivatások világában. A Határtalanul! pályázat témanapja is várta a 7-12. évfolyamosokat, melynek során a délvidéki projektünkben részt vett diákok tájékoztatták társaikat a Határtalanul! program adta lehetőségekről. A szerbiai 5 napos utunk során megismerkedtünk a szecesszió délvidéki fővárosával, Szabadkával, Tóthfalu közösségmegőrző magyarságával, közös szentmisén vehettünk részt a település fiataljaival. A zentai csata emlékműve, a csúrogi magyarság holokausztjának mementója, Pétervárad, Zimony, Nándorfehérvár, Szendrő vára, a nagybecskereki Arany-ballada projekt, színházlátogatás, ismerkedés a város fiataljaival, az aradi vértanúk emléke és az aracsi pusztatemplomhoz vezető viszontagságos utunk élményeit ppt bemutató segítségével elevenítettük fel. A délelőtt zárásaként a forgószínpad elvén szervezett foglalkozásokon megismert délvidéki éneket adtuk elő közösen a kápolnában, majd a különböző tevékenységek aktív résztvevői emléklapot vehettek át.

Elérkezett a délután, a jubileumi gálaműsor ideje, ahol a nézőtér újra megtelt diákjainkkal és meghívott vendégeinkkel. Molnár Katalin főigazgató asszony köszöntője után Megyesi Mária igazgatónő vette át a szót, majd a színpad fokozatosan benépesült az erdő lakóinak örömünnepére érkező tanítványainkkal, akik előadóművészetekben csiszolt tehetségükről adtak tanúbizonyságot. Jaczkó Szilvia klasszikus balett oktató csoportjától a Szent Imre Kicsinyek kórusa vette át a stafétát, szerepeltek versmondóink, mesélőink, alapfokú művészeti iskolánk magánénekes és hangszeres növendékei és a Topogó táncegyüttes néptáncosai is Ugyan Attila néptánc oktató vezetésével. A gálaműsor végén valamennyi fellépő örömtáncot lejtett, így ünnepelve a negyedszázados évfordulót. A gálaműsor rendezője Tormássiné Kapitány Ágotha igazgatóhelyettes, koreográfusa Béres Tímea magyartanár volt, az AMI-s diákok produkcióját Pur Tibor intézményegység vezető fogta össze. A gálaműsor végén a meghívott vendégek a jubileumi kiállítótérben emelték poharukat az újabb 25 évre.

                Boldog 25 éves születésnapot, Szent Imre eszményeihez méltó újabb negyedszázadot kívánunk minden volt, jelenlegi és jövendő szentimrésnek! 

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Imre, jubileum, 25
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert