Országos Görögkatolikus Ministráns Találkozót rendeztek Máriapócson

Országos Görögkatolikus Ministráns Találkozót rendeztek Máriapócson

November 18-án tartották a Görögkatolikus Metropólia ministránsainak találkozóját Máriapócson. Kétszázhetven regisztrált résztvevő érkezett a szombati találkozóra, szerte a metropóla területéről. A regisztrációnál minden résztvevő A 2018-as római nemzetközi ministráns zarándoklat jelmondatával ellátott karkötőt kapott ajándékba: "Keresd a Békét és járj a nyomában.” (Zsolt 34,15b).

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye2017. november 21. 08:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2319 napja íródott

A miskolci csapatot Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök áldással indította útjára kora reggel. Máriapócsi megérkezésekor minden csoport először a kegytemplomba ment a Szűzanya köszöntésére, tíz órára már megtelt a székesegyház.

A zarándoknap Szent Liturgiával kezdődött, amit Kocsis Fülöp metropolita vezetett. Az evangéliumra utalva arra hívta fel Fülöp atya a gyerekek figyelmét, hogy bármilyen útra is indulunk, a legkönnyebben magunkkal vinni imádságunkat tudjuk. Ez mindenhol elérhető, ezzel mindent megkaphatunk, de fontos, hogy a számunkra szükséges dolgokat kérjük és teljes szívvel, hittel forduljunk Isten felé. A ministránsoknak küldetésük van, figyelmeztette a résztvevőket a metropolita, ami nemcsak oltár körüli szolgálatot jelent, hanem a meghívásukra adott válasz mindennapi megélését is.

A liturgia után csapatokba rendeződve az ifjú ministránsok a meghívott előadókkal találkozhattak; Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Pindroch Csaba színművész, és Kiss László görögkatolikus áldozópap "Én is voltam ministráns" címmel tartottak előadást a hivatásról, szolgálatról, hitről, annak nehézségeiről, a célokról, a kitartásról és az erőről. Gyurta Dániel az elszántság, a következetesség, és a lelki egyensúly megtartásának fontosságáról beszélt a fiataloknak. Pindroch Csaba előadásában a gondviselés megértésének és a hit megélésének példáját hallhatták résztvevők. László atya pedig igazán „gyakorlati” ismeretekkel látta el a kis ministránsokat.

Mobiltelefonos applikáció is készült a találkozóra: az előadásokkal kapcsolatos kérdésekre ezen keresztül kellett válaszolni. A kispapok által vezetett négy csoport közül a nyertes csapat ajándékot vehetett át a találkozó végén.

Délután Béres Gábor, Fedor Péter és Jármi Zoltán atyák az elmúlt római ministráns zarándoklatokról mutattak „életképeket”, valamint a 2018-as római találkozóról hallhattunk a szervezőktől. A székesegyházban közösen mondott Paraklisz és Fedor Péter atya záró gondolatai bocsátottak útra minket: a máriapócsi örömteli együttlét legyen forrása otthoni szolgálatuknak.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

ministráns tábor, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert