Szent Imre Egyházi Kórustalálkozó a Szent Imrében

Szent Imre Egyházi Kórustalálkozó a Szent Imrében

Harmadik alkalommal rendezték meg a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Iskolában a Szent Imre Egyházi Kórustalálkozót november 18-án délelőtt, közel háromszáz énekes részvételével.

Forrás és fotó: Szent Imre Katolikus Iskola Alapfokú Művészeti Iskola2017. november 28. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2313 napja íródott

A rendezvényen nyírbátori, kisvárdai és nyíregyházi kórusok mutatták be műsorukat, Angelné Kozma Krisztina, Csinószki Mária, Gebri Zsanett, Gyöngyössy Boglárka, Románné Szakolcai Mária, illetve Faragó Sándor vezényletével. Elfogadta a rendezők meghívását a hat főből álló Acapellart énekegyüttes is. A rendezvény végén valamennyi résztvevő együtt énekelte a Szent Imre herceg kezdetű népének Gebri Zsanett által komponált feldolgozását.

A kórusok munkáját Szabó Soma Liszt-díjas karnagy, a nyíregyházi Cantemus vegyeskar vezetője értékelte. A fellépő énekesek kedves meglepetést kaptak az értékelés végén, ezt követően pedig finom ebéddel vendégelték meg őket.
Jó volt ismét találkozni, hallani egymás énekét, s azt, hogy milyen szépen, igényes művekkel tudjuk Istent dicsérni!

Forrás és fotó: Szent Imre Katolikus Iskola Alapfokú Művészeti Iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

kórustalálkozó, Szent Imre, Acapellart, Szabó Soma
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert