A betegség értéke

A litánia aznapi sorait - „Betegek reménye, Haldoklók pártfogója” - ki is tudta volna kézzelfoghatóan közel hozni, ha nem egy kórházlelkész? Egy történettel a sebészről és egy balesetet szenvedett fiú türelmetlen apjáról, vezette be a témába a hallgatókat Zsolt atya. Már az elején leszögezte, hogy kórházlelkésznek lenni más, mint a megszokott papi munka. Nehéz ez a szolgálat, de számára mégis természetes és szeretettel végzett napi feladat, hiszen ő nem felülről ereszkedett le a betegekhez, hanem, sorstársként lépett melléjük. Többszörös hangszalag műtétje miatt maga is gyakorlott kórházlakó. A nehéz és drámai, valamint a könnyű és súlytalan élet között párhuzamot vonva, a nehéz élet mellett tette le a voksát, szembeállítva a drámát a komédiával.

Megélt tapasztalata, hogy lehet hordozni az élet keresztjeit méltósággal.

A betegséget, fájdalmat, szenvedést, mint próbát, lehet tekinteni rablónak, mely elvette javainkat. Ám vendégként is fogadhatjuk, és asztalunkhoz hívhatjuk. Lehet minden ember a betegségben, szenvedésben Cirenei Simon, aki Jézus keresztjét segít hordozni.

Kutatások bizonyítják, hogy a tények csak 10%-ban határoznak meg minket, a többi 90% a mi látásunk, viszonyunk, hozzáállásunk ehhez a tényhez. Tévhit, hogy az a legfőbb jó, ha valaki mindenféle szempontból jól van. A kérdés sem az kell, legyen, hogy mi a legfőbb jó. Helyesen így hangzik: Ki a legfőbb jó? Természetesen Isten!

Nekünk, embereknek a legfőbb jó az üdvösségünk, az öröklétünk. A betegség és az egészség is állapot, de csak a földi élethez kötődő állapot. A kútban élő béka és a kút kávájára szálló pacsirta történetén át vezetett el minket Zsolt atya annak felismerésére, hogy nem mindegy honnan nézzük a világot. Ha önző vagyok, és csak befelé nézek, a betegség lehet tragikus, drámai, bele is pusztulhatok.  Ám ha a kút kávájára repülve szemlélem a világot, a betegségen túl meg is látom azt. Nem arról szól az élet, hogy a saját sebeinket daráljuk, mantrázzuk. Ha találkozunk a rosszal, ne azt kérdezzük miért, hanem azt, hogy mi a célja, mit tanulhatok általa? Klaus Brenner, német pap szerint az vagy, amire, vagy akire nézel.  Ha önző módon csak magunkra nézünk, az maga a pokol: a magány pokla. Emberi nagyság, a lélek magasabb szintű ereje kell ahhoz, hogy az önfelülmúlást meg tudjuk tenni. Az ember tiltakozik a betegség, szenvedés, halál ellen. Szeretné kitörölni az életéből, de nem lehet: az élet nehéz. Jézus életében is ott voltak ezek a nehézségek, pedig ő bűnt nem követett el. Az Úrjézus intenzív időszaka az ő kínszenvedése és halála volt. Ezt hívjuk megváltásnak. Emelkedettség, különleges lelkierő kell ahhoz, hogy a betegség, fájdalom órájában azt tudjam mondani: legyen meg a te akaratod!

A világban a rossz: VAN. Ám ha belsőbékével elfogadom a rám eső részt, akkor én a rosszat kiiktattam a világból és át tudom formálni jóvá. Hősiesen hordozva keresztemet, fel tudom azt ajánlani például családtagjaimért. Ha csökken a rossz, növekszik a jó, s így mint Krisztus munkatársa, jobbá tehetem a világot. Ha a keresztet belsőbékével tudom hordozni, nem elszigetel, hanem kapukat nyit meg előttem: önmagam felé, mások felé és fölfelé. Istent is jobban fogom érteni, ha már átmentem szenvedésen.

Szenvedésre lettünk formálva. Isten vésője és kalapácsa időről időre formál minket, míg műalkotássá leszünk. A szenvedést vállalni annyi, mint kibírni. Az isteni akarat 100%-át és az emberi akarat 100%-át egymáshoz közelíteni kell annyira, hogy már én is azt akarjam, amit Isten. Azért vagyunk mi, emberek, az a küldetésünk, hogy a két világot, az égit és földit összekössük.  Weöres Sándor szavaival:”Talpad alatt a föld, fejed fölött az ég, benned a létra.” Zsolt atya bölcsessége mély gondolatokat ébresztett mindenkiben. 

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye