A nyíregyházi görögkatolikus Szent Miklós-székesegyház templombúcsúját 2017. december 3-án tartják, a délután folyamán pedig Szent Miklós udvara hívogatja adventi forgatagával a betérőket.
Szent Miklós követe Nyíregyházán, a belvárosban nem csak csokimikulásokat hoz a csizmácskákba. 2017. december 3-án a Szent Miklós-székesegyház búcsúi ünnepe és felújított keresztje is a Mikulással érkezik. A 11.00 órától kezdődő Szent Liturgián együtt imádkoznak a kerület papjai, prédikációt tart Szocska A. Ábel apostoli kormányzó, a papnövendékek énekükkel emelik a liturgia fényét.
A gyermekek nagy örömére Szent Miklós követe is megérkezik a liturgiára.
A körmenet során megszentelik a felújított útszéli keresztet is. Az eddigi vaskorpusz helyett dr. Janka Gábor által festett ikonkorpusz kerül a keresztre. A kőmunkálatokban Varga Gábor segíti az egyházközséget.
Az ünnepséget követően mindenki hivatalos a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium udvarán felállított sátorba egy ebédre.
Szent Miklós napja délután 14.00 órakor folytatódik, amikor a templom udvarán felállított színpadon műsorokkal az iskola udvarán pedig adventi forgataggal kedveskednek az érdeklődőknek.
A színpadon fellépnek a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda gyermekei, műsort adnak a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai, Gebri József vezetésével a jósavárosi görögkatolikus énekkar, és a papnövendékek kórusa is fog énekelni. Meghívott előadók továbbá a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium dráma tagozatosai is.
Forró tea, forraltbor és táncház melegítheti fel az udvaron nézelődőket, akiket az egyes egyházközségek és az óvoda ill. iskola standjainál megtalálható étel- és ajándékvásár fogad. A hittanteremben kézműves foglakozásokkal és népi játékokkal várják a legkisebbeket is.
Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |