Gyertyagyújtás és ünnepi fények a Kossuth téren

Gyertyagyújtás és ünnepi fények a Kossuth téren

2017. december 3-án meggyújtották a város adventi koszorújának első gyertyáját Nyíregyházán.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra2017. december 4. 08:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2306 napja íródott

A görögkatolikusok otthonaiban már a harmadikat, a Kossuth téren az első gyertyát gyújtották meg 2017. december 3-án.

A város óriás-adventi koszorúja minden decemberben megtalálható a megyeszékhely szívében, s az első gyertya meggyújtásával a belváros ünnepi kivilágításának ideje is elérkezett. Ettől a naptól indul az adventi rendezvénysorozat, minden kedden, csütörtökön és vasárnap várják az érdeklődőket.

Az ünnepi alkalom során dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte a város lakóit, majd a négy történelmi egyház képviselői mondták el adventi gondolataikat.

A várakozás jelentésérő és jelentőségéről, a fényhozó Krisztusról, aki beleszületik a sötétségbe és fényt hoz nekünk a világ Világosságává válva.

Molnár Zoltán görögkatolikus parókus atya élet-utazásunkat hasonlatában egy zsúfolt buszon való utazásként írta le. Ismeretlenül, egymás mellett szorongva utazunk, s amikor kinyílik ennek az ajtaja, s egyszer csak egy kismama lép be karján gyermekével, valami megváltozik. A zsúfoltság marad, de az arcokon mosoly fut végig.

Ilyen az Isten közeledése is. Sok a feladat, a feszültség a mindennapjainkban, de ő elküldi Fiát hozzánk, s ez megváltoztathatja életünket.

Az ünnepségen fellépő Cantemus Fiúkórust Szabó Soma Liszt Ferenc-díjas karnagy vezette.

A megnyitó ceremónia után Takács Nikolas adott koncertet.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Kossuth tér, adevnt, gyertya, Nyíregyháza, Molnár Zoltán
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert