Ki mit tud? – kiderült a hajdúnánási vetélkedőn

Ki mit tud? – kiderült a hajdúnánási vetélkedőn

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat három gyermekvédelmi központjának közös megmérettetése zajlott Hajdúnánáson 2017. december 4-én, az immár hagyományosnak számító Ki mit tud? vetélkedőn.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra2017. december 13. 12:12

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2322 napja íródott

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által 2011 óta fenntartott három gyermekvédelmi központ (Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ) közös rendezvénye az a Ki mit tud? vetélkedő, melyet a fenntartó támogatásával évek óta megrendeznek Hajdúnánáson.

Ebben az évben minden intézményből – a házi elődöntőket követően – tíz-tíz produkció került színpadra a nánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központban, amely helyszínt a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. vezetőjének, Szilágyi Erzsébetnek és munkatársainak köszönhetően ingyen vehették birtokba a tehetséges fiatalok.

A zsűri tagjai voltak: Szaplonczay Gergely, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lelki vezetője, Balázs Rájmund és Ábi Csaba, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium két hallgatója, Lipusz Tünde és Tóth Anita, a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ képviselői, Bagi Zsuzsanna és Gyöngyössy Martina, a Nyíracsádi Lakásotthonból, Asztalos Ildikó, iskolapszichológus és Nagy Tamás.

Simon Mihály, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ vezetője a vetélkedő házigazdájaként megnyitó beszédében „a tehetség és a közösség ünnepének” nevezte ezt a hagyományőrző rendezvényt, amely a nevelők és gyermekek közös, egész éves kitartó munkájának megkoronázása. „A tehetség – mint mondta – olyan, akár egy természeti kincs, egy mag, mely megfelelő körülmények közt kifejlődik.” Választott idézete is ily módon járta körül a tehetség és a személyes fejlődés kérdését, miszerint »Ha valakit olyannak látsz, amilyen éppen most, ezzel visszatartod őt a fejlődésben. De ha olyannak látod, amilyenné lehetne, ezzel előre segíted őt életútján.« (Goethe)

Ősz Tibor a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelki igazgatója ünnepi szavaival és tanmeséjével arra tanított, hogy minden egyes ember zsebében ott lapul egy gyémánt, a tehetség gyémántja, melyet nekünk kell felismerni, megtalálni és rajtunk áll kiművelése is.

A rendezvényen jelen volt Bődiné dr. Tóth Rita, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese, Fényes Zsolt, a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője, Lipsó Zoltán, a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ igazgatója.

A vers, próza, ének, színdarab és tánc kategóriában indult versenyzők, csoportok élvezhették a közönség lelkesítő jelenlétét, egymás produkcióit, az együtt töltött minőségi időt, az odafigyelést és a sok értékes ajándékot.

A nyerteseknek, a helyezést el nem ért versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak egyaránt jár a gratuláció!

Vers, próza kategória

1. helyezett Kosztolnik Dominik,

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nevelőszülő hálózat, Felkészítő: Kiss István nevelőszülő

A cinkotai nagy icce

2. helyezett     Bereczki Annamária,

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nevelőszülő hálózat, Felkészítő: Őryné Molnár Anita nevelőszülő

Szalai Edina: Nem értem a felnőtteket

3. helyezett        Bereczki Kinga

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nevelőszülő hálózat, Felkészítő: Őryné Molnár Anita nevelőszülő

Szalai Borbála: Csacsi

 

Ének kategória

1. helyezett     Lakatos Alexandra és Kanalas Nikolett

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Polgári úti lakásotthon

Népdalcsokor

2. helyezett     Lakatos Kevin

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nevelőszülő hálózat

Masquenada

3. helyezett     Rostás Márta

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Bethlen Gábor körúti lakásotthon, Felkészítő: Horváthné Bózsár Irén

Csondor Kata: Add tovább

 

Színdarab kategória

1. helyezett     Nagy Beatrix, Nagy József, Mursa Dzsenifer, Tóth László, Tonté Kamilla, Tarsoly Nikoletta, Kanalas Noémi, Vadászi Nóra, Boda Laura

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nyírszőlős Lakásotthon, Felkészítő: Kertiné Kulcsár Éva

A három pösze leány

2. helyezett     Antal István, Nácsa Szabolcs, Tóth Róbert, Loves Martin, Bus Erika, Murzsa Dzsenifer,

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nyírszőlős Lakásotthon

Felkészítő: Gombos Edit, Petneháziné Pócsfalvi Erika

Kamasz – Aha

3. helyezett     Lakatos Orsolya, Pálvölgyi Györgyné,  Tisza Elizabet, Tisza Erik, Veres Vivien, Papp Beáta

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Újfehértó Nevelőszülő hálózat

Felkészítő: Pálvölgyi Györgyné

Lakásotthoni életképek

 

Tánc kategória

1. helyezett     Balogh Noémi, Balogh Ádám, Balogh Amanda, Balogh Dzsenifer, Balogh Ferenc, erdei Márk, Jónás Klaudia, Jónás Ramóna, Jónás Szabina, Jónás                                    Krisztina, Varga József, Balogh Erik, Rostás Róbert, Szilágyi István, Szűcs Péter

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Kapitány úti, Bethlen Gábor körúti, Lehel út 18. szám alatti lakásotthonok, Felkészítő: Dézsiné Váradi Erzsébet irányításával a Kapitány u. dolgozói

Szerelmi táncjáték

2. helyezett     Nyíracsádi Malom utcai lakásotthon gyermekei 12 fő

Debrecen és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ I. számú lakásotthon

Hip-hop tánc

3. helyezett     Szabó Orsolya, Szabó Hajnalka, Szabó Fruzsina, Szabó Tibor, Sanyó Petra, Horváth Julianna

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Szatmár út 3. és Szatmár út 5. lakásotthonok, Felkészítő: Capelláró Ildikó

Mini tánc

 

Különdíj:      

Nyíracsád Zrínyi utcai lakásotthon lányai 4 fő

Debrecen és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ I. számú Lakásotthon

Így táncolunk mi!

Pál Tifani

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Újfehértó Nevelőszülő hálózat, Felkészítő: Titkó Sándorné

Trombita

Czikó Gábor

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Nyírbátor Lakásotthon, Felkészítő: Katona Györgyné

Ki mint vet, úgy arat – magyar népmes

 

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Lukács, Ki mit tud? Hajdúnánás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert