Nem akármilyen tortán fújta el a születésnapi gyertyát Ferenc pápa

Nem akármilyen tortán fújta el a születésnapi gyertyát Ferenc pápa

Egy extrahosszú pizzán fújta el születésnapi gyertyáját a Szentatya december 17-én, vasárnap. A News.va által közreadott képen Ferenc pápa éppen elfújja a gyertyát a Vatikán VI. Pál termében, ahol gyerekeket fogadott audiencián 81. születésnapján.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: News.va2017. december 19. 08:00

A születésnapját ünneplő pápát a Vatikán által támogatott rászoruló gyerekek vették körül az ünnepségen. „Ha mind a négyméternyi pizzát megeszitek, akkor nagyra fogtok nőni” – mondta nekik Ferenc pápa.

Olaszországban gyakran készítenek ünnepségekre kerek helyett hosszúkás pizzát. A pápa születésnapi tortát helyettesítő négyméteres pizzáját egy hosszú asztalon állították össze téglalap alakúra sütött és egymáshoz illesztett darabokból. Az asztal közepén egy szál fehér gyertya állt.

Később, a vasárnap déli Angelus alkalmával a Szent Péter térről több ezer gyermek köszöntötte jókívánságokat kiáltva a Szentatyát. A Mária-imádságot követően a pápa megköszönte a jókívánságokat, és mindenkinek szép vasárnapot kívánt. Majd hozzátette: „Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!”

A pápa hagyományos születésnapi tortáját idén is a Vatikánváros közelében lévő római cukrászda készítette el. A cukrászati remekművet a Maupal nevű utcaművész díszítette, aki Róma utcáin már több falrajzot alkotott, egyebek között Supermanként ábrázolva Ferenc pápát. A tortán a Szentatya megszokott fekete aktatáskájával a kezében látható. A táskán az Értékekfelirat olvasható, és egy sál lóg ki belőle, melyet a pápa kedvenc focicsapatának színei díszítenek. Ferenc pápa a kettészakított és összefércelt világot cipeli vállain.

A nap további részét vatikáni lakhelyén, a Szent Márta-házban töltötte a Szentatya.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: News.va

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa, születésnap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert