Karácsonyi készület a Szent Zsófia főiskolai kollégiumban

Karácsonyi készület a Szent Zsófia főiskolai kollégiumban

A Szent Zsófia Görögkatolikus Kollégiumban zsoltárolvasással, közös imával, egymás megajándékozásával, lelkigyakorlattal tették emlékezetessé a karácsonyi készülődést, az adventi várakozás idejét.

Forrás és fotó: Tóth András kollégium igazgató atya2017. december 23. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2287 napja íródott

A karácsonyi böjti készület ideje alatt a Szent Zsófia Görögkatolikus Kollégiumban esténként végigolvassuk a zsoltárokat, negyven napra elosztva. Az állandó imádkozók mellett, minden este másik szoba volt a zsoltározás felelőse. Szent Miklós napon mindannyian együtt imádkoztunk a gyertyafényben és aztán megajándékoztuk egymást. Nevet húztunk és ajándékkal leptük meg a közösség tagjait.

Készületünket 19-én, kedden böjti lelkigyakorlattal folytattuk, mielőtt mindenki hazatérne ünnepelni saját családjához. A lelki napot Molnár Zoltán Nyíregyháza-Belvárosi parókus atya tartotta. Felhívta figyelmünket, hogy a vallásos, hívő élet nem választható szét a hétköznapjainkban megélt élettől. A keresztény ember a hétköznapjaiban is krisztusi kell, hogy maradjon, ahogy az Isten is velünk van, minden pillanatban értsétek meg nemzetek!

Köszönjük Zoltán atya kedves, személyes szavait, hogy segítségével, ahogy mondta helyet és időt találtunk, helyet készítettünk Krisztusnak, ebben a zsúfolt időszakban is, a ZH-k és vizsgák erdejében.

Ünneplőbe öltöztettük lelkünket ezen a napon és indulunk Betlehem felé.

Forrás és fotó: Tóth András kollégium igazgató atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Zsófia, kollégium, karácsony
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert