New altar was blessed in Rakamaz

Oltárt szenteltek Rakamazon

2017. december 17-én Rakamazon Szocska A. Ábel apostoli kormányzó megszentelte a rakamazi kápolna oltárát.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra2017. december 24. 08:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2308 napja íródott

Újabb kápolnával bővült a görögkatolikus egyház. Ezúttal a Nyíregyházi Egyházmegyébe tartozó rakamazi görögkatolikusok fognak saját kápolnában imádkozni. A korábban parókialakásként használt, majd albérletben lévő épületet alakították ki szeptember óta oly módon, hogy az istentiszteleti hely és közösségi térként is működhessen a jövőben.

A 25-30 fős (ünnepek során a hazalátogató hívekkel együtt 45-50 fős) közösség Timár filiájaként a rakamazi római katolikus Kálvária kápolnában gyűlt össze imádkozni több, mint harminc éven át.

Az egy éve Revák István timári parókus atya által vezetett közösség azonban „mert nagyot álmodni. Elékezett az idő, hogy saját fészket rakjon.” – fogalmazott a parókus. Korábbi tervek alapján a megüresedett parókialakásból karitász-házat rendeztek volna be, de megkapták Szocska A. Ábel kormányzó atya áldását a kápolna kialakítására.

A 2017. december 17-én 11:00 órától kezdődő szertartáson először az oltárt szentelte meg kormányzó atya, melynek során az oltár erre a célra kialakított részében Boldog Gojdics Pál eperjesi püspök vértanú, bazilita szerzetes ereklyéjét helyezték el, s ezt műróval és viasszal pecsételték le.

Urunk, Istenünk, ki az érted szenvedett szent vértanúknak azt a dicsőséget ajándékoztad, hogy ereklyéik világszerte oltáraidon tündököljenek és templomaidban a gyógyulások gyümölcseit teremjék, magad Uralkodónk, javaknak osztogatója, a te Boldog Gojdics Pál vértanúdnak, kiknek ereklyéjét itt elhelyezni kegyeskedtél és oltáraidra emelt összes szenteidnek imáiért tégy méltókká bennünket is, hogy ezen az oltáron neked a vérontás nélkül való áldozatot elítéltetés nélkül bemutathassuk. Ajándékozz meg bennünket összes üdvös kérelmeinkkel és azoknak jutalmával, akik a te szent nevedért szenvedtek, hogy csodatételeik a mi üdvösségünkre szolgáljanak. Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön örökké.

A kormányzó atya paptestvérei segítségével szentelt vízzel és illatos szappannal, majd rózsaolaj és vörösbor vegyítésével kereszt alakban lemosta a fedlapot. A műróval az oltárt és a kápolna falait is „megbérmálták”, szentelt vízzel meghintették, megtömjénezték, s az oltár felöltöztetése, a szentségház és az evangéliumos könyv oltárra helyezése után immár a legszentebb áldozat bemutatásának méltó helyévé válva elkezdődhetett az Isteni Szent Liturgia, az első, melyet ezen a helyen bemutatnak. Innentől a tárgyak, amelyek erre az oltárra kerülnek, megtöltekeznek, megszentelődnek.

Uralkodó Istenünk és Üdvözítőnk, a föld minden határainak reménysége: hallgass meg minket, hozzád esedező bűnösöket, s küldd le a te mindenható és imádandó Legszentebb Lelkedet, szenteld meg ezt az oltárt, s töltsd be örökkévalóságodnak fényével. Méltóztassál azt lakásoddá tenni. Tedd azt a te dicsőséged állandó lakhelyévé, ékesítsd föl isteni malasztjaidnak mérhetetlenségével, tedd a vihartól hányatottak révpartjává, a szenvedések orvoslójává, a gonosz lelkek megszégyenítőjévé, s legyen éjjel és nappal feléje fordítva szemed, s füled pedig figyelmes mindazon imádságokra, melyeket a te félelmeddel eléje járulva s a te imádandó szent nevedet segítségül hívva, előtte neked bemutatunk! […] Nyilvánítsd mindazt, ami e szent oltárra tétetik szentnek a te erőd és Szentlelked közreműködése által! Dicsőítsd meg azt az ótörvénybeli oltár fölött, hogy a rajta bemutatott áldozatok a te mennyei szent oltárodra is eljussanak, s lehozzák onnan számunkra a te kegyelmeid tiszta sugarait, mert nem a mi kezeink méltatlan szolgálataiban, hanem a te kimondhatatlan nagy jótéteményeidben bizakodunk.

A prédikációt tartó kormányzó atya ezen a rendkívüli szertartáson az oltárba elhelyezett ereklye tulajdonosáról, Boldog Gojdics Pál fölszentelt vértanú életéről beszélt. „Törékeny fiúcska volt, gyenge ember, de a jóisten Szentlelke erős lelkű emberré tette őt” – mondta Ábel atya.

„Eperjesen született egy ruszin-magyar görögkatolikus családban, s mivel már gyermekkorában benne volt a vágy, hogy pap lehessen, elment teológiát tanulni.

Még odaadóbban akarván szolgálni az Istent, nőtlen görögkatolikus papként bevonult a szerzetesek közé Munkács hegyére, a monostorba. Törékeny testével és erős lelkével szép példával járt a szerzetes testvérek előtt, s előbb kormányzónak, majd püspöknek nevezték ki.

Püspökként árva gyermekeket gondozott, iskolákat alapított, megújította az egyházközségeket, de a háború ideje alatt börtönbe vetették huszonöt évre börtönbe zárták, s ott is halt meg.”

Gojdics Pál szerénységéről és egyszerűségéről szóló történetekkel, s törékenységéről elmélkedve arra a párhuzamra hívta fel a figyelmet a szónok, hogy „Krisztus is törékeny emberként, gyermekként jött közénk, de a Szentlélek által megerősítve másoknak is erőt adott.” Ugyanígy áll most itt ez a törékeny ház a Szentlélektől megerősítve, immár kápolnaként az emberek szolgálatában.

A házigazda Revák István atya hálatelt szívvel köszönte meg Takács János plébános-esperes atyának a hosszú éveken keresztül nyújtott segítségét, azt, hogy befogadta a közösséget a római katolikus templom, és köszönetet mondott minden egyházközségi tagnak is, hiszen az ő segítségükkel épül és szépül az új, megszentelt tér. A kormányzó atyának pedig a szentelésen túl a felajánlott szentségházért és az oltár felszereléseiért mondott köszönetet.

A parókus atya elmondta, hogy a közösség hosszú távú tervei közt ikonosztáz, királyi ajtó s a melléképületből kialakítandó karitász-ház is szerepelnek.

A Szent Liturgián a római katolikus plébános atyán és a kerület papjain kívül jelen volt még a város vezetősége, Bodnár László polgármester és Takácsné Bánlaki Anikó alpolgármester. Rakamaz város Önkormányzata azt is lehetővé tette a közösség számára, hogy harangszóval dicsérjék az Istent.

A kápolna és a közösség életében is oly ritka és jelentőségteljes szertartás után szeretetlakomára hívtak minden jelenlévőt.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

oltárszentelés, Rakamaz, Szocska Ábel, Revák István
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert