Karácsony elmúltával előszeretettel tesszük fel egymásnak és ismerőseink gyermekeinek a kérdést: mit hozott a Jézuska? S már sorolhatjuk is az értékes ajándékokat. De ha megfordítjuk a kérdést, mit válaszolnál? Te mit hoztál a Jézuskának?
Mit vigyünk a Kisjézusnak? Erre keresnek választ a karácsonyi népénekek, kántálós dalok, de még a görögkatolikus szertartás imái is – „Mit hozzunk néked, Krisztus Istenünk?”
Itt történt, a mi egyházmegyénkben, Kálmánházán: Szent Liturgia alatt egy kisfiú többször is odament a betlehemhez, és mindig vitt valamit a Kisjézusnak. Először az egyik zokniját, aztán az egyik kesztyűjét tette le a kicsiny jászol elé. („Jézus ágyán nincsen paplan, jaj, de fázik az ártatlan”) Majd az innivalóját osztotta meg vele, s adott a kekszéből is neki („Mert adnánk jó mézecskét, vajas édes tejecskét”). Egy szaloncukor is odatalált a jászolhoz. Végül egy matricát is odatett, hogy legyen mivel játszania. („Jobb kezében aranyalma, bal kezében aranyvessző.”)
Ez a gyermek a liturgián azzal foglalatoskodott, ami nekünk is a valódi feladatunk lenne karácsonykor: meglátni a közénk érkező, a szükséget szenvedő Krisztust, s az ő fényén keresztül meglátni a szükséget szenvedő embertársat. Tenni érte, odaadni neki, amire szüksége van, odaadni neki, ami a miénk, odaadni neki önmagunkat.
Karácsony három napja után számot vethetünk: mi le tudtunk-e hajolni másokhoz, mint ahogy lehajolt hozzánk az Isten. Nekünk, felnőtteknek kevés a jászolba betenni a zoknit, a matricát és a szaloncukrot. Rá kell mosolyognod a szomszédodra, meg kell vendégelned a hajléktalant, el kell engedned a haragod, oda kell fordulni a beteghez.
Krisztus elhozta nekünk a betlehemi csillaggal, tündöklően tiszta istenarcával a fényt. A fényt, melyet a legsötétebb téli órákban úgy áhítunk, s mely megvilágítva másokat felismerhetővé teszi a többi ember isten-arcát.
Meg kell keresnünk magunkban azt a gyermeket, aki még látja az angyalt, átlát a kérges emberi szíveken, s felismeri Krisztust az emberekben és azok szükségét meglátva hozza önzetlen ajándékát.
„Mit hozzunk néked, Krisztus Istenünk, amiért megjelentél a földön, mint ember érettünk, mert minden általad teremtett lény és dolog hálaadást mutat be néked: az angyalok éneket, az ég csillagot, a bölcsek ajándékokat, a pásztorok csodálatot, a föld istállót, a puszta jászlat, mi pedig emberek Szűz Anyát.” (Nagy alkonyati zsolozsma, december 25-i imádsága)
Forrás: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |