December 28. és január 1. között rendezték meg Bázelben az európai taizéi találkozót. Idén is több tízezer fiatal – köztük magyarok is – vett részt a „Bizalom zarándoklata a földön” kezdeményezésben, amelyet Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója indított el az 1970-es években.
Idén negyvenedik alkalommal tartották meg az immár hagyománnyá vált találkozót a Taizéi Közösség szervezésében. Húszezer fiatal érkezett a svájci városba, akiket Svájcban, Németországban és Franciaországban szállásoltak el családoknál. Ötezer lengyel, két és félezer ukrán, valamint nagy számban olaszok, németek és franciák is jelen voltak a programon. Magyarországról közel négyszázan, de a határon túlról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is érkeztek fiatalok – tájékoztatta a Vatikáni Rádiót András testvér, aki tizennégy éve él Taizében az ökumenikus közösség tagjaként, és jelen volt a nemzetközi rendezvényen a magyar fiatalokkal.
A résztvevők a délelőttöket a fogadó egyházközségekben töltötték, ahol más országok fiataljaival és a helyiekkel együtt imádkoztak és kisebb csoportokban beszélgettek megadott bibliai részletekről, illetve Alois testvér, a Taizéi Közösség elöljárója 2018-as javaslatairól. Délben Bázelben a városközpont különböző templomaiban gyűltek össze a fiatalok közös imára. Délutánonként választható műhelyfoglalkozásokon vehettek részt, esténként pedig egy nagy sport-, illetve kiállítási központban voltak programok a fiatalok számára.
Forrás: Magyar Kurír
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |