Blessing of water in the cathedral

Víz, amely éltet – vízszentelés a székesegyházban – VIDEÓVAL

2018. január 5-én délután Nagy Szent Bazil Liturgiával egybekötött alkonyati istentisztelet során Szocska A. Ábel apostoli kormányzó vízszentelést végzett a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. január 7. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2293 napja íródott

A lítiás ünnepet megelőző napon a Szent Miklós-székesegyházban már reggel is bekapcsolódhattak a hívek az imádságba a Királyi imaórák szertartása keretében. Este pedig az alkonyati istentisztelet és Nagy Szent Bazil liturgiája után Szocska A. Ábel apostoli kormányzó vizet szentelt a székesegyházban.

„A víz földi létezésünk alapvető feltétele, mely nélkülözhetetlen életünkben, melyet Krisztus még értékesebbé tett azáltal, hogy betöltötte isteni erejével, s amely így már nemcsak a testet, de a lelket is táplálja” – mondta prédikációjában az egyházi elöljáró.

A Megváltó emberek közé való megérkezését ünnepeltük karácsonykor, még ott cseng szívünkben Izaiás próféta jövendölése: velünk az isten. Jézus eljött az emberek közé, megkeresztelkedett: megszentelte a vizeket. A megszentelt vízből merítve pedig magunk is megerősödhetünk, s mondhatjuk örömmel az ősi köszöntést: Krisztus köztünk! – Van és lesz!

A vízszentelés szertartásának különleges aktusa, hogy először a háromágú gyertyát merítik a vízbe - a Szentháromság odahajlása az emberhez -, majd rálehelnek háromszor kereszt alakban, a pap ujjaival is keresztet ír a vízbe. Az ünnep tropárja pedig akkor hangzik fel először, amikor a keresztet is belemártja a vízbe a szertartást végző személy.

A szentelt vízből egy keveset haza is vittek az emberek , hogy erejét használva odahaza is töltekezhessenek.

„Nagy vagy te, Urunk, és fölségesek a te műveid, és nincs szó, mely elégséges volna a te csodatételeid magasztalására.”

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

vízkereszt, ünnep, Szocska Ábel, szentelés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert