Fox – angol nyelvű nemzetközi verseny februárban

Fox – angol nyelvű nemzetközi verseny februárban

2018. február 27-én rendezik meg az angol nyelvű nemzetközi versenyt, a Foxot, melyre a hónap végéig lehet jelentkezni. A máriapócsi Dudás iskola négy éve az első helyezést érte el a közkedvelt versenyen.

Forrás: foxcompetition.hu, fotó: czuczora.eu2018. január 15. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2265 napja íródott

A Fox egy angol nyelvű nemzetközi verseny, mely 2001 óta kerül megrendezésre. 2014-ben Magyarországon is elérhetővé vált az iskolák és diákjaik részére ez a komoly múlttal rendelkező megmérettetés.

A verseny 1 fordulóból áll, melynek lebonyolítására a versenyzők iskoláiban kerül sor. A gyerekek 5 kategóriában 30 felelet-választós kérdésre kell, hogy helyesen válaszoljanak. (Kittens csak 15-re). A témakörök: nyelvtan, szókincs, helyesírás, kiejtés, kifejezések, a brit és az amerikai kultúra, valamint a csomagban található, olvasmánnyal kapcsolatos kérdések.

Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola már több éve vesz részt ezen a megmérettetésen, s az intézmény diákjai 2014-ben első helyezést értek el teljesítményükkel.  

A versenyre bármelyik iskola diákjai benevezhetnek 2018. február 1. 24:00 óráig.

Jelentkezési díj: 1 500 Ft/fő

Korcsoportok

Kittens: általános iskola 3-4. évfolyam

Bunnies: általános iskola 5-6. osztály, általános iskola 7-8. osztály (akik második nyelvként tanulják az angol nyelvet)

Ducks: általános iskola 7-8. osztály, kéttannyelvű vagy emelt szintű képzésen tanulók 5-6. osztály

Lions: középiskola 9-10. osztály, kéttannyelvű vagy emelt szintű képzésen tanulók 7-9. osztály

Eagles: középiskola 11-12. osztály, kéttannyelvű vagy emelt szintű képzésen tanulók 10-12. osztály

A verseny 30 (ABCD) felelet-választós kérdésből áll (kittensnek 15) fokozatosan növekvő nehézséggel. A feladatok az angol nyelv különböző részeit ölelik fel, mint a szókincs, nyelvtan, kiejtés, kifejezések, az amerikai kultúra, és az olvasmánnyal kapcsolatos kérdések, amit még a versenyt megelőzően el kell, hogy olvassanak a diákok. (Az olvasmány árát tartalmazza a jelentkezési díj.)

Olvasmányok 2018-ban

Kittens: Rumpelstiltskin

Bunnies: The Odyssey

Ducks: Blasck Beauty

Lions: The Lost World

Eagles: The Count of Monte Cristo

A jelentkezés után az olvasmányokat utánvéttel postázzák, ezért a szervező iskola felelős a könyvek árának beszedéséért és összegyűjtéséért. A jelentkezést csak pedagógus által beküldve fogadják el.

Az iskola kap egy ingyenes tanári csomagot elősegítve a felkészülést, ha van legalább korcsoportonként 8 jelentkező.

A verseny napja

A szervező iskola a feladatokat a verseny előtt pár nappal kapja meg lezárt borítékban, melyet a verseny előtt nem nyithatnak ki. A verseny adott napon és időben zajlik. A szervező iskola felelőssége, hogy biztosítson megfelelő helyszínt és felügyeletet (nem feltétlenül angol tanárt). 75 perc után a felügyelő tanár összegyűjti a válaszlapokat és az iskolának kell elküldenie azokat a nemzetközi koordinátornak. Az iskolák a feladatlapokkal együtt kapnak egy felbélyegzett válaszborítékot is, melyben vissza tudják küldeni a kitöltött válaszlapokat.

A nemzetközi koordinátor képviselője jelen lehet a versenyen.

A verseny napja: 2018. február 27.

Díjak

A versenyzőket korcsoportonként díjazzuk:

1. helyezettek: Samsung tablet

2. helyezettek: Samsung okostelefon

3. helyezettek: Gamer fejhallgató

Forrás: foxcompetition.hu, fotó: czuczora.eu

Nyíregyházi Egyházmegye

Fox, angol verseny, Dudás




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert