Országos családreferens találkozó Kaposváron 2018-ban

Országos családreferens találkozó Kaposváron 2018-ban

Az MKPK Családbizottsága minden év januárjában összehívja a egyházmegyék családreferenseit. A találkozót évente más-más egyházmegye látja vendégül. Tavaly a Nyíregyházi Egyházmegye adott otthont az összejövetelnek Máriapócson, idén pedig a Kaposvári Egyházmegye szervezte meg a találkozót. Az ő beszámolójukat adjuk most közre.

Forrás és fotó: kaposvar.egyhazmegye.hu2018. január 23. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2255 napja íródott

Január 19–20-án Kaposváron tartották az egyházmegyei családreferensek szokásos országos évindító találkozóját. A kaposvári püspökségen gyűltek össze a referensek Bíró László családokért felelős püspök atya vezetésével tíz római és két görögkatolikus egyházmegye képviseletében. Általában atyák és házaspárok együtt látják el ezt a feladatot az egyes egyházmegyékben.

Első este a Kaposvári Egyházmegye családreferensei, Radnai István és Márta valamint Nyéky Kálmán atya, mint házigazdák köszöntötték az egybegyűlteket, majd Varga László megyéspüspök bevezető előadását hallgathatták meg a résztvevők. Püspök atya egy órás előadása egy lelkigyakorlattal felért.

Ebben négy dologra hívta fel a figyelmet, ami meghatározza a kereszténységünket. Az első az imádság fontossága. Hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy kész imákat mondunk egymás után, hanem meg kell tanulnunk Istennél jelen lenni, és meghallani az Ő hangját. Az imádságos jelenlét több, mint az imák elmondása. Ne kipipálni akarjuk az imát, hanem kapcsolatba lépni Istennel. A dolgok akkor fognak megváltozni, ha megengedjük, hogy Isten megváltoztasson bennünket.

A második a közösség szerepe. Életünk forrása a Szentháromság szeretet közössége. A látszólag értelmetlen életnek, szenvedésnek is van jelentősége a közösség számára, ha azt a Jóistennek felajánljuk. A közösségvezetőknek azt javasolta, hogy: „Vezess többet, irányíts kevesebbet!” Akkor vagyunk jó közösségvezetők, ha egy idő után nincs ránk szükség. A harmadik a szegények, vagy a másik ember szolgálata. Utoljára felidézte, amit püspökké szentelésén mondott, amikor a vértanúságról beszélt, ami – így fogalmazott – minden megkeresztelt ember “hozománya”. A Jézus követéshez ez is hozzá tartozik, ezért legjobb, ha számítunk rá és előre elfogadjuk. Vacsora után a házigazda családreferensek számoltak be arról, hogy hogyan alakult a családpasztoráció az elmúlt években az egyházmegyében, beszámoltak a programokról és a tapasztalatokról, kiemelve az egyházmegyei családi napok, a központi jegyesoktatás, a munkatársképzés és a Házasság Hete központi jelentőségét. Megállapították, hogy mindez a világiak és papok együttműködésének gyümölcse, a legutóbbi pedig komoly ökumenikus jelentőséggel is bír.

Másnap reggel szentmisével indult a nap, majd a délelőtt során forgószínpad-szerűen három munkacsoportban dolgoztak a résztvevők. Az első csoportban a munkatárs- és vezetőképzésről, valamint a Házasság Heti programok szervezésének tapasztalatairól volt szó. A másodikban a házasságra való felkészítésről és a család szerepéről, mint a hivatások bölcsőjéről volt szó. A harmadikban a sokakat megmozgató programokról -mint például a zarándoklatok és a táborok – osztották meg gondolataikat, valamint egy új téma, a családon belüli erőszak megelőzése is napirendre került. Ebéd után Bíró László püspök atya röviden beszámolt az ad limina látogatásról, majd tájékoztatta a résztvevőket az idei év eseményeiről. Püspök atya felhívta a figyelmet néhány fontosabb kiadványra és hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa apostoli buzdítását, az Amoris laetitia-t, mindenkinek meg kell ismerni és életté kell váltani.

A találkozó nagyon családias légkörben zajlott. Többen jelezték, hogy rendkívül hasznosnak érezték az egyes témák gyakorlatias, kiscsoportos megközelítését. A résztvevők sokat gazdagodtak lelkiekben, ismeretekben és az egymással megélt szeretetközösségben.

Forrás és fotó: kaposvar.egyhazmegye.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

családpasztoráció, Kaposvár




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert