A szívbéli jóllakás ideje

A szívbéli jóllakás ideje

Nagyböjt első péntekjén a görögkatolikus hagyományok szerint az Előszenteltek Liturgiája után megáldották a kolivát, az édes böjti eledelt.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. február 20. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2251 napja íródott

2018. február 16-án a Szent Miklós-székesegyházban az Előszenteltek Liturgiáján Molnár Zoltán parókus atya prédikációjában személyes tapasztásaiból kiindulva fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy „az Isten, aki a pusztába hív, arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapok zsongásából, nem hagyja éhezni az övéit.” Mint a pusztai vándorlás a választott népnek, ha rá merünk hagyatkozni az Úrra, ha „hagyjuk, hogy a pusztában az Isten lelkünkre beszéljen, akkor, a böjti készület a szívbéli jóllakás ideje lehet.” – mondta az atya.

A szertartás után Szocska A. Ábel apostoli kormányzó megáldotta az előzőleg elkészített kolivát, melyből minden hívő részesülhetett.

A Görögkatolikus Médiaközpont 2017-ben Kocsis Fülöp metropolitával készített felvételt a koliva elkészítéséről, melyet itt tekinthetnek meg.

 

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

koliva, Szent Miklós-székesegyház, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert