Böjte Csabát is hallgathatták a mátészalkai görögkatolikus iskola diákjai

Böjte Csabát is hallgathatták a mátészalkai görögkatolikus iskola diákjai

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett eseményeken a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola tanárai is diákjai is képviseltették magukat.

Forrás és fotó: Móricz-iskola, Mátészalka2018. január 29. 11:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2251 napja íródott

A hagyományokhoz híven A Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola tantestülete idén is nagy számban vett részt a magyar kultúra napja rendezvénysorozatán.

Január 19-én délután Böjte Csaba atya, ferences rendi szerzetes, „Az élet legfontosabb feladata a szeretet” című előadását hallgathatták nagy érdeklődéssel. Ezt követően a Magyar Szellemi Kávéház műsorát tekinthették meg. Majd Détár Enikő színművésznő és Kulcsár-Székely Attila színművész előadása következett.

Január 21-én a Himnusz születésnapja alkalmából a Szatmárcsekén megrendezett ünnepi ökumenikus istentiszteleten is részt vettek az intézmény képviseletében, ahol a szertartást tekintélyes egyházi méltóságok vezették, köztük Szocska A. Ábel apostoli kormányzó igét hirdetett.

Az ünnepséget követően Szabó Attila intézményvezető helyezte el a megemlékezés koszorúját Kölcsey emlékművénél.

Január 22-én Szabó Attila igazgató, Bodnár Attila lelki igazgató, dr. Gergely Nándorné és a diákönkormányzat képviselői koszorúztak a helyi Kölcsey Ferenc-emlékműnél.

Forrás és fotó: Móricz-iskola, Mátészalka

Nyíregyházi Egyházmegye

magyar kultúra napja, Mátészalka, Böjte Csaba
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert