Greek catholic choir festivity in Nyíregyháza and in Debrecen

V. Görögkatolikus Kórustalálkozó

A Görögkatolikus Metropólia 2018-ban ötödik alkalommal keltette életre a Szent Efrém Napok elnevezésű rendezvényét, melynek során, névadójához híven színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklődő közönséget.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Bródi-Szilágyi Icus és Vajdicsné Keczán Ibolya2018. január 30. 11:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2249 napja íródott

A Szent Efrémről elnevezett rendezvény hagyományosan a szíriai himnuszköltő egyházatya bizánci ünnepéhez kötődik, így a zenei eseményekhez liturgikus szertartások is kapcsolódnak. Január 26-án, pénteken Debrecenben kezdődött a program, majd szombaton és vasárnap Nyíregyházán folytatódott.

A debreceni program

Hangáhítatot hallhatott a közönség a Lautitia Gyermekkar és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével január 26-án este az Attila téri Főszékesegyházban. Nem új keletű a két kórus együttműködése, hiszen Hajdúdorogon, Debrecenben és Budapesten is énekeltek már közösen.

A Szent Efrém Férfikar

A Szír Szent Efrémről elnevezett férfikart 2002-ben alapította az együttes művészeti vezetője, a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Gyakori fellépője Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak. 2011 óta rendezője az Orientale Lumen – Kelet világossága hangversenysorozatnak a budapesti Szent István-bazilikában. Rendszeres résztvevője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválnak és más rangos zenei rendezvényeknek, gyakori zenei kísérője a magyar görögkatolikus egyház istentiszteleteinek, a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek és más, a bizánci kereszténységhez kötődő nemzetiségek vallási vagy ünnepi rendezvényeinek is.

A Lautitia Gyermekkar

A Lautitia Gyermekkar a görögkatolikus egyház által fenntartott Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara és a három kórust magába foglaló Lautitia Kóruscsalád legfiatalabbakból álló együttese. Számos hazai és nemzetközi fesztivál résztvevője és verseny dobogós helyezettje. Csak az elmúlt nyolc évben hat nemzetközi első helyezést értek el, Európa- és világbajnok énekkar. Rendszeres fellépői a Kodály Filharmónia koncertjeinek, valamint állandó közreműködői a Csokonai Nemzeti Színház opera-előadásainak. Nemes József a kórus karnagya, aki maga is az együttes tagja volt korábban, hat nemzetközi karnagyi különdíjjal, Bonis Bona, Szent Gellért-díjjal, valamint Artisjus-díjjal ismerték el munkásságát.

A férfikar műsorán a következő művek szerepeltek: Ma született a Szűztől címmel 5. századi arab karácsonyi himnusz, Vigadjanak az egek címmel 6-7. századi ó-római felajánlási ének, Dukay Barnabástól a messzeségbekiáltó, egy görög újévköszöntő ének, Bizánci kántáló ének, illetve az Izaiás örvendj című darab.

A gyermekkar műsorán szerepelt: Eugen Meier: Weischuss dü? Jan Vodnansky: Rorando coeli, Makor Andrej: Meditation sacrae, Jacobus Gallus: Repleti sunt, Bartók Béla: Bolyongás, Josu Elberdin: Ikusten duzu, Rachmaninov: Bogorogyice gyevo, Ave Maria és Josu Elberdin: Cantate Domino című műve.

A két kórus közösen adott elő egy Kerub éneket Bubnó Tamás négyszólamú feldolgozásában, illetve Kodály Zoltán: Esti dalát, amely a legismertebb magyar kórusmű a világon.

A nyíregyházi program

Január 27-én Nyíregyházán a Szent Miklós-iskola sportcsarnokában került megrendezésre a Görögkatolikus Kórustalálkozó, melynek jelmondata – „Az Édenkert szépségében gyönyörködtél…( )…és a világnak az istenismeret virágát nevelted.” – Szent Efrém sztihiráját idézte.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kocsis Fülöp metropolita, Szocska A. Ábel apostoli kormányzó és Bubnó Tamás karnagy úr, aki a 8 hangú Miatyánk színes dallamvilágával, és a parlandó éneklési stílus különlegességeivel ismertette meg a jelenlévőket.

A jelenlévők nagy örömmel hallgatták a görögkatolikus egyház gazdag liturgikus énekeit, és a különböző szerzők szláv és bizánci dallamainak feldolgozásait a fellépő kórusok tolmácsolásában. Fontos, hogy a görögkatolikus szellemiségben működő iskoláikban tanuló diákok megismerjék és megtanulják értékelni a görögkatolikus egyház liturgikus dallamvilágának szépségeit, és a kórustalálkozókon valamint a liturgikusének-versenyeken keresztül ennek hagyományt teremtve „a világnak az istenismeret virága” mutatható meg.

A  kórustalálkozón szombaton fellépő kórusok:

Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium kórusa (M. E.)

Csengettyű Gyermekkar – Mécses Gyermekkar (H. F.)

Glória Kicsinyek Kórusa (Ny. E.)

Szivárvány Gyermekkar (H. F.)

Lautitia Gyermekkar(H. F.)

Szent Atanáz Kórus (G. M.)

Lautitia Ifjúsági Vegyeskar (H. F.)

Köszönet és hála a kórusok részvételéért, valamint köszönet a helyet biztosító házigazdának, a Szent Miklós-iskola pedagógusainak és a technikai személyzetének a kitartó szolgálatért.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Bródi-Szilágyi Icus és Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

kórustalálkozó, Nyíregyháza, Debrecen, Szent Efrém
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert