„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői” – szeminárium-megáldás Nyíregyházán

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői” – szeminárium-megáldás Nyíregyházán

2018. február 10-én a görögkatolikus egyházi vezetők megáldották a felújított szeminárium, kápolna és püspöki hivatal épületét Nyíregyházán. Az ünnepségen jelen voltak a magyar kormány képviseletében dr. Seszták Miklós miniszter és dr. Szabó Tünde államtitkár is.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra, videó felvétel: Polyákné Tóth Nóra, klip: Gerner Attila2018. február 10. 16:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2434 napja íródott

A Görögkatolikus Metropólia és a Nyíregyházi Egyházmegye a Nyíregyházán lévő egyházi épületek felújításának és energetikai fejlesztéseinek befejezéséhez érkezett. A püspöki irodák, papnevelő intézet és kápolna 2018. február 10-ére méltó állapotba kerültek a több pénzügyi forrásból táplálkozó beruházásoknak köszönhetően. Szentelési ünnepség keretében zárták le a bő egy éve tartó munkálatokat.

Az szertartás során Kocsis Fülöp metropolita olajjal kente meg az épületeken elhelyezett kereszteket, dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök szenteltvízzel hintette meg, Szocska A. Ábel apostoli kormányzó megtömjénezte a falakat kívülről és belülről is.

Majd Atanáz püspök atya tartott szentbeszédet. „Ma üdvösség köszöntött erre a házra” – kezdte a felolvasott evangéliummal gondolatait. Jézus azt üzente Zakeusnak: „ma nálad kell megszállnom”, ugyanezt üzeni a most megszentelt épületet elfoglalóknak – irodai dolgozóknak, papnövendékeknek egyaránt. Észre kell venniük: mától Jézus lesz a szobatárs, Jézus végérvényesen jelen van ezekben az épületekben, Isten lesz velük. „Tévesen fognánk föl, ha egy egyházmegye adminisztrációs központját vagy egy papnevelő intézetet pusztán horizontálisan értelmeznénk, száraz bürokratizmusnak volna székhelye. Az íróasztal mellet észrevétlenül is jelen van az a Messiás, akit a Szentlélek kent föl, s aki lehetővé teszi, hogy ne csak emberi eszközökkel kormányozzunk, hanem az élet leheletét adjuk tovább, azoknak, akik hozzánk fordulnak.” Minden adomány felülről van. De „mit adhatnék vissza mindazokért, amit az Úr nekem adott? Zakeus megtalálta a választ: javaim felét a szegényeknek adom. Ennél olcsóbban nem úszhatjuk meg.” – mondta püspök atya.

A kormány megbízásából dr. Seszták Miklós miniszter az egész ország egyetlen görögkatolikus papnevelő intézetének megáldásakor tartott köszöntőjében személyes érintettségéről beszélt. Arról, hogy maga is görögkatolikus, s hogy édesapja a ’70-80-as években itt filozófiatanárként volt jelen. „Az itt folyó nevelésnek, különösen a lelki nevelésnek célja, hogy megtanítson bennünket az Isten bölcsességére.” A magyar nemzet és a társadalom felemelkedéséért, fejlődéséért fáradozik az egyház és a kormány is, melynek eredményeképp több egyházi intézmény és épület újult már meg, s ez a folyamat tovább is fog folytatódni. Ugyanakkor „az épületek megszépülése, energetikai korszerűsítése semmit sem ér, ha nem az Istenhez és az ő bölcsességéhez visz közelebb bennünket.” – mondta a miniszter.

A Szent Damján Kórus ünnepi dallamai után dr. Szabó Tünde államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket, aki szerint „a hit megvallása az egyik legszemélyesebb közösségi ügy”, ezért épülnek templomok, ezért támogatja az egyházi intézmények fejlesztését a kormány. A görögkatolikusság és Nyíregyháza város történetének összefonódását idézte fel, mely körülbelül 70 évvel ezelőtt kezdődött, amikor adományokból és az itteni összefogás erejéből főiskolát állítottak fel, Dudás püspök pedig lakosztályát ajánlotta fel a papnevelő intézet számára. „Hitünk pajzs, mely megvéd bennünket. A hit embereknek köszönhető, olyan embereknek, akik élete belülről és felülről vezérelt, s ezek az emberek, így képesek iránytűvé válni mások számára.” – fogalmazott az államtitkár.

A metropólia a püspöki (szociális és oktatási) irodák megépítéséhez és a kápolna, valamint a több évtizede nem korszerűsített papnevelő intézet elavult állapotának javítására a magyar kormány támogatását vette igénybe (1813/2016. (XII. 20.) Korm. határozatban foglaltak alapján az EGYH-KCP-16-P-0113 azonosítószámú projekt), ezen túl az Európai Unió KEHOP-5.2.3-16-2016-00002 számú Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program „Egyházak épületenergetikai fejlesztései megújuló energiaforrás hasznosításának lehetőségével” elnevezésű KEHOP-5.2.3 felhívására támogatási kérelmet nyújtott be, hogy a szemináriumot energetikailag a kor elvárásainak megfelelően alakíthassa át. Az építési és felújítási munkálatok 2016 decemberétől két ütemben zajlottak.

A fejlesztésekben nyílászárók cseréje, tető szigetelése, padlás födém és padlásfal szigetelése mellett levegős hőszivattyús és kondenzációs gázkazános fűtési rendszer, használati meleg vizes rendszer kiépítése és napelemes rendszer telepítése valósult meg.

A február 10-i ünnepségen jelen voltak a tervezők, műszaki ellenőrök, kivitelezők képviselői, a Metropólia hierarcháin túl Majnek Antal munkácsi római katolikus püspök, Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, aki kispapoknak több mint egy évig biztosított szállást a felújítások alatt, Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye helynöke, aki a tanulmányi éveit maga is itt töltötte. Kovács Levente Gyula kamiliánus házfőnök, Krank József orotdox parókus. A rendezvényt megtisztelte jelenlétükkel többek között Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Baracsi Endre alelnök, dr. Kovács Ferenc polgármester, dr. Vinnai Győző és Petneházy Attila.

A jelentős mértékű energetikai megtakarítást eredményező projektnek köszönhetően a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Papnevelő Intézetének alsóbb évfolyamos növendékei 2-3 ágyas, a felsőbb évfolyam egyszemélyes, megújuló energiával fűtött szobákban, modern megújuló energiaforrást használó vizesblokkokkal ellátott helyiségekben kezdhetik a 2017/18-as tanév tavaszi szemeszterét. A fejlesztéseknek köszönhetően a papnövendékek méltó körülmények között végezhetik tanulmányaikat.

 „Mint ahogyan Zakeus házának belépésed által üdvöt szereztél, Krisztus Urunk: úgy most is fölszentelt szolgáid s velük együtt angyalaid bemenetével add békességedet e hajléknak, s kegyelmesen áldd meg azt, üdvözítvén és megvilágosítván a benne lakni akarókat.” (a szertartás tropája)

 

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra, videó felvétel: Polyákné Tóth Nóra, klip: Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

szentelés, szeminárium, püspöki hivatal, Kocsis Fülöp, Szocska Ábel, Orosz Atanáz
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert