Kiengesztelődés és megbocsátás – ígéretes kezdet a nagyböjt elején

Szocska A. Ábel apostoli kormányzó Máriapócsra hívta a Nyíregyházi Egyházmegye papjait és papnéit, valamint a híveket is a nagyböjtöt megelőző utolsó – vajhagyó – vasárnapon február 11-én, (mely egyúttal a Házasság hetének nyitónapja is volt), hogy kölcsönös bocsánatkéréssel és megbocsátással kezdődjön húsvéti készülődésük.

Erre az odaforduló gesztusra, a „kiengesztelődésre” ad lehetőséget bizánci szokás szerint minden évben a nagyböjt előtti vasárnap este, de tulajdonképpen már a nagyböjt első alkonyati istentiszteletének számító kiengesztelődési vecsernye.

A szokásostól elérő módon rövid elmélkedést is tartott a vecsernyén az egyházmegye elöljárója, aki közvetlen és személyes hangnemben kért bocsánatot az általa vezetett közösség tagjaitól mindazért, amit akarva vagy akaratlanul is elkövetett ellenük. A másik ember előtti maghajló gesztusként az elhangzó szavak után a földre borulva ismételte meg szavak nélküli bocsánatkérését.

Majd a nyitott királyi ajtóba állt, fogadván egyesével a papokat és papnékat is, hogy a megbékélés jelével pecsételjék meg egymás iránti kiengesztelődésüket. „Bocsáss meg nekem és áldj meg engem!” – mondja a bocsánatot kérő, „Bocsásson meg az Isten és áldjon meg téged!” -  hangzik a válasz, miközben a következő húsvéti sztihirát énekli közösség:

„Feltámadás napja van, világosodjunk fel ezen ünnepéllyel, és egymást, mint testvérek, öleljük! A feltámadás által gyűlölőinknek is bocsássunk meg […]!”

A kiengesztelődési vecsernye – a bűnöktől és gyengeségektől való megszabadulás – az előkészület része, s a most még befejezetlen sztihira, a föltámadás híréről szóló sorok csak a nagyböjt után, húsvétkor hangzanak fel a maguk teljességében, hiszen akkor válik egésszé készületünk is a legnagyobb titokra, a feltámadásra.

Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye