Új görögkatolikus templom épül Debrecenben

Új görögkatolikus templom épül Debrecenben

A Hajdúdorogi Főegyházmegye tervpályázatot hirdet a Debrecen, Tócóskertben épülő, Szentháromság görögkatolikus templom tervezésére és megépítésére. A pályázat nyilvános, ez azt jelenti, hogy a felhívásban foglaltak szerint minden „É” korlátozás nélküli építész-tervező indulhat. 

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2018. február 22. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2247 napja íródott

A telekről 

Az 1980-as évek közepén szanált területen épült meg a 21 000 lakosú Tócóskert lakótelep Debrecen nyugati részén, az István út, a Vincellér utca, a Derék utca és a Kishegyesi út határolta területen. A lakótelepen gondoskodtak a fizikai szolgáltatásokról (bolt, posta, gyógyszertár, orvosi rendelő, bölcsőde, óvoda, általános iskola, gimnázium és uszoda). A lakótelep lelki ellátása érdekében 1997-ben épült a római katolikus templom (tervező: Kőszeghy Attila) és a református templom (tervező: Lengyel István).

A lakótelep területén szanált városrész egyetlen meghagyott régi tanú épülete, a mai Holló László sétányon található Holló László festőművész utolsó lakóhelye, az úgynevezett Holló-ház. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a lakótelepen és környékén élők részére építendő új görögkatolikus templom céljára telket adományozott. Az építési telek a Holló-ház és a római katolikus templom szomszédságában található, szabad kilátással a Derék utcára. 

A részleteket és a szükséges mellékleteket itt találhatják: http://hd.gorogkatolikus.hu/szentharomsag-templom-tervpalyazat

A helyszíni szemle időpontja: 2018. február 28. szerda, 14:00 óra

A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. április 6. péntek, 12.00 óra

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

templom, tervezés, építés, Debrecen




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert