Presentation of Ian Soltész

Előadás a Görög Gödörben

A budapesti görögkatolikus fiatalok klubjának 2018. február 20-i alkalmán a meghívott vendég ezúttal Soltész Ian volt, aki a pozitív személyiség kialakításáról beszélt.

Forrás és fotó: GrFC2018. február 24. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2223 napja íródott

Február 20.-án a Grfc szervezésében Soltész Ian tartott előadást a Görög Gödörben. A hónap témájának megfelelően a céljainkról és ezen belül is konkrétabban arról beszélt, hogy hogyan lehet kialakítani egy sikeres személyiséget. Öröm volt látni, hogy mennyien érdeklődnek a téma iránt és hogy ilyen sokan eljöttek.  

Ian abban próbált meg segítséget nyújtani számunkra, hogy hogyan formáljuk magunkat sikeres személyekké. Elmondta, hogy a legelső lépcsőfok, hogy felelősséget vállalunk érzelmeinkért és gondolatainkért. Ezután beszélt a szavaink mágikus erejéről, és elmondta, hogy a pletykálkodás és folyamatos kritizálás helyett inkább bíztassunk, dicsérjünk és motiváljunk másokat.

A témához kapcsolódóan beszélt az agymosásról, és annak a fontosságáról, hogy kikkel vesszük körbe magunkat, és milyen dolgok/személyek által engedjük befolyásolni a személyiségünket. Nagyon sokat számít, hogy milyen barátaink vannak, hogy kikkel töltünk sok időt, és az is, hogy milyen közösségekbe járunk.

Ezután rátért arra, hogy egy sikeres személyiség milyen célokat tűz ki maga elé. Felhívta rá a figyelmünket, hogy minél konkrétabb célokat érdemes megfogalmaznunk, és ezeket kössük határidőkhöz.

Az előadás közben Ian nagyon sok képet hozott a Bibliából. Erre az egyik legjobb példa Jézus egyik híres mondata: „Legyen neked a te hited szerint”, ami tömören megfogalmazza, hogy merjünk hinni a céljainkban. Ian szerint Jézus volt a legnagyobb személyiségfejlesztő, mert a tanításának minden eleme ahhoz járul hozzá, hogy jobb emberekké váljunk.

Sokat beszélt a saját tapasztalatairól, amiket munka közben, vagy a saját magánemberként élt meg. Ezeken a példákon keresztül sokkal egyszerűbb volt megérteni, hogy milyen szituációkról beszél. Mondanivalóját még hitelesebbé tette, hogy az előadás alatt ő folyamatosan mosolygott, és látszott, hogy élvezi, hogy segíthet nekünk gondolataival.

Forrás és fotó: GrFC

Nyíregyházi Egyházmegye

cél, személyiség, fejlesztés, Soltész Ian
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert