Jótettekre vagyunk teremtve – mentorprogram a koraszülöttekért

Jótettekre vagyunk teremtve – mentorprogram a koraszülöttekért

Az Újszülöttjeinkért, koraszülöttjeinkért Alapítvány 2018. március 3-án Nyíregyházán koraszülött találkozót, szakmai workshopot és kerekasztal beszélgetést szervezett a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. Az szakmai előadások után megáldották a nyíregyházi Kincses Sziget Mentorházat. 

Forrás és fotó: Újszülöttjeinkért, koraszülöttjeinkért Alapítvány 2018. március 4. 22:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2216 napja íródott

A 2017. szeptember 1-én indult „Mentorprogram az Észak-alföldi régió koraszülöttjei részére” című projekt keretében három mentorház jött létre Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon. A projekt első időszakában kidolgozták a mentorképzés módszertanát, mentorokat képeztek, a házak létrejötte után pedig szakmai konferenciákat, workshopokat szerveznek, szakemberek számára érzékenyítő tréningeket tartanak, a régióban érintett koraszülötteknek és családjainak a mentorhálózaton keresztül programokat biztosítanak, szakkönyveket és tájékoztató anyagokat jelentetnek meg.

2018 őszén főleg Debrecen volt a projektesemények fő helyszíne. Most Nyíregyháza vált egy hétvégére a koraszülöttek mentorálásának régiós központjává, hiszen 2018. március 3-án 10 órától Nyíregyházán családi napot, koraszülött találkozót, szakmai workshopot és kerekasztal beszélgetést szerveztek a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. A rendezvényen érzékenyítő játékok, a legkisebbeknek szánt színházi előadás, ölbéli játékok és kutyás bemutató is helyet kaptak.

A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Horváth Zsolt neonatológus, a projekt szakmai vezetője, aki ismertette a három éves pályázat szakmai tartalmát. Dr. Nagy Edit PhD. főiskolai tanár „Személyközi kommunikáció az egészségügyben” címmel, Kisari Károly „A változás jó” címmel tartott előadást. A kerekasztal beszélgetésben a Jósa András Oktatókórház orvosai, nővérei vettek részt: dr. Adorján Gusztáv főigazgató, dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos és Bakos Tímea a koraszülött részleg főnővére.

Az édesanyák közvetlenül is kérdéseket tehettek fel a szakembereknek. Dr. Marian Erzsébet, dr. Mérnyi Ágnes, dr. Sveda Brigitta gyermekgyógyász-neonatológusok, Husztiné Hajdú Erika pszichológus, magatartásterapeuta a kérdezőknek személyesen is rendelkezésére állt.

A földszinti tantermekben érzékenyítő fesztivál fogadta az érdeklődőket. Szikora Csilla Kerekítő ölbéli játékokkal, a Móricz Zsigmond Színház színészei „Sárkányölő” című előadásukkal, Pelyvás Csaba pedig kutyás bemutatójával kötötte le a gyermekek figyelmét.

A tavaszi havazás ellenére is igen sokan, majd’ százötvenen látogattak el a rendezvényre, melynek során az új mentorházat egész nap megtekinthették az érdeklődők a Báthori utca 2. szám alatt. Délután Hajdu István, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya plébánia káplánja és Szocska A. Ábel apostoli kormányzó áldotta meg a Kincses Sziget Mentorházat.

A nyíregyházi mentorházban tervezett programok szerint csütörtökönként zenebölcsi és énekkar, péntek délelőttönként baba-mama klub várja majd az érdeklődőket. Előzetes egyeztetés alapján van lehetőség pszichológussal, gyermekgyógyásszal is beszélni. Szülőknek szóló előadásokat, filmklubot szerveznek, közös készülődést az ünnepekre. Különleges érzékenyítő játéksorozatukkal pedig az iskolákat is járni fogják, mely során gyermekeknek és felnőtteknek, leendő szakembereknek mutatják meg a fogyatékkal élők világát.

Forrás és fotó: Újszülöttjeinkért, koraszülöttjeinkért Alapítvány 

Nyíregyházi Egyházmegye

mentorház, koraszülött
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert