Istent dicsérő énekhangok – a nyolcadik liturgikusének-verseny döntője

Istent dicsérő énekhangok – a nyolcadik liturgikusének-verseny döntője

Három egyházmegyéből immár nyolcadik alkalommal vett részt közel 180 versenyző a Máriapócsi döntőn.

Forrás: Papp Valéria, fotó: Varga Bernadett2018. március 5. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2215 napja íródott

2018. március 3-án 15.00 órától került sor Máriapócson a liturgikusének-verseny döntőjére, mely a Kegytemplomban, a Missziós Kereszt előtt állva, közös Paraklisszal kezdődött. A három egyházmegyéből közel 180 versenyző érkezett, és külön öröm volt, hogy az éneklés szeretete Pécsről, Budapestről és Egerből is hívott, hozott versenyzőket Máriapócsra.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya nagy örömmel köszöntötte a versenyzőket, akik az általános iskola 1. évfolyamától kezdve a felnőttek csapatáig négy korcsoportban képviselték iskolájukat, egyházközségüket. Fülöp atya bátorító szavaival nem csupán a liturgikus éneket szerető gyerekeket köszöntötte, hanem bennük azokat a fiatalokat is, akik a jövőben – remélhetőleg – egyházmegyéink  kántorai is lesznek majd. 

Az  Emmanuel Zarándokház nagytermében megtartott eredményhirdetésen minden korcsoport zsűrije rövid értékelés mellett adta át a díjakat a versenyzőknek:

I. korcsoport

EGYÉNI

  1. Pataki Anna Miléna (2. o. Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI, Nyíregyháza – Gebri Zsanett)
  2. Gulybán Zsófia (1. o. Rákosmenti Görögkatolikus Egyházközség, Budapest - Gulybánné Király Márta)
  3. Nyirán Rozália (1. o. Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Debrecen – Sivadó Miklós, Deli Gabriella) 

Különdíj: Kós Bence (1. o. Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola – Báthoryné Izsépy Gabriella, Béres Gáborné)

CSAPATOK

  1.  Szent Efrém 2. o csapata: Papp Rebeka, Sipos Ármin, Széles Martin, Telenkó Zsófia, Terdik Berta (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen – Sivadó Miklós, Deli Gabriella)
  2. Gyertyaláng csapat 1. o.: Szilágyi Anna, Krajnyák Hanna, Hlatky Luca, Grósz Annamária, Asztalos Kincső, Tóth Flóra (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza – Szabadosné Majoros Gabriella)
  3. Alleluja kórus 2. o.: Bakos Flóra, Bene Zsófia, Lukács Lara Dorka, Németh Zsombor, Tóth Zengő Katalin (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola – Fedorné Severnyák Rita) 

Különdíj: Szent Bazil 2. o.: Dalanics Réka, Bencze Hanga Sára, Kranyik Lizett (Szent Bazil Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Hajdúdorog - Kissné Dalanics Ildikó)

II. korcsoport

EGYÉNI

  1. Kerékgyártó Lili 4. o. (Szent Bazil Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Hajdúdorog - Boksay Péter)
  2. Seszták Dóra 3. o. (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Debrecen – Sivadó Miklós, Deli Gabriella)
  3. Kozma Dorottya 4. o. (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola – Ambrus Annamária) és Simon Kristóf 4. o. (Szent Bazil Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Hajdúdorog  Boksay Péter)

CSAPAT

  1. Egri Kántorpalánták: 3-4. o. Birinyi Dorka, Brunczel Annamária, Buday Soma (Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, Demkóné Ács Katalin)
  1. Szent Efrém 3. o. : Lukács Lilla, Nyirán János, Seszták Dóra (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Debrecen – Sivadó Miklós, Deli Gabriella)
  2. Glória: Horváth Hanna, Figeczki Csenge, Toka Márta, Szabó Boldizsár  (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza – Szabadosné Majoros Gabriella)
  3. Mennyei kórus 4.o.: Novák Sára, Szilvasán Nikolett Anna, Ócsai Adél, Töttös Maja (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, Barva Brigitta)

Különdíj: Szent Efrém 4. o.: Hajós Boróka, Hernádi Flóra, Mező Dorottya, Nagy Dániel (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Debrecen – Sivadó Miklós, Deli Gabriella

III. korcsoport

EGYÉNI

  1. Lóczi Lotti 7. o. (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza – Szabadosné Majoros Gabriella)
  2. Gánicz Gábor 7. o. (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza – Szabadosné Majoros Gabriella)
  3. Ládi Bálint 8. o. (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola – Telenkóné Tóth Cecília)

Különdíj: Soltész Sztella Lili 6. o. (Erdőhorváti, Szikoráné Király Ágnes)

CSAPAT

  1. Szent Miklós 6. o.: Sivadó Márton, Sivadó Zsombor, Horváth Tamás, Toka Levente (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza – Szabadosné Majoros Gabriella)
  2. Egri Dallamvirágok: Brunczel Borbála, Figeczki Flóra, Estók Éva, Estók Erika, Girhiny Csenge (Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség – Demkóné Ács Katalin)
  3. Szent Efrém 6. o.: Gyarmathy Anna, Hajós Gertrúd, Nyirán Anna, Urbán Janka (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Debrecen – Sivadó Miklós)

Különdíj: Brunczel Család: Brunczel Andrásné Balogh Mária, Brunczel Borbála, Brunczel Annamária, Ifj. Brunczel András Csenge (Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség – Demkóné Ács Katalin)

IV. korcsoport

EGYÉNI

  1. Haramura Anna (Svetits Katolikus Gimnázium Debrecen -  Haramura Béla) és Makláry Emma (Budai Egyházközség)
  2. Kökényessy Júlia (Budai Egyházközség)

Különdíj: Deák Eszter (Zemplénagárdi Görögkatolikus Parókia – Fodor Bertalan, Gánicz László)

CSAPAT

  1. Szent Bazil középiskola csapata: Anga Evelin, Mikita Róza, Gulyás Petra, Varga Zsanett (felkészítő: Pásztor Richárd)
  2. Pécsi Egyházközség férfi csapata: Girán János, Kovaliczky Gergely, Baráth Ádám, Varga János, Szobotai István (felkészítő: Zajácz Gábor)
  3. Hajdúdorogi Parókia csapata: Simon-Domokos Mária, Kaskötő Jánosné, Pocsiané Fodor Mária (felkészítő: Boksay Bernadett)

Különdíj: Pécsi Egyházközség Női csapata: Zseltvai Zsuzsanna, id. Horváth Jánosné, Sziliné Gáll Anna, Tóth Anett, Simó Lívia Berta (felkészítő: Zajácz Gábor)

Forrás: Papp Valéria, fotó: Varga Bernadett

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikusének-verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert