„Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben, Izrael Istene.” – Hittanverseny középiskolásoknak: döntő

„Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben, Izrael Istene.” – Hittanverseny középiskolásoknak: döntő

A Görögkatolikus Metropólia középiskolai hittanversenyének döntője Máriapócson 2018. március 3-án az általános iskolai hittanverseny és a liturgikus énekverseny döntőjével párhuzamosan zajlott le. A versenynek, melyet a főszervező, Inántsy-Papp Ágnes nyitott meg, mottója volt: „Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben, Izrael Istene.” 

Forrás és fotó: Inántsy-Papp Ágnes, főszervező2018. március 6. 00:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2215 napja íródott

A hittan versenyre jelentkező 71 csapatból csak 10 kapott meghívást A döntő fordulóra a verseny első két írásbeli fordulójának eredménye alapján:

  1. Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, Debrecen
  2. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc (2csapat)
  3. Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium, Nagykálló
  4. Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium, Pannonhalma
  5. Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Debrecen
  6. Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és AMI, Nyíregyháza (2 csapat)
  7. Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen
  8. Szent Mór Iskolaközpont, Pécs

A verseny dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök megnyitójával kezdődött, amit Boronkai József szakmai beszámolója követett.

A döntő forduló első feladata egy szent életéből választott jelenet eljátszása volt, amelyre előre felkészülhettek a csapatok. Az értékelés szempontjai a tartalom, a felkészültség, az üzenet és az érthetőség voltak. Ezt a versenyszámot a Korányi Frigyes Gimnázium csapata nyerte meg Szent Erzsébet életéből egy jelenet bemutatásával. A következő feladat egy tudásmérő feladatlap kitöltése volt, amelynek a témája Szent Erzsébet, Szent Piroska, Szent István, Szent László és Romzsa Tódor élete volt. A harmadik feladat pedig egy 120 darabos puzzle kirakása volt.

Amíg a feladatlapok javításra kerültek, egy különleges esemény zajlott le a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda egyik tantermében. Orosz Atanáz megyéspüspök atyát kérdezgethették a csapatok egy kötetlen fórum keretén belül.

A verseny végeredménye a következő képen alakult:

  1. Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és AMI, Nyíregyháza: Kosztyu Laura, Hadi Gergő, Gyenge Ádám
  2. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc: Telenkó Tódor, Mészáros Zsombor, Kocsis Balázs
  3. Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Debrecen: Andirkó Renáta, Ferenczi Felícia, Haramura Anna

A Metropólia mind a három főpásztora a verseny egésze során javaslataikkal folyamatosan támogattak bennünket, hogy minél színvonalasabb legyen a verseny. Dr. Véghseő Tamás a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora az intézmény nevében ebben az évben is örömmel vállalta a verseny lebonyolítását. A verseny szakmai összeállításában Ft. Boronkai József, Ft.Szarka Gergely és Ft.Trella Tibor volt segítségemre, ők állították össze a verseny feladatlapjait, illetve a javítókulcsokat.   Riczuné Vadász Csilla a főiskola részéről nemcsak a verseny háttér munkáját bonyolította, illetve személyes javaslataival, folyamatosan segítette, hogy a verseny minél érdekesebb, izgalmasabb legyen. Végül köszönet illeti a Máriapócsi Kegyhely vezetőjét, munkatársait, a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda dolgozóit, akik lelkiismeretes munkájukkal segítették a döntő forduló lebonyolítását.

Forrás és fotó: Inántsy-Papp Ágnes, főszervező

Nyíregyházi Egyházmegye

középiskolai hittanverseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert