Római katolikus óvoda épül Mátészalkán

Római katolikus óvoda épül Mátészalkán

Új, óvodai tagintézmény alapkőletételi ünnepségét tartotta március 2-án a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye2018. március 7. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2213 napja íródott

Az ünnepségen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere, Molnár Katalin EKIF-főigazgató, Heidelsperger István plébános, iskolalelkész, Zsigmond László építész, Harsányi Endre projektmenedzser, az építő cég képviselői, a város önkormányzatának testületi tagjai, Mátészalka németországi testvérvárosának delegációja, szülők, tanárok, diákok és az új óvodások.

Az ünnepség az iskola énekkarának műsorával kezdődött. Ezt követte Dienes Béla igazgató beszéde, amelyben köszönetet mondott az erkölcsi és anyagi támogatásért. Palánki Ferenc megyéspüspök a gyermekek megáldásáról szóló evangélium felolvasása után az Isten szeretetének élményéről beszélt. A főpásztor XVI. Benedek pápa gondolatára utalt, aki a jelen kor fiataljainak krízisjelenségeiben a nevelés válságát látta. Benedek pápa üzenetében meghívta a szülőket, pedagógusokat, tanárokat, papokat hogy segítsenek a gyermekeknek, fiataloknak eligazodni a bizonytalan világban. E gondolatában a pápa a szülőknek szólva kifejtette, legyenek hiteles tanúi a szeretetnek, hiszen a szülők egymás iránti szeretete a legtöbb, ami adható a gyermekeknek, amely közegben egészséges módon tud felnőni a gyermek.

A megyéspüspök folytatva e gondolatot hozzátette, a felülről érkező kegyelem, segítség, áldás és az ember részéről alulról jövő szeretet találkozása az az isteni remekmű, amikor megszületik valaki, a megismételhetetlen, végtelen érékű személy. Ezt a feladatot elvállalva, együttműködve a szülőkkel Isten szándékát valósítjuk meg az iskolában, óvodában. „Amikor óvodát építünk nem épületet, hanem jövőt, Isten országát építjük. Azzal a szeretettel szeressünk, amellyel Jézus átölelte a gyermekeket és megáldotta őket, hogy maguk is áldás lehessenek a világ számára” — zárta gondolatait a főpásztor.

Palánki Ferencet követően Hanusi Péter polgármester szólt a jelenlevőkhöz, majd Zsigmond László bemutatta a készülő új óvoda terveit. Az alapkő letétele előtt egy időkapszulában a jövőnek szóló üzeneteket helyeztek el.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

óvoda, oktatás, Mátészalka, Palánki Ferenc
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert