Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 6-án és 7-én megtartotta tavaszi rendes ülését. 2018 nyarától dr. Tóth Tamás, a római Pápai Magyar Intézet rektora veszi át a Püspöki Konferencia titkárának tisztségét.

Mohos Gábor, az MKPK titkára2018. március 8. 13:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2212 napja íródott

Már zajlik a Konferencia által szervezett hagyományos nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés Tartós szeretet címmel. A hívek tartós élelmiszer felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen hétköznapokon, március 4. és 11. között. Az idei évben is lehetőség nyílik rá, hogy az egyházmegyei karitász központokban is leadhassák adományaikat, amelyeket a Katolikus Karitász juttat majd el a rászorulókhoz.

A Konferencia titkárának második mandátuma idén nyáron lejár. A Püspöki Konferencia szabályzata szerint ezt a funkciót legfeljebb két alkalommal lehet betölteni, így a testület döntése szerint nyártól dr. Tóth Tamás, a római Pápai Magyar Intézet rektora veszi át a tisztséget.

Tóth Tamás 1976-ban született Kecskeméten. Teológiai tanulmányait Veszprémben, Szegeden, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte. 2002-ben Kalocsán szentelték pappá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye számára. 2004–2007 között káplán először Kiskunfélegyházán, majd Soltvadkerten, és ugyancsak 2004-től tart kurzusokat a szegedi teológián. 2006-ban egyháztörténelemből doktorátust szerzett a Pápai Gergely Egyetemen. 2007–2011 között az apostoli nuncius titkára volt Budapesten, 2011-ben nevezték ki a Pápai Magyar Intézet rektorává, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágensévé (ügyvivőjévé). Több egyháztörténeti tárgyú publikáció szerzője, 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, 2013-ban pápai kápláni címmel tüntették ki. A Püspöki Konferencia 2018-ban a testület titkárává választotta.

A Szombathelyi Egyházmegye és a Magyar Katolikus Egyház számára nagy öröm Brenner Jánosnak az egyházmegye egykori papjának boldoggá avatása, akit 1957-ben hivatása gyakorlása közben brutálisan meggyilkoltak. Az ünnepi eseményre 2018. május 1-jén kedden a 11 órakor kezdődő szentmise keretében kerül sor Szombathelyen, a Székesegyház előtti téren. Brenner János atya életéről, tiszteletéről, a boldoggá avatáshoz kapcsolódó hírekről a www.brennerjanos.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate bizottsága által 2013 óta minden ősszel megrendezett, több ezer látogatót vonzó Katolikus Társadalmi Napokat idén Székesfehérváron tartják szeptember 7. és 9. között. A rendezvény kiemelt témájaként a szervezők ezúttal a kereszténységet, mint a társadalom jövőjét meghatározó és mozgató erőt állítják az esemény középpontjába. A rendezvény mottója: Van célunk! – Van jövőnk!.

2019 január 22. és 27. között Panamaváros ad otthont a következő Ifjúsági Világtalálkozónak, amelynek szentírási mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint” Lk 1,38.

Az ülésen döntés született arról, hogy a Konferencia támogatja egy kisebb létszámú csoport részvételét a találkozón. Immár hagyományos módon, amikor ez a világtalálkozó távoli földrészen zajlik, az eseménnyel párhuzamosan Magyarországon is szervezünk egy találkozót, hogy a fiatalok kivetítő segítségével bekapcsolódhassanak a nemzetközi találkozó programjaiba.

Budapest, 2018. március 8.

Mohos Gábor, az MKPK titkára

Nyíregyházi Egyházmegye

MKPK, ülés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert