Házi segítségnyújtó szolgálatok találkozója Demecserben

Házi segítségnyújtó szolgálatok találkozója Demecserben

A Kisvárdai Esperesi Kerület házi segítségnyújtó szolgálatainak első találkozóját tartottuk május utolsó napján Demecserben.

Szabó Gábor, parókus2016. június 3. 09:46

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2855 napja íródott

A Kisvárdai Esperesi Kerület házi segítségnyújtó szolgálatainak első találkozóját tartottuk május utolsó napján Demecserben. A Paraklisz elimádkozásával kértük égi Édesanyánk szerető közbenjárását gondozókra, gondozottakra. Öröm töltött el mindnyájunkat, hiszen minden Szolgálatból szép számmal érkeztek a gondozók. (104 fő) Grunda János kerületi esperes atyának köszönjük a bátorító szép gondolatokat, melyben buzdított bennünket, hogy a „Görögkatolikus” márkanévhez hűek legyünk, e névre büszkék legyünk. A Paraklisz végén a sokak által ismert szlogennel „Szolgálunk és védünk!” - bátorítottam a gondozónőket, hogy hogyan lehet igazán szeretetből fakadó szolgálat a munkánk, s hogyan védjük meg idős embertársainkat és egymást. Majd visszagondolva a Szeretetszolgálat alapítására, engem Jézus Krisztus tanítása bátorított: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük!” ( Mt. 7,12) A rövid bemutatkozásokat agapé követte, majd mindenki lelkileg feltöltődve tért otthonába.

Az alábbiakban egy-két beszámoló rövidített változatát olvashatják:

„Nagyon szívélyes és meleg fogadtatásban volt részünk érkezésünkkor már a parkolóban. Ott várt minket Szabó Gábor tisztelendő atya.

A nagyon szép templomban Grunda János Esperes Úr tartott nagyon szép, szívhez szóló előadást a gondozásról és a gondozás fontosságáról. A Paraklisz szertartásában közösen imádkoztunk a betegekért, a gondozottakért, a gondozókért egyaránt. Kiemelném, hogy 3 férfi munkatárssal is jeleskedhetünk. Ne feledkezzünk meg a sok közös programról, amiket nekünk szerveznek, hogy kimozdítsanak bennünket a mindennapok szürkeségéből és erőt adjanak nekünk, hogy mi is erőt tudjunk adni a beteg és rászoruló embereknek nap, mint nap. Nem rég volt közös szalonnasütésünk, de volt már közös bográcsolásunk, közös kirándulásunk is, de a legmaradandóbb emlék a szívünkben a Máriapócsi kirándulásunk volt, ahol Kapin István atya állt rendelkezésünkre. Egész napos programban volt részünk. Kaptunk lelki feltöltődést, lelki támaszt, tárlatvezetést a máriapócsi kegytemplomban és sok-sok jó tanácsot a munkánkhoz és a mindennapi életünkhöz egyaránt.”

Farkas Zoltánné Edit
Aranyosapáti
Szent Miklós Hálója Szolgálat

 

„Személyes élményeim közé sorolnám azokat a pillanatokat, élethelyzeteket, amikor egy-egy gondozottam értékelte az érte tett erőfeszítéseimet. Láttam, vagy látom az arcán a mosolyt, a megkönnyebbülést… Kedves élményeim a háromhavonkénti névnapozás, a kirándulások… Mint régi dolgozó, úgy érzem, hogy mind a munkahelyi, mind a kollegiális légkör nagyon jó. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy munkánkat tisztességesen és empatikusan végezzük el még akkor is, ha nehéz, vagy még nehezebb az idősekkel.”

A többi Szolgálat is örömmel számolt be munkájukról, élményeikről. Mindenki szeretné, ha ennek a közösségformáló találkozásnak lenne folytatása… Legyen!

Orosz Ildikó
Demecser
Szent Illés Szeretetszolgálat

Szabó Gábor, parókus

Nyíregyházi Egyházmegye

Demecser
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert