A keresztbe kapaszkodni a szenvedések idején is – a Missziós Kereszt a Kertvárosban: VIDEÓVAL

A keresztbe kapaszkodni a szenvedések idején is – a Missziós Kereszt a Kertvárosban: VIDEÓVAL

2018. március 16-17-én a kertvárosi görögkatolikus templom fogadta a nyíregyházi híveket kereszthódolásra, a Missziós Kereszt előtt végezett szertartásokra.

Szöveg, fotó és videó: Polyákné Tóth Nóra2018. március 19. 00:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2222 napja íródott

Hazaérkezett a Missziós Kereszt híveihez. Nem Esztergomba, de a Nyíregyháza-kertvárosi görögkatolikus templomba, mely épp a keresztfelmagasztalást viseli címünnepként. Oda, ahol minden Szent Liturgia végén megemlékeznek arról, hogy a Szent Kereszt „világraszóló felmagasztalására épült e szent egyház”, ahol a naponta imádkozók nemcsak kimondják: „kereszt által lőn az egész világ öröme”, hanem látják a megfestett falképeken a keresztet Hordozó életeseményeit. Ékszer érkezett ebbe az „ékszerdobozba”, amely a házigazda parókus, dr. Obbágy László atya törekvései nyomán vált ikonokkal és falképekkel gazdagon ékesített szentségi térré.

Köszöntő gyanánt a Missziós Kereszt előtt 2018. március 16-án imaórát végeztek, majd a Nyíregyháza-huszártelepi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei Rézműves Mihály gitárkíséretével taizéi énekekkel dicsőítették az Istent.

A keresztút és a betegek szentségének kiszolgáltatása utáni Előszenteltek Liturgiáján a szenvedésről és kereszthordozásról beszélt lelkigyakorlatos prédikációjában dr. Mosolygó Marcell orosi parókus atya, aki egy éve kórházlelkész lévén rengeteg személyes történet tanújaként a legemberibb oldaláról közelítette meg a témát. A betegek által oly gyakran feltett kérdésekre (mi vár rám?, mért kell az embernek szenvednie?) Krisztus tetteivel felel: felvette keresztjét és hordozta. Így „mi sem vagyunk rossz helyen, amikor a keresztbe kapaszkodunk, hiszen Krisztus utat mutatott nekünk”. – mondta az atya.

A liturgiát követő „Kereszt által lett az egész világ üdvössége” című művészettörténeti előadásában a kereszt és a keresztény szimbólumok megjelenését követte végig kezdetektől a 5-6. századig. Vetítettképes előadását sokan hallgatták érdeklődéssel.

A szertartásokon 8-9 egyházközség is képviseltette magát, s külön örömmel élhették meg az egybegyűltek a kerület papságának találkozását is, hiszen Szabados Viktor nyírturai parókus mellett tizenegy paptestvér koncelebrált.

Szombat délelőtt Akathisztoszt, Parasztászt az elhunytakért és Parakliszt végeztek az Istenszülőhöz felajánlva az imákat a lelki és szeretetválságban küzdő családokért.

Weöres Sándor: Kereszt-árnykép
A kereszt felső 
ága égre mutat, 
nagy örömhírt tudat: 
„itt van a te utad”
a kereszt két karja a légbe szétszalad, 
rajta sovány kezek tört vért virágzanak: 
„vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad, 
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”
a keresztnek alsó 
ága földre mutat: 
„vesződj: itt áss kutat, 
lásd benne arcodat.” 

Szöveg, fotó és videó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

iec2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert