„A keresztet Isten áldása kíséri.” – a Missziós Kereszt búcsúztatása Nyíregyházán

„A keresztet Isten áldása kíséri.” – a Missziós Kereszt búcsúztatása Nyíregyházán

„A keresztet Isten áldása kíséri.” – búcsúztatta a Nyíregyházi Egyházmegyében két hétig vendégeskedő Missziós Keresztet Szocska A. Ábel apostoli kormányzó 2018. március 18-án.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. március 19. 03:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2202 napja íródott

2018 márciusát sokszor fogjuk még felidézni. A szokatlan, fogvacogtató hideg, mellyel az idei tél során talán nem is találkoztunk így szemtől szembe, mint ezen a tavaszi nap-éj egyenlőséghez közeledő hétvégén, vonatkozási pont lesz a következő években. De a kivételes vendéget is, mely épp ebben a első két márciusi hétben tartózkodott a Nyíregyházi Egyházmegyében néhány évig még bizonyosan emlegetni fogjuk.

A Missziós Kereszt országjáró körútjának első nagy állomásán, a Nyíregyházi Egyházmegyében kilenc helyszínen töltött összesen 17 napot. A korábbi riportok, melyekben arról tudósítottunk, hogyan fogadták a különböző egyházközségekben, bizonyítják ennek a díszes keresztnek hívekre gyakorolt hatását, mozgósító erejét. Zarándokok ezrei (határon túlról is) hajoltak meg, imádkoztak és virrasztottak szenteket virágzó fája előtt. 2018. március 18-án Szocska A. Ábel, az egyházmegye apostoli kormányzója ezekkel a szavakkal adta vissza jelképesen Fábry Kornél atyának, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkárának: „Amikor keresztet kapunk (átvitt értelemben is), attól megijedünk. Érkezése előtt jómagam is.” – vallotta a görögkatolikus egyházmegye vezetője. „De minden egyházközségben azt tapasztaltuk meg paptestvéreimmel, hogy a keresztet Isten áldása kíséri. Ez az üzenetünk a keresztet későbbiekben fogadó egyházmegyéknek is: ne féljenek, mert a keresztet Isten áldása kíséri.”

Hálájukat és köszönetüket kifejezve mutattak be Szent Liturgiát a görögkatolikus lelkipásztorok kormányzó atya vezetésével Nyíregyházán, a Szent Miklós-székesegyházban, ahol koncelebrált P. Depaula Flavio Silvio SDB szerzetes atya, az Apostoli Nunciatúra (a Szentszék Magyarországi Nagykövetsége) titkára, szentbeszédet tartott Fábry Kornél a NEK Általános Titkárságának főtitkára.

Tanítását a felolvasott Evangéliumhoz kapcsolódva mondta el, melyben Jézus hét rossz hírt közöl a rá váró életútjával kapcsolatban apostolaival: a főpapok kezére kerül, halálra ítélik, átadják a pogányoknak, kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt az utolsó hírt talán nem is fogták fel igazán. Tanítványai nagyívű karriert és dicsőséget áhítván arra kérik Jézust, hogy majdan jobb és bal oldalon mellette ülhessenek. Az alámerülésre és fájdalomra, mely a sikert megelőzi, nem gondolnak. De nekik és nekünk is ki kell Krisztussal inni a szenvedés kelyhét.

Nekünk keresztényeknek ugyanazt az utat kell bejárnunk, mint az Isten fiának. „A krisztusiak, keresztények életútja a Golgotán keresztül vezet az örök életre. A mi feladatunk (az apostolokkal együtt), hogy álljunk mások elé az Örömhírrel. A krisztusi karrier mások szolgálatában találja meg boldogságát, hiszen mi azért kaptuk az életünket, hogy elajándékozzuk azt.” – mondta az atya. Végezetül Kis Szent Teréz szavait idézte gondolatai igazolására: „Szeretni annyi, mint adni, mindent odaadni, végül saját magunkat is odaadni."

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

iec2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert