Küldetésünk nem egyszemélyes feladat – Beiktatták Hortobágyi Cirillt, az új pannonhalmi főapátot

Küldetésünk nem egyszemélyes feladat – Beiktatták Hortobágyi Cirillt, az új pannonhalmi főapátot

A bencés rend alapítójának, Nursiai Szent Benedeknek főünnepén, március 21-én iktatták be tisztségébe az új pannonhalmi főapátot, Hortobágyi T. Cirillt, Szent Asztrik apát 86. utódát.

Forrás: Agonás Szonja/Magyar Kurír, fotó: Hajdú D. András/Pannonhalmi Főapátság 2018. március 24. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2390 napja íródott

A benedikálás szertartását Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát; Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Michael Reepen, Münsterschwarzach apátja végezte. Szentbeszédet Gregory Polan prímás apát, a bencés rend legfőbb elöljárója mondott.

A szentmisén koncelebrált Erdő Péter bíboros, prímás; Germano Penemote, az Apostoli Nunciatúra ügyvivője; az MKPK jelen lévő tagjai, több határon túlról érkezett magyar és más nemzetiségű püspök, bencés és premontrei apátok, illetve más magyarországi szerzetesrendek képviselői. A szertartáson részt vett Sólyom László volt köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Sulyok Tamás, az Alkotmánybírság elnöke, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár; az állami és civil élet és a testvéregyházak, valamint a női szerzetesrendek képviselői. A helyhiány miatt sokan a bazilika könyvtárában követték nyomon kivetítőn az eseményeket.

Hortobágyi Cirill Várszegi Asztrikot váltja a tisztségben, aki 1991 óta, csaknem 27 évig vezette a pannonhalmi szerzetesi közösséget. A leköszönő főapát a szentmise elején úgy fogalmazott, örvendező és nyugodt szívvel kéri Isten áldását utódjára és adja át neki a pásztorbotot, hiszen megbízható munkatársa volt az Úrnak és apátjának is az elmúlt évtizedekben.

Ez a közösség századokon át erős bástya volt. Századokon át oly sok embernek számtalan alkalommal tett tanúságot a bencés értékekről: az Isten igéjéhez való ragaszkodásról, az állhatatosságról, a szüntelen megtérésről, a vendégszeretetről, Isten és a felebarát szeretetéről – mutatott rá a pannonhalmi főapát mindenkori örökségére homíliájában a bencés rend prímás apátja, Gregory Polan. Az amerikai származású elöljáró egyúttal megköszönte Várszegi Asztrik önzetlen és őszinte szívből jövő szolgálatát, amelyet maga is megtapasztalhatott.

A prímás apát hangsúlyozta: Ábrahámhoz és Szent Benedekhez hasonlóan Cirill apátot is az ismeretlen jövőbe hívja Isten, de egyúttal a hitnek és a bizalomnak az új mélységeit is megtapasztalja majd hozzájuk hasonlóan. „Testvéreid már megtapasztalták benned hited szilárdságát. A kétségek és a kihívások közepette ne vedd le szemed Istenről, minden erő forrásáról, mert ő hűséges” – tette hozzá figyelmeztetőleg.

Gregory Polan beszélt arról, hogy a bencés élet lényege a bibliai értelemben vett béke, amely nem egyszerűen csak a konfliktusnak vagy a nézetkülönbségnek a hiánya, hanem átjárja és megerősíti a testünket, az értelmünket és a lelkünket. Az apát feladata pontosan ennek a békének a szolgálata a monostorban. Ha pedig béke uralkodik a monostorban, akkor ezzel a bencés közösség a legnagyobb ajándékot adhatja azoknak, akik velük tartanak az úton, akár mint diákok, akár mint zarándokok vagy vendégek – világított rá a prímás apát.

Gregory Polan azt is hozzátette: a főapát feladata, hogy valódi, a csillogásnál mélyebb és személyesebb dicsőségre, a szenvedésből feltámadott Jézus dicsőségére vezesse el közösségét. „Saját életed példája fogja leginkább bátorítani testvéreidet, hogy miként vezet húsvét titka a dicsőségbe. Az apáti áldással, amelyben ma részesülsz, az Egyház adja áldását erre a szolgálatodra – mondta a legfőbb elöljáró, akinek szavai után kezdetét vette az apátbenedikálás szertartása.

A nunciatúra ügyvezetője, Germano Penemote latinul, Depaula Flavio SDB titkár pedig magyar nyelven olvasta fel a pápai bullát, amelyben Ferenc pápa jóváhagyta a főmonostori konvent idén január 6-án hozott döntését, hogy Hortobágyi Cirill legyen a 87. pannonhalmi főapát.

A kinevező pápai bulla magyar fordítása

Ferenc püspök, Isten szolgáinak szolgája szeretett fiának, Hortobágyi Tamás Cirillnek, Szent Benedek Rendje tagjának, a Szent Mártonról nevezett Pannonhalmi Területi Főapátság eddigi perjelének, ugyanazon Főapátság kinevezett főapátjának és ordináriusának üdvözletét küldi és apostoli áldását.

Szemét és kezét folyton az ég felé fordította, és fáradhatatlan lélekkel szüntelenül imádkozott Szent Márton, Szent Benedek és számtalan férfi és nő a történelem során. Így hát szükséges, hogy a mi korunkban is virágozzék a szent imádságnak és az isteni titkok szemlélésének szentelt élet az egész földkerekségen, és bőséges gyümölcsöt teremjen. Ennélfogva gondosan ügyelünk azokra a monostorokra, amelyekben ezt a kegyelmi adományt ápolják, és figyelmesen meghallgatjuk szükségleteiket. Minthogy pedig a Szent Mártonról nevezett Pannonhalmi Főapátság apáti és ordináriusi széke tiszteletre méltó testvérünk, Várszegi Imre Asztrik OSB címzetes culusi püspök lemondásával megüresedett, igyekszünk olyan atyát és gondnokot kinevezni ennek a háznak élére, aki buzgó szorgalommal igazgatja azt. Márpedig te, szeretett fiam, akit e monostor káptalanja szabályosan apátjának választott, alkalmasnak látszol arra, hogy kormányozd az Egyház említett részét. Miután tehát meghallgattuk a Püspöki Kongregáció véleményét, legfőbb apostoli hatalmunknál fogva megerősítjük az említett monostor káptalanjának jog szerinti választását, és kinevezünk téged a Szent Mártonról nevezett Pannonhalmi Területi Főapátság ordinárius főapátjának mindazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel, amelyek ehhez a feladathoz kapcsolódnak. Ám még mielőtt elfoglalnád tisztségedet, hitvallást, valamint hűségesküt kell tenned nekünk és utódainknak. Szeretett fiam, buzdítunk téged, hogy Szent Márton és Szent Benedek közbenjárására a gondodra bízott embereket szavaddal és éber gondoskodásoddal támogasd, hogy imádságra emelt kezük a lelki harcban soha el ne lankadjon (vö. Kiv 17,12).

Kelt Rómában, Szent Péternél, az Úr 2018. évében, február 16-án, pápaságunk ötödik évében.

Ferenc pápa

Ezt követően Cirill apát a főbenedikáló Várszegi Asztriknak letette ígéreteit, majd a Mindenszentek litániája alatt Istennek való teljes önátadása jeleként az oltár elé borult.

Ezt követte a szertartás központi mozzanata: a megáldást letérdelve fogadta elődjétől az új főapát, akinek ezután Várszegi Asztrik átadta az apáti jelvényeket: a regulát, a gyűrűt és a pásztorbotot. Ekkor ténylegesen át is vette a szentmise vezetését Hortobágyi Cirill.

A benedikálás utolsó mozzanataként az új apát békecsókot adott először Asztrik leköszönő főapátnak, majd az oltárt szó szerint körbevevő szerzetesi közösség tagjainak. Ezt követően békecsókot váltott a jelenlevő püspökökkel és apátokkal is.

„A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be” – ez volt a visszatérő gondolata Hortobágyi Cirill beszédének, amely a szentáldozást követően hangzott el. Az új pannonhalmi főapát programadó beszédében arra mutatott rá, hogy Isten országának építése nemcsak a szerzetesek küldetése, hanem minden hívő, megkeresztelt emberé. „Hiszem, hogy a család, a munkahely, az iskola, a monostor, a püspökség, a plébánia, a minisztérium, a hivatal, a vállalat mind-mind meghívás, lehetőség arra, hogy a világ azon pici vagy éppen nagyobb részét, ahol élünk, ideálisan, ideálisabban rendezzük be, az evangélium értékrendje szerint!” – hangsúlyozta.

A neresheimi bencés apátságban élő öreg szerzetes barátja írta neki nemrég humorosan: „Cirill, most, hogy apát lettél, jó, ha tudod, hogy egy apát ne legyen se túl jámbor, se túl okos, se túl egészséges!” Cirill apát szerint azért javasolta neki, hogy ne legyen ő a leg-, leg-, leg-, hogy tudjon együtt érezni a testvérekkel. Hiszen a szerzetes küldetése sohasem egyszemélyes feladat! – tette hozzá a frissen beiktatott főpásztor.

„Mi, keresztények Isten országát építeni, azaz Földünkön a rablógazdálkodást és a nyomasztó környezeti terhelését kezelni; társadalmunk, az emberiség nagy konfliktusait a kibékülés felé vinni csak minden jóakaratú emberrel összefogva leszünk képesek! Nem fog sikerülni elkülönülésben, elszigetelődésben! Legyen az vallási, felekezeti, bőrszín szerinti, nemzeti vagy bármely elkülönülés!” – mutatott rá az együttműködés szükségességére tágabb összefüggésben is Cirill főapát.

Hortobágyi Cirill a megannyi köszönetnyilvánítás után áttekintette a pannonhalmi bencések szerteágazó szolgálatát, és örömmel állapította meg, hogy hazánk, népünk és az ország vezetői mindezt értékelik és támogatják.

Veres András, az MKPK elnöke a gimnázium tornatermében tartott fogadáson köszöntötte az új főapátot. Visszaemlékezett rá, hogy Cirill atyával már egészen fiatalon összetalálkoztak, mivel a Magyar Néphadsereg kötelékében egy évet együtt töltöttek: Hortobágyi Cirill mint öreg, Veres András pedig mint akkor bevonult katona. A papnövendékek a tiltás ellenére összejártak imádkozni. Cirill atya ezeknek az imádságoknak az egyik legfőbb szervezője volt, az újakat a szárnya alá vette. „Ahogy múltak az évek, itt-ott találkoztunk, és mindig szembesültem, hogy nemcsak imádkozik, hanem dolgozik is” – tette hozzá Veres András, aki az Imádkozzál és dolgozzál! bencés jelmondat szellemében imádságos és munkás éveket kívánt az új főapátnak.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szintén a benedikálást követő fogadáson köszöntötte az új főpásztort. Ígéretét fejezte ki a kormány részéről, hogy támogatja a főapátságot, egyben arra kérte az új főapátot, hogy tisztségéből fakadóan, ha kell, „intse meg” a kormányt.

Az apátbenedikálási misén összegyűlt pénzadományokból a Pannonhalmi Bencés Gimnázium testvériskoláját, a Kárpátalján lévő karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumot támogatják.

 

Hortobágyi T. Cirill Nagytályán született, 1959. február 22-én. Gyermekkorát Nagytályán és Makláron töltötte családjával.

Az általános iskolát Makláron végezte 1965 és 1973 között, majd a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja lett, ahol 1977-ben érettségizett, és ugyanezen év augusztus 21-én öltötte magára a bencés szerzetesi ruhát. Katonai szolgálata után 1979-től 1983-ig a Szent Gellért Hittudományi Főiskola hallgatója volt Pannonhalmán, ahol teológus és hittanár végzettséget szerzett.

1983 és 1988 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia–földrajz szakos hallgatója volt, 1988-ban végzett középiskolai tanárként. Azóta folyamatosan tanít a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Jelenleg a hetedik évfolyam osztálybencése is. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pannonhalmi Szent Gellért Szakkollégiumában szerzetesjogot és az ehhez kapcsolódó szerzetesi lelkiség tárgyat oktatja.

A pannonhalmi Szent Márton-bazilikában tett ünnepélyes fogadalmat, majd pappá szentelték 1985. augusztus 15-én. Egy évet a Budapesti Szent Benedek Tanulmányi Ház igazgatójaként és a Szent Szabina-kápolna lelkészeként szolgált. 1989 és 1992 között a rendi növendékek nevelője volt, 1991 óta főmonostori perjel, 1993-tól a főapát gazdasági helyettese is. Ezen tisztségében a főapátság szociális, oktatási és kulturális intézményei felett a fenntartói jogokat, a főapátság vállalkozásai felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

1988 óta a Főapáti Tanács, 1997 óta a Prézesi Tanács állandó tagja. Két évig a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot is igazgatta. 1991-től a Bencés Diákszövetség vezetőségének tagja. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen posztgraduális képzésben vett részt vezetésszervezés szakon.

Kiemelt feladata volt a főapátság épületállományának az 1996-os millenniumra történő rekonstrukciójának irányítása. Cirill atya indította el az „Apátsági termékcsalád” programot, amely célul tűzte ki a régi receptúrák felkutatását, az arra alapozó termékfejlesztést és gyártást. A munka egyik eredménye a ma már tizenkét gyógyteából álló „Pannonhalmi teacsalád”, több gyógynövénylikőr, borecetek, pannonhalmi levendulás termékek, szappanok és kozmetikumok. Az elmúlt évek során a főapátság hosszú távú turisztikai és marketingkommunikációs tervének elkészítését, továbbá az erre alapozott beruházásokat irányította.

A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter felkérésére tagja volt annak a magyar nemzeti bizottságnak, amely elkészítette az ENSZ 1992. évi Környezet és Fejlődés Világkonferenciájára a nemzeti beszámolót. Előadásokat tart gazdaság, erkölcs és tradicionális gyógynövénykultúra témakörben szakmai és népszerűsítő fórumokon, idehaza és külföldön egyaránt.

Folyamatosan részt vállal abban a küldetésben, hogy a modern médiaeszközök és kommunikációs csatornák felhasználásával minél érthetőbben és minél szélesebb kör számára hozzáférhetővé tegyék a főapátság ezeréves értékeit.

Kitüntetései: Kitaibel Pál Emlékérem, Magyar Köztársasági Elnöki Kitüntetés, Maklár község díszpolgára.

Forrás: Agonás Szonja/Magyar Kurír, fotó: Hajdú D. András/Pannonhalmi Főapátság

Nyíregyházi Egyházmegye

Hortobágyi Cirill
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert