Retreat for teachers in Kisvárda

Lelkigyakorlat a kisvárdai Szent Bazil Középiskolában

A kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola nevelőtestülete 2018. március 20-án lelkigyakorlattal készült a húsvétra. 

Forrás és fotó: Szent Bazil-iskola2018. március 29. 06:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2214 napja íródott

A kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola nevelőtestülete  lelkigyakorlaton vett részt, melyet Szirmai Máté Ferenc, iskolánk hittan tanára tartott. Ezen az elcsendesedett délutánon a bibliai történetek mondanivalója által hitünkben megerősítve szellemi és lelki táplálékot kaptunk. Zaccheus és a Tékozló fiú történetén keresztül alapvető emberi értékek kerültek kiemelésre, úgymint házasság, gyerekcentrikusság, önzetlenség, megbocsátás, feltétel nélküli szeretet, egymás elfogadása. Iskolánk egyházi intézménnyé válása okán úgy érezzük, számunkra jótékony hatású, hogy Isten kegyelmét és gondviselését megtapasztalhatjuk a hétköznapok során is. Húsvétra készülve elcsendesedtünk, pár órára kiszakadtunk a mindennapokból és a lelkünkre, a belső világunkra figyeltünk és koncentráltunk. Elgondolkodtató volt a beszélgetés, kicsit mindannyian magunkra ismerhettünk a történetek egyes részleteiben. Ezt az eszmeiséget igyekszünk továbbadni családtagjainknak és diákjainknak egyaránt. 

Forrás és fotó: Szent Bazil-iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

lelkigyakorlat, Kisvárda, Szent Bazil
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert