Jézus utolsó két szava

A napokban szép levelet kaptam. Belőle idézem a következő sorokat Gustave Thibon tollából. „A mai nihilistákkal szemben, állítom, hogy a kétségbeesés megtapasztalásának lényeges értéke van. De amíg számukra a kétségbeesés a cél – számunkra csak átmenet, próbatétel. A keresztény ember számára az életszentség csúcsa a kétségbeesés visszautasítása. Hogy visszautasíthassuk a kétségbeesést, előbb meg kell tapasztalnunk, át kell szenvednünk (ilyen értelemben tehát: lényeges érték, gondoljunk csak Jézus szavára: Uram, Uram, miért hagytál el engem?) – de ugyanakkor az is kell, hogy a kétségbeesést túlszárnyaljuk vak és föltétel nélküli szeretettel (s ilyen értelemben véve: a kétségbeesés nem a legfőbb érték; Jézus is így fejezte be életét: Kezedbe ajánlom lelkemet).”

Az idézet csak egy gondolatmenet végét és túlszárnyalását fejezi ki. A folyamat azonban előbb kezdődik.

A keresztény realizmus gondolatmenete a következő: Aki becsületesen felméri a világgal, önmagával és Istennel szemben való reményeit és föladatait, kétségbe kell hogy essék önmaga gyarlósága, megbízhatatlansága felett. Ez a kétségbeesés azonban nem szükségszerűen negatív előjelű, sőt úgy is tekinthetjük, mint a szellemi felnőttség, a keresztény realizmus kezdetét. Nem záróköve tehát, hanem nyitánya a tulajdonképpeni fölemelkedésnek.

Ilyen értelemben: nincs nélküle valóság. Viszont: csak küszöbe annak, és nem szíve. Megmaradni benne ezért bűn, negatív, irreális, diabolikus állapot. Nem megtapasztalása többé a valóságnak, hanem megsemmisítése.

Jézus, aki a tiszta, alapvető emberi szituációkat gyökerükig vállalta és átélte – kétségbeesett mondatával lett valóban a miénk. „Ez valóban Isten fia volt” – mondotta a kereszt alatt a megdöbbent százados. De a mondat hallatára ugyanilyen megrendültséggel érezzük: ember is volt, valóban ember is, aki itt kiszenvedett érettünk.

Feladatát e szavakkal pecsételte meg: realizálta a végsőkig, örök gyógyírt nyújtva minden emberi kétségbeesés számára. „Atyám, a Te kezedbe ajánlom lelkemet…” A két mondat félelmes erővel, az áldozat és az alázat logikájával fonódik egybe, s teremt egységet. Egyik a másikat magyarázza. Egyik mondat a másik nélkül: üres kudarcot jelentene, vagy irreális sikert. De így, együtt: a megváltás realitását.

E két mondat azonban még ennél is tágabbat jelent, s a mi éltünkre is egyetemes érvényű kell hogy legyen. A mindannyiunkra kötelező keresztény realizmus és bizalom – a teljes próbatételt vállaló és kiálló bizalom – egész életünket meghatározó szava e két „szó”, mely végső tanításként elhangzott a keresztfán.

Pilinszky János (Új Ember, 1964. március 29.)

Nyíregyházi Egyházmegye