Tornateremmel bővül az újfehértói iskola

Tornateremmel bővül az újfehértói iskola

Alapkőletételt ünnepeltek 2018. március 27-én az újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában. Az új tornaterem alapkövét Szocska A. Ábel apostoli kormányzó áldotta meg.

Forrás: Pallai Ágnes, intézményvezető, fotó: Sisa István2018. március 30. 14:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2212 napja íródott

Egy régen várt eseményre került sor Újfehértón, a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában nagyhét keddjén, 2018. március 27-én. A kormány kiemelt támogatásából megvalósuló iskolabővítés, tornaterem építésének alapkő letételére került sor ünnepélyes keretek között. A szentelési szertartást Szocska A. Ábel apostoli kormányzó atya végezte, akinek szavai ezen a napon az örömöt sugározták minden jelenlévő számára. A húsvéti előkészület, a nagyhét keddjén van okunk az örömre, hiszen az Isten kegyelméből és áldásával bővülő iskola az idejáró gyermekek, szüleik, nevelőik, s egyáltalán mindenki örömét fogja szolgálni. Ezért imádkozunk, s kérjük a Jó Isten áldását. A szertartást követő ünnepségen köszöntőt mondott dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, aki beszédében kiemelte, mennyire fontos nemcsak az iskolahasználók, hanem a település valamennyi lakója számára, hogy ilyen létesítmények épüljenek. A rendezvényen részt vett városunk polgármestere, a történelmi egyházak képviselői, valamint az intézmények vezetői.

Az ünnepi műsort az iskola énekkara adta, valamint trombitált iskolánk 5. o. tanulója, Kis Tamás.

A kivitelezést Petrus Mihály helyi vállalkozó végzi.

A várható befejezési időpont: 2018. augusztus 31.

Ezúton is köszönjük Mindenkinek a támogatását, aki bármilyen formában is hozzájárult, hogy ez a munka elkezdődhetett, s reményeink szerint Isten segítségével be is fejeződik.

„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.”(Zsoltárok könyve, 127. zsoltár)

Forrás: Pallai Ágnes, intézményvezető, fotó: Sisa István

Nyíregyházi Egyházmegye

Újfehértó, tornaterem, oktatás, alapkőletétel, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert