A XXIV. Egyetemi Pasztorációs Konferencián a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készültek

A XXIV. Egyetemi Pasztorációs Konferencián a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készültek

A közeledő budapesti Eucharisztikus Kongresszus ügye mindannyiunk közös feladata, felelőssége. Ennek jegyében gyűltek össze Kárpát-medence magyar katolikus egyetemi lelkészei és munkatársai, hogy az előkészületekről tárgyaljanak. A Nyíregyházi Egyházmegyét Tóth András atya, egyetemi lelkész képviselte. A konferencia záródokumentumát közöljük.

Szöveg: a résztvevő egyetemi lelkészek és munkatársaik, fotó: Tako István2018. április 10. 10:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2198 napja íródott

Fábry Kornél a NEK főtitkára előadása lelkesítő és gondolatébresztő volt. Már az előkészület idején ki kell venniük részüket a teendőkből a katolikus fiataloknak, köztük az egyetemistáknak és a főiskolásoknak.

A Kongresszus célja az élő hitről szóló tanúságtétel, ami azt jelenti, hogy kilépünk a láthatatlanságból és szeretnénk megmutatni a világnak a kereszténység, a katolicizmus tudományos, művészeti és kulturális értékeit, mert van mondanivalónk a világ számára! Tudatában vagyunk annak, hogy az oázisok a világban, imádkozó közösségek, élő sejtek, plébániák, lelkészségek, intézmények mind az Eucharisztia körül jönnek létre, belőle táplálkoznak, Jézus Krisztus élő jelenléte a forrásuk és erejük. Tudatosítani szeretnénk a ránk bízottakkal a Kongresszus mottóját: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Ahol csak lehet, örömmel szervezünk egyetemistákkal eucharisztikus napokat, szentségimádást. Igyekszünk azokba a tereinkbe, ahol összejövünk meghívni és „vendégül látni” a missziós keresztet, amely országjáráson van. Bekapcsolódunk a sikeresen folyó adorációs iskola programjaiba. Meghirdetjük az „Úrnapja szombatja” szentségimádási alkalmát és készülünk a ForrásPont szeptember 15-i ifjúsági eucharisztikus eseményére is.

Az ország és a határokon túli katolikus egyetemi lelkészségek is igyekeznek mozgósítani a fiataljaikat és rajtuk keresztül az idősebbeket is a 2020-as Kongresszuson való részvételre, önkéntesség vállalására, valamint keressük a Budapestre érkezők elhelyezésére alkalmas szálláshelyeket. Mivel minden tanévben vannak elsőáldozásra készülők a köreinkben, azokat majd a Kongresszus nagy elsőáldozására irányítjuk.

Az előkészületek lelkészeket, munkatársaikat és egyetemista/főiskolás fiataljainkat is összefogják a közös hitben és a konkrét tettekben. Ebben a szándékban megerősödve folytatjuk szolgálatunkat!

Budapest, 2018. április 6-án

Szöveg: a résztvevő egyetemi lelkészek és munkatársaik, fotó: Tako István

Nyíregyházi Egyházmegye

egyetemi lelkészség, konferencia, IEC2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert