A hálás élet művészete – Beszélgetés Béres Tamással

A hálás élet művészete – Beszélgetés Béres Tamással

Hogyan tekintünk a teremtett világra és abban a saját helyünkre? Van-e a kereszténységnek feladata egy a természetért és a másik emberért felelős globális etika kialakításában? Hálásak vagyunk-e azért, hogy már életünk kezdetétől megajándékozottak vagyunk? A fenti kérdésekről Béres Tamással, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológia Tanszékének tanszékvezetőjével A hálás élet művészete című könyve alapján beszélgetett az íróval Galambos Ádám, az evangelikus.hu riportere.

Szöveg: Galambos Ádám/evangelikus.hu, fotó: Magyari Márton2018. április 20. 15:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 179 napja íródott

– A hálás élet művészete című könyved a görög oikosz szóval kezdődik, melynek jelentése 'ház'. Ez a társadalom alapsejtjét jelöli, ahogy fogalmazol: „ezen múlt a közösség boldogulása is”. Mennyire tudjuk ma ezt megélni?

– A mai társadalmak szerkezete már messze nem tükrözi ezt a mintát. Mostanában atomizálódó, individualizálódó, mozaikmentalitáson alapuló társadalmakat hozunk létre, annak ellenére, hogy az ember „eredeti” állapota a közösségi lét. Arisztotelész a közösségi élet elvi felépítésében érdekelt lényként tekintett az emberre, a „modern” társadalom számos elemét már ismerő szofisták is alapelvként határozták meg az ember közösségi beágyazódását, és a bibliai emberkép sem hagy kétséget efelől. Lehet, hogy ha sok időnk lenne rá, megtalálnánk a tömegesen elszigetelt élet titkát. De hogy mennyire nincs időnk kényelmes kísérletezgetésre, arról szólnak a napi hírek.

– Mit jelent az utóbbi?

– Biztos vagyok benne, hogy az agresszivitás különféle formái mögött az esetek jelentős részében az elkülönülés szándéka vagy története áll. Az így kialakuló helyzet nem feltétlenül függ a népsűrűségtől, viszont próbára teszi együttélési kultúránkat. Az általunk létrehozott technikai világ elvileg a megélés és együttélés hatékonyságát lenne hivatott szolgálni. Ma mégis sokfelől szorongat és részben el is zár már attól, hogy felismerjünk és helyén kezeljünk számos nélkülözhetetlen, természetes vágyat és szemléletet. Érdekes példája ennek a természetközeliség. Az emberi alkalmazkodóképesség egyik nagy előnye, hogy viszonylag mostoha körülmények között is kibírjuk egy ideig. Ezért a képességünkért viszont nagy árat fizetünk. Például hiába magyarázzuk meg magunknak ésszel, hogy gazdaságilag milyen előnyös lenne betonfelületekkel borítani a lehető legtöbb városi parkot, az orvosi leleteinken olvasható növekvő számú kedélybetegség erről nem nagyon akar tudomást venni. (Erről szól többek közt Herbert Benson: The Relaxations Responsecímű könyve.) A görögök olyan választ adtak oikosz fogalmukkal az ember alapkapcsolatainak egészséges megélésére, amelyet még az európai, köztük a magyar kultúra is jól ismert egy évszázaddal ezelőtt.

– Ezt a szemléletet a mai fogyasztói világ a távoli múltba helyezi, de a valóságban ez nem is olyan távoli tőlünk…

– Egy kortárs írónk mesélte, hogy megtalálta nagyapja régi feljegyzéseit. Nagyapja azt írta, hogy amikor visszatér a frontról, pénzt gyűjt és házat épít majd. Vissza is tért, félre is rakta a pénzt, és amit először megépített, az egy istálló volt. Tudta jól, hogy az istállóban az ember is ellakhat, egy lakásban azonban az állatnak nincs helye. Érdekes, hogy néhány emberöltővel ezelőtt még úgy gondolkoztunk, hogy az embernek van helye az állat mellett, ugyanakkor az állatnak az ember körüli gazdaságban van helye, és ez így fenntartható. Ez nekünk ma furcsa, de évezredeken át ez volt az élet szabálya. A legtöbb ember mai állatélménye kimerül a lexikális ismeretek, a „jaj, de cuki!” és a „jaj, de büdös!” kapcsolati háromszögben. Elődeink ezzel szemben jól tudták, hogy az ember rá van utalva az állatokra és a növényekre. Ma úgy gondolkodunk, hogy elég nekünk a négy fal, ami között élünk, és a benne lévő, egyre rafináltabb funkciókra képes tévé, amit ma már sokszor nem is így hívunk. Furcsaságnak érezzük a lovasterápiát vagy az állatsimogatásban rejlő gyógyító erőt, és nem nagyon értjük az erdő emberi többletét.

– keresztény embernek a teremtett világba ágyazódásából következően kötelezettsége a természet óvása és ápolása. A fenntarthatóságról való gondolkodás ugyanakkor nem jelenik meg olyan markánsan a gyülekezetek hétköznapjaiban, mint ahogyan az ebből következne. Miért?

– A természet óvásáról és ápolásáról ma az az egyik alapvető környezetetikai vélemény, hogy nem neki van szüksége védelemre. A természetet ki lehet zárni az életünkből rövidebb-hosszabb időre, de ezzel mindig mi járunk rosszul. A természetvédelem lényege az embervédelem. Azért kellene elég bölcsen berendeznünk az életet a földön, ápolni kapcsolatainkat és megtartó kapcsolatépítésre gyámolítani, akit csak lehet, mert ez felel meg a teremtés rendjének. Sokféleképpen lehet megélni a kereszténységet, és ezek között szerepel egy sor olyan életforma is, amely nem tartja fontosnak alapkapcsolatainkat. Vagy legalábbis a teremtés más fajaihoz, jelenségeihez fűződő kapcsolatainkat nem. De hogyan tudhat bárki Isten teremtéséről beszélni anélkül, hogy nem keresné tudatosan és elszántan a lehetőséget, hogy át is élje, amiről beszél? Ehelyett az egyszerűbb utat választjuk sokszor, és inkább eltechnizáljuk a kereszténységet magát is. Technikai jellegű szakkifejezésként kezdünk beszélni a megtérésről, a Bibliáról meg a gyülekezetépítésről ahelyett, hogy a Jézus-követés lelkületét keresnénk, és megtennénk mindent az általános érvényre jutásáért. Nem érdemes csodálkozni, amikor a kereszténység több újabb szakadást szül, mint amekkora egységet eredményez ma is, folyamatosan. A környezetünk tudatos építésének, az embervédelemnek az alapjai nagyon hangsúlyosak a Bibliában és a teológiai hagyományokban. Ám hogy valóban kapcsolatépítésre kerülhessen sor, ahhoz nélkülözhetetlen lenne a megbízható, fenntarthatósággal kapcsolatos szakmai források ismerete és használata is.

– Az ökoteológia oldaláról tekintve mennyire egységesek ezek a források?

– Az ökoteológia maga is csupán egy lehetőség. Lehet valaki elzárkózó, „felekezeti” ökoteológus, aki bár nagyívű gondolatokat fest le szavakkal a teremtés kozmikus egységének nagyszerűségéről, de tevékenységében már akkor elbukik, amikor át kellene néznie a szomszéd egyházhoz valamilyen egyszerű, hétköznapi ügyben. Ma gyakorlatilag minden történelmi egyház bőségesen kínál jobbnál jobb oktatási, lelki életi és kommunikációs anyagot a teremtett környezethez való odafordulás nélkülözhetetlen szempontjaival. Ugyanakkor ez az egyházi munkának csak egy területét képezi, ezért könnyen figyelmen kívül hagyható. Nem mindenki figyel fel arra, hogy korunk egyik legfontosabb teológiai hangsúlyáról van szó, ahol a teremtés, a megváltás és a végidők tanítása egyszerre hangsúlyosan van jelen. Észre kell vennünk és nagyon meg kell becsülnünk a saját teológiai hangsúlyainkat. Aki ökumenikusan intelligens, ismeri a teológiai hagyományok eltérő jellegét, az nagyon jó helyzetben van, mert minden felekezet forrásaiból gazdagodni tud. De amikor arra kerül a sor, hogy komolyan és következetesen kifejezzük a teremtés teljességével való kapcsolatunkat, akkor nem tehetünk mást, mint hogy saját teológiai, egyházi „anyanyelvünkhöz” nyúljunk. Ebből látszik, hogy ez a kérdés – a megélt hit más területeihez hasonlóan – nagyon mélyre ereszti gyökereit a teológiai, dogmatikai és etikai hagyományban.

– Régóta beszélünk arról, hogy valamit nagyon másként kéne csinálni, de még mindig nem tartunk ott, hogy tényleg máshogyan éljünk…

– Valóban így van. Terjedelmes tudományos művek szólnak ennek magyarázatáról részben kommunikációs problémák, részben a kényelemszeretet, részben a rövid távú nyereség, részben a mesterségesen fenntartott feledékenység oldaláról. Etológiai és teológiai magyarázatot is találunk természetesen. Az ember, akit Csányi Vilmos – utánzási hajlama miatt – a „legnagyobb majomnak” nevez, tetteit tekintve is csoportosan szeret mozogni. Az utánzásban pedig nem az erkölcs játssza a főszerepet, hanem fajunk ösztönei. A teológia ugyan rámutat arra, hogy a bibliai erkölcsiség a saját önzésünkön való felülemelkedés útján át vezetne, de a keresztény hitélet számos esetében kényelmesebbnek látszik tálcán kínálni egymásnak a megbocsátás steril igéit, mint megélni a bűnbánat és bűnbocsánat életformáló erejének lehetőségét. És akkor a pénz szerepét még nem is említettük. Tizenöt évvel ezelőtt nagyon büszkék voltunk arra, hogy a hazai egyházak közül épp az evangélikus egyház nyitott először környezettudatos termékeket áruló és a közvetlen kereskedelmet támogató boltot Budapesten, de ez a kezdeményezés pénzszűke miatt hamar elhalt. Nem véletlenül írta le az Európai Keresztény Környezeti Hálózat a kétezres évek közepén, hogy a környezetünkkel kapcsolatos kérdéseket az egyházak lehetőség szerint akkor is kezeljék kiemelt ügyként, ha történetesen nincs rá elég pénz. Jelenleg sincs mindenütt azonos mértékben szem előtt ez a kérdés, de mindhárom egyházkerületünk vezetői folyamatosan támogatták, támogatják a kibontakozását. Aki ma Magyarországon tényleg többet szeretne tudni arról, hogy az egyházak egyenként és együtt mit tesznek és mit tehetnének még a fenntarthatóságért, számos fórumon, honlapon és kiadványban megtalálja az erről szóló információkat.

– Az elmúlt évtizedekben szinte megszámlálhatatlan nyilatkozat született a túlfogyasztás ellen. Könyvedben az ENSZ Föld csúcstalálkozóján túl számos ilyenről olvashatunk. Ezekből látszik, hogy sokan gondolkodnak a teremtett világ megóvásának kérdésén, ugyanakkor ha körbenézünk, azt látjuk, hogy a pozitív előremozdulás még várat magára. Mi az akadály?

– Ennek elsősorban lélektani okai vannak. Sokan már azelőtt le tudják magukat beszélni mindenfajta jobbításról, mielőtt nekifognának annak. Nem könnyű új utakat vállalni, és keresni még nehezebb. A könyvben is említek ilyeneket. Az egyik legelterjedtebb téves vélekedés például sokszor úgy fogalmazódik meg, hogy „akárhogy is élünk, minden az Úr akaratából történik; ha úgy akarja, élhető marad a világ, ha pedig nem, akkor meg úgysincs mit tennünk”. Ilyen fatalista gondolkodással nem leszünk képesek bármit is tenni életkörülményeink jobbításáért sem a közvetlen környékünkön, sem az ajándékba kapott, gondjainkra bízott Földért. Sokszor az a gond, hogy a lehetséges lépéseket azért nem tesszük meg, mert túlságosan pici dolgoknak gondoljuk, és a technikai részleteknél leragadunk. Ahelyett, hogy élnénk lehetőségeinkkel, azt mondjuk inkább, hogy az biztos nem elég, ha holnaptól csak én használok kevesebb nejlont. Itt el is bukott az ügy. Amikor látjuk az óceánokban a szemétszigeteket, akkor talán felsejlik bennünk, hogy talán az enyém is ott van közöttük, de ez alig hat meg valakit. Érdemes lenne itt jobban figyelni Luther gondolataira, aki szerint a hála nem csupán érzés, hanem aktív cselekvés is.

– Adam Smith gazdasági elméletével szemben a kötetben számos más gazdasági elvet állítasz szembe. Mik ezek?

– Adam Smith eredetileg morálfilozófus volt, aki élénken érdeklődött kora fizikájának kiemelkedő területe, a mechanika iránt. Gazdaságelméletében mind filozófiai ismerete, mind a mechanika iránti lelkesedése tükröződik. Közismert szabályával, a „láthatatlan kéz” elméletével azt fejezi ki, hogy a piaci kínálat és kereslet egyensúlya a kereskedő saját érdekének követése útján valósulhat meg a legalkalmasabb, legtermészetesebb módon. Smith elmélete a modern gazdaságelmélet alapjává vált. Az elmélet viszont csak addig használható, amíg a piacon meg nem jelenik egy az ott levőknél jóval erősebb szereplő, aki tartalékai miatt manipulálni tudja a piaci viszonyokat. Világpiaci viszonyok között ez a klasszikus gazdasági verseny egyre több és nagyobb áldozattal jár azáltal, hogy a szereplők folytonosan újabb forrásokat kutatnak fel az előnyök megszerzése érdekében, és amit csak lehet, megpróbálnak a gazdasági előny érdekében felhasználni. Így rendelődik alá a gazdasági érvényesülésnek lassan, de biztosan minden ennél fontosabb erőforrás is. Egyenként, ép ésszel soha sem gondolnánk arra, hogy a pénz többet ér a tiszta élelemnél, tiszta víznél vagy tiszta levegőnél, vagy arra, hogy a társadalomnak kell alávetnie magát a gazdasági érdekeknek és nem fordítva. Modern társadalomszervezési gyakorlatunk azonban messze került a természetes egyértelműségtől. Ezért az utóbbi időkben egyre több alternatív gazdasági gondolat született, mely felhívja a figyelmet ennek az ellentmondásos gondolkodásnak a veszélyeire. Ilyen az a felismerés, hogy a termelő tevékenység által okozott környezetszennyezés csökkenti a társadalom jólétét (negatív externáliák hatása), ilyenek a GDP helyett használható jólléti vagy boldogságindexek, de ilyenek az átfogó elméleteket megfogalmazó ökológiai gazdaságtan felismerései is. Kiemelném ezek közül Amartya Sen társadalmi igazságosságot szem előtt tartó munkásságát. (Amartya Sen indiai származású amerikai közgazdász, aki 1998-ban közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott a jóléti közgazdaságtan területén végzett munkásságáért [a szerk.].) Odáig kéne eljutni, hogy a jelenlegi, bejáratott gazdasági modelljeinket az eredményesség és hatékonyság helyett a valós szükségleteket szolgáló globális szerep újabb, igényesebb definíciói felől gondoljuk újra (pl. az efficiency helyett a sufficiency szempontjaira tekintve). Ehhez azonban ki kéne szakadni az önzésből, abból a szemléletből, ami a mai napig veszélyezteti a világot. Sajnos ma hiába tudjuk, hogy vannak jobb, kevésbé környezetterhelő technológiák és gazdasági modellek, azért még a saját haszon reményében elmegyünk a falig.

– A kötetben nagy hangsúlyt helyez az egyéni felelősségre és ennek vonatkozásában kitér a bázisközösségek fontosságára is. Mit jelentenek ezek?

Az ember alapvetően másokra utalt közösségi lény– Az ember alapvetően másokra utalt közösségi lény. Egyedül nem vagyunk hatékonyak és nincs kellő információnk. Ma, ha valaki arra kíváncsi, hogy egyedül mit kellene tennie ahhoz, hogy hatékonyabban tudja védeni a környezetet, akkor olyan információtengerben találná magát, amiből nem vagy alig tudná a választ kiszűrni. Ennek sokszor manipulatív okai is vannak. Ezért van szükség azokra a közösségekre, ahol ismerik ennek az elvét is. Az európai politikai hagyományban ezt a funkciót általában a civil szervezetek végzik el. Ma Magyarországon a civil szervezeti kultúra az állami rendelkezések következtében gyakorlatilag nem tud fejlődni. Ez azért jelent nagy problémát, mert a környezeti tanulmányokban gyakran említett reziliencia, a talpra állás képessége az önálló helyi kezdeményezéseken alapuló közösségekben alakítható ki. Nagy eredmény, hogy az utóbbi években a környezettudománynak egyre jelentősebb helye van az oktatásban, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács célul tűzte a szemléletváltozás elősegítését a társadalom minden szegmensében, és hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalban létrejött aKörnyezeti Fenntarthatóság Igazgatósága, de a kisközösségek önkezdeményező erejét hosszabb távon nem nélkülözheti egy megerősödni vagy talpra állni képes társadalom.

– Az utolsó fejezet a háláról és a megajándékozottságról szól. Mennyire éljük meg a megajándékozottságunkat ahhoz, hogy hálásan és felelősen tekintsünk a világra?

– A hála egy szemlélet, amire el lehet jutni. Feltehetjük a kérdést, hogy a kereszténység mi maradandót alkot. Nehéz ezt múlt időben feltenni, mert bár a tradíció lényeges, de azért mindig létrehozunk valami újat is. Kevésnek tartom, hogy rámutassunk a múlt egy pontjára, és azt mondjuk, hogy ott létrejött már minden, ami az egyház számára lényeges és fontos. Az egyház az időben folyamatosan élő közösség, és még a bibliai Jézus-történet is folyamatos megértést igényel részünkről. A keresztény gondolkodás és életfolytatás történetében vannak olyan pontok, ahol a hála kerül előtérbe. Nem ez az egyetlen út természetesen, de úgy gondolom, ez volna az egyik legerősebb eszközünk a jelenlegi, globálisan veszélyes életmódunkkal való aktív szembenézésre. A keresztény elmélyülés alapvető kérdései közé tartozik, hogy mi az élet, miért van egyáltalán, és miért jó? Hogyan juthatott el a kereszténység addig, hogy az egyik meghatározó középkori hagyományában Istent úgy definiálja, mint a legfőbb jó? Mi az egyáltalán, hogy jó? Amennyiben az ember ezeken kezd el gondolkodni, hamar rájön, hogy a kereszténység nem technikai vallás. Nem az a lényeg, hogy hova érkezünk, hogy milyen lesz a mennyország, és hogy ki áll majd mellettünk a mennyei kórusban, hanem az az igazán nagy kérdés, hogy hogyan élünk. A hála olyan válasz, amiben benne van a teremtésre való reakciónk. Nem csak az ujjongás és öröm, hanem a felelős válasz megtalálásának igénye is, ami mögött ott van az egész életünk. Az, hogy a lehető legszélesebb távlatokban igyekszünk gondolkodni, és ami eközben megfogalmazódik, az lefordítható a hétköznapok nyelvére a mindennapok feladataként. Ez egy olyan hagyomány, amit messze nem használunk ki. A nagy kihívás igazából a hála mint életforma megvalósítása. A jó cselekedetek természetének vagy az üdvösség lényegének lutheri értelmezésére gondolva nyugodtan nevezhetjük Luthert a hála teológusának. A könyvben is idézek tőle egy részt erről, nem volt nehéz ilyet találni az írásai közt.

– Keresztény értelemben mit jelent hálásan élni?

– Ebben nem tudnék a felekezetek között különbséget tenni. Tudom, hogy hajlamunk van arra, hogy identitásunkat a másokkal való szembeállítás útján erősítgessük. A hála viszont az a pont az életben, amit ha megértek, nem fogom tudni, sem akarni ezt az utat követni. A hála egyik következménye az a felismerés, hogy többre teremtettem, mint hogy szembenállásaim összessége legyek. Tényleg van egy olyan világ, amire engem meghívnak? Tényleg lehet ebben szabadon, kreatívan, felelősen gondolkodni és következetesen élni? Tényleg van életváltoztató hatása annak a hitnek, hogy az Úr földi életünkre nekünk ajándékozta teremtését? Ezek olyan lehetőségek, melyek legtöbbször azok is maradnak. Pedig mindenki élhetne velük szabadon. Ez egy óriási mozgástér, amit nem teszünk teljesen nyilvánvalóvá saját magunk számára. Közösségileg úgy válhat ez egyértelművé, ha erről beszélünk, ha nem az tart minket össze, hogy kitől vagy mitől félünk, hanem az, hogy milyen óriási, értelmes szabadságot jelent a jézusi út.

Szöveg: Galambos Ádám/evangelikus.hu, fotó: Magyari Márton

Nyíregyházi Egyházmegye

interjú
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert