Ebben az évben a máriapócsi gyermekbúcsút az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola szervezi. A fontosabb információkat most közöljük. Gyermekbúcsú ideje: 2018. május 12.
Akik Ófehértó felől érkeznek, azok a római katolikus templomnál szálljanak le a buszról. A regisztrálás után két útvonalon indulhatnak a templomhoz az Istenszülő köszöntésére. (A busz a Pápa téren parkolhat.) Akik Nyíregyháza-Nyírbátor felől érkeznek, azok a Pápa térre kanyarodjanak be a busszal. A regisztráció után szintén két útvonal vezeti el a jelenlévőket a templomhoz.
Regisztráció után négy útvonalon lehet eljutni a templomhoz. Minden útvonalon négy állomáson várjuk a gyerekeket. A nagy létszámú csoportoknak azt javasoljuk, hogy alkossanak 20-25 fős csoportokat, mert így tudnak a gyerekek aktívan bekapcsolódni a feladatoknál. A menetlevelet és a térképet kérjük kinyomtatni, és hozzák magukkal, valamint a meghirdetett rajzpályázat alkotásait se hagyják otthon! Továbbá nagyon fontos: hozzák magukkal az előre kiküldött és kitöltött jelenléti íveket, amelyet a regisztrációnál kérünk leadni! (értelemszerűen az intézmények az intézmény nevét tüntessék fel, az egyházközségek saját nevüket)
A feladatok teljesítése után a csoportok a beváltó pontokon kaphatnak egy kis meglepetést. Három beváltó pontnál lehet leadni a menetlevelet. A feladatok segítségével a gyerekek megtapasztalják, hogy a bibliai események, személyek által Isten gondoskodó szeretete nyilvánul meg életünkben fogantatásunk pillanatától.
Az óvodásoknak külön programmal készülünk: kézműveskedés a templom melletti füves részen, valamint folyamatosan lesz lehetőség megtekinteni a bábelőadást (többször is elő fogják adni).
A templomkert burkolatának cseréje miatt a kegytemplom és a kegykép a baziliták kolostora felől közelíthető meg, illetve a Szent Liturgia és a meglepetés a templom előtti téren lesz!
Program:
Forrás: Kovács Lajos iskolalelkész, fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |