Az elsőáldozókat ünnepelték 2018. május 6-án a Fő utcai görögkatolikus templomban, Budapesten.
Kilenc elsőáldozó gyermek lehet ezentúl minden nap részese annak a titoknak, melyet Krisztus bízott ránk az Eucharisztiában. Budapesten, a Fő utcai görögkatolikus templomban hosszas készülődés, tanulás és sikeres vizsga után a gyermekek először gyóntak és áldoztak – elköteleződve a görögkatolikus egyház mellett – Kocsis Tamás atya vezetésével.
A Makláry Ákos parókus atya által celebrált szertartáson Kocsis atya prédikált, aki ezt az ünnepet az Urunk színeváltozásáról szóló bibliai részlethez kapcsolta. Hiszen „színében és fényében e két ünnep hasonló – mondta: ahogyan Jézus kiválasztotta tanítványait, azonmód választotta ki ezeket a gyermekeket is, s most ünnepi módon találkozhatnak új barátjukkal, Jézussal.”
„Az Eucharisztia misztériumának megértéséhez és befogadásához gyermeki szívre és lelkületre van szükség” – hangzott. Ezek a gyermekek is megérezhetik a táborhegyi élményt, s hogy mai ragyogásuk és jelenlétük ünnep a közösségnek. Így a tanítványokkal együtt mondhatják: Uram, jó nekünk itt lenni. Innen – akárcsak a Tábor hegyéről – Isten ajándékával térnek vissza a hétköznapokba.
De ezek az ajándékok elkísérik őket egy életre: a krisztusi tanítások, a közösség, ahol a szeretetet megélhetik és Jézus barátsága. Beszédének lezárásaként e három ajándék megőrzésére intette az atya a kilenc elsőáldozót.
A szülők kezüket a gyermek fejére helyezve anyai és atyai áldásukat adták elsőáldozó fiúkra vagy lányukra a szertartás végén. Majd az ünnepeltek egy szál virággal köszöntötték azokat, akiket ezen a meleg nyárias napon, május első vasárnapján szintén ünnepeltünk: az édesanyákat.
A Fő utcán jövő vasárnap is lesz ok az örömre: ekkor tartják a Szent Flórián templom születésnapját, búcsúi ünnepét, melyen beszédet mond Kiss Antal atya.
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |