Gyermekbúcsú Máriapócson

Gyermekbúcsú Máriapócson

Gyermekzsivajjal telt meg Máriapócson a Kegytemplom környéke május 12-én a Görögkatolikus Metropólia Gyermekbúcsúján. Az idei év mottója: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek…” (Jer 1,5).

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye2018. május 15. 12:45

Ebben az évben a gyermekbúcsút az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola szervezte. Intézmények, parókiák szervezett csoportjai mellett családok is érkeztek Máriapócsra szombaton. A játékos feladatok útvonalát és a regisztrációs pontokat úgy alakították ki, hogy a különböző irányból érkező csoportok már a Kegytemplom irányába haladva is egy-egy „kihívást” teljesíthettek. Az összesen négy útvonal négy-négy állomásán szerzett pontokat később jutalmakra válthatták be.

A Gyermekbúcsú idei mottójához kapcsolódó feladatok segítségével a gyerekek megtapasztalhatták, hogy a bibliai események és személyek által Isten gondoskodó szeretete nyilvánul meg életünkben fogantatásunk pillanatától. A változatos feladatok között képkirakást, bibliai ismereteket igénylő és ügyességi feladatokat egyaránt találhattak. Előzetes feladatként egy rajzpályázatot is meghirdettek az edelényi szervezők Isten családjában élünk címmel. Ennek eredményéért és a jutalmakért még egy kicsit izgulniuk kell a gyermekeknek. A versenyfeladatok után az ősi népi gyermekjátékok mellett a legmodernebb interaktív játékokat és a Segway-t (önegyensúlyozó, kétkerekű, elektromos meghajtású eszköz) is kipróbálhatták, de kézműveskedni is lehetett. A legkisebbek figyelmét bábelőadással kötötte le az Ózdi Görögkatolikus Parókia amatőr bábcsoportja.

A bazilika előtti téren megtartott Szent Liturgiát Juhász Géza elsőhelynök atya vezette, melyen Kurt Burnette a Passaic-i egyházmegye püspöke is részt vett. Az amerikai püspök Ábel atya püspökszentelése után még néhány napig a Metropóliában tesz látogatást. Homíliát Szocska Ábel nyíregyházi püspök mondott. A gyermekek egyik kedvenc figurájáról, a Kis hercegről, és szerzőjéről (Antoine de Saint-Exupéry) mesélt a gyermekeknek, kiemelve számukra a regény egyik mondanivalóját; a felelősséggel tartozás példáját. „Felelősek vagyunk önmagunkért, felelősek vagyunk egymásért és a világért.” – mondta a főpásztor. Ez legjobban a családunkban mutatkozik meg; a legtöbb szeretet, gondoskodás és béke itt valósulhat meg. Itt, Máraipócson, megtapasztalhatunk egy másik, nem test szerinti család; az egyházhoz való tartozás érzését is, amely iránt ugyanolyan felelősséggel tartozunk, tette hozzá a püspök és az kívánta, hogy ezt a gondoskodást erősítse bennünk ez a mai nap is.

A Liturgia után a Matiné együttes adott koncertet, mely egyben egy interaktív zenei kirándulásra is volt a gyermekek számára. A színpadon a zenészekkel együtt szólaltathatták meg a ritmushangszereket különböző zenei stílusban. Igazán jó hangulatban zárult a gyermekbúcsú idei programjai is.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekbúcsú, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert