Gyalogszerrel, kerékpáron vagy lóháton Csíksomlyóra!

Gyalogszerrel, kerékpáron vagy lóháton Csíksomlyóra!

A Mária-út utolsó száz kilométere kiépített zarándokútvonal, amely az El Caminóhoz
hasonlóan egész évben használható lesz, népszerűsítését pedig a 2018-as pünkösdi búcsúhoz kapcsolják megálmodói. Céljuk, hogy a pünkösdi búcsúra zarándokolók az utolsó száz kilométert úgy tegyék meg Csíksomlyóra, ahogyan azt már több mint 450 évvel ezelőtt elődeik is tették: csoportosan, egy nagy családhoz csatlakozva, életre szóló élménnyel gazdagodva, saját korlátaikat legyőzve és jobban megismerve önmagukat.

Forrás és fotó: Romkat.ro2018. május 15. 10:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2341 napja íródott

Az utolsó száz kilométer gyalog, lovon vagy kerékpárral való megtételének gondolata azzal a céllal született, hogy az érdeklődők a Hargita megyei Parajdtól egészen Csíksomlyóig, két útvonal közül választva, olyan élményben részesüljenek, amely által megismerhetik a helyi történelmet, látványosságokat, illetve amely segíti a résztvevőket abban, hogy ne csak a környezethez kerüljenek közelebb, de saját fizikai és lelki kitartásukat is próbára tehessék.

A száz kilométeres zarándokút 2018. május 13-tól lesz elérhető, Parajdtól Csíksomlyóig, az udvarhelyszéki és a gyergyószéki útvonalon is. Május 13-tól lehet zarándokolni mindkét útvonalon egyénileg vagy a szervezett programokhoz csatlakozva, addig azonban nem tanácsos elindulni, mivel az útvonaljelző táblák és festések még készülnek.


A szervezők két útvonalon térképezték fel többek között a szállásokat, boltokat, látványosságokat, műemlékeket, segélypontokat, továbbá a zarándokokat minden helységben kapcsolattartók segítik, és a látványosságokhoz audioguide is készül, amelynek segítségével séta közben hallgatható meg az éppen megtekintett nevezetességhez kapcsolódó történet, vagy lejátszás közben az online térképen virtuálisan is körbejárható. A weboldal segítséget nyújt az egyéni zarándokutak szervezéséhez, de az érdeklődők csatlakozhatnak a Mária-utasok által szervezett programokhoz is.
A 100km.mariaut.ro weboldal létrehozása és az útvonalak kiépítése érdekében összefogtak a civilek, az egyház, a politikum és különböző szervezetek egyaránt.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Csíksomlyó, pünkösd
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert