Értéktárban a székesegyház – oklevél Szocska A. Ábelnek, a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház értékgondnokának

Értéktárban a székesegyház – oklevél Szocska A. Ábelnek, a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház értékgondnokának

2018. május 18-án Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a Városnapok programsorozat keretében emléklapot adott át a Nyíregyházi Települési Értéktárba újonnan bekerült helyi értékek képviselőinek, értékgondnokainak, így a települési értéktárba tavaly bekerült Szent Miklós-székesegyház értékgondnokának, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspöknek is.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. május 18. 13:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2330 napja íródott

Kovács Ferenc a Városnap nyitórendezvényén köszöntötte a települési értéktárba tavaly bekerült helyi értékek értékgondnokait. Nyíregyháza újratelepítésének 265. évfordulóján arról beszélt, hogy az elmúlt századok mennyi jelentős tárgyi és szellemi értéket, kiváló mestert és művészt adtak a városnak, de „értékek nemcsak a múltban, hanem a jelenben is képződnek” – mondta. A város ezen értékek elismerésére odafigyel, ezt bizonyítja az öt évvel ezelőtt létrehozott Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság, Az értékes esték programsorozat, valamint az, hogy immár negyedik éve a Városnap nyitóakkordjaként oklevelet adnak át a helyi értékek gondnokainak.

A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság az elmúlt évben a már meglévő 28 mellé az alábbi 11 nemzeti értéket vette fel a Nyíregyházi Települési Értéktárba:

Szent Miklós-székesegyház

A Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság kultúraközvetítő tevékenysége

Kósa Ferenc filmrendező munkássága

„Hagyományok, becsület, elkötelezettség” – a Nyíregyházi Tűzoltóság tevékenységén keresztül

A Váci Mihály Kulturális Központ épülete

Rottaridesz István zászlós és Vágó József tiszthelyettes, Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett katonahősök végső nyughelyei az Északi temetőben

Hammel József Nyíregyházáról készített fotógyűjteménye

A Jóba család munkássága és a Jóba-nyomda produktumai

A Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagcsoportjának munkássága

Dr. Szilágyi Jenő birkózó sporttevékenysége

Elek Emil fotóművész Nyíregyházát ábrázoló fotógyűjteménye és munkássága

A Szent Miklós-székesegyház értékgondoka, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is átvette az oklevelet a székesegyház értékgondnokaként.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

települési értéktár, Szent Miklós-székesegyház, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert