A Szentlélek szívünkbe írta Isten szeretetét – püspöki liturgia Nyíregyházán

A Szentlélek szívünkbe írta Isten szeretetét – püspöki liturgia Nyíregyházán

Zöldbe öltözött a püspök, a templom és a szívünk is 2018. május 20-án, vasárnap a pünkösdi Szent Liturgián, melyet Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök celebrált a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. május 23. 13:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2158 napja íródott

A püspöki ruha zöldje és a templom friss ágakkal teli üdesége ünnepre várta a híveket vasárnap. A Szentlélek és a Szentháromság ünnepére, az egyház születésének ünnepére.

„Az általános emberi gondolkodással megegyezően a zöld színt a vallási gondolkodás is úgy fogja fel, hogy […] a tavasznak, az életnek és a megújulásnak, a fiatalságnak és a reménynek a színe” – olvassuk Kanyó Árpád atya liturgikus színekről szóló írásában. „A Szentháromság az, aki megújítja az egész emberi természetet. A pünkösdi hetekben valóban lezajlik a fizikai természet megújhodása, de kiemelkedik az emberi lélek „megújulásának” a feladata, s ennek az örömteli átalakulásnak a jeleként díszítjük friss zöld ágakkal, levelekkel vagy zöld fűvel templomainkat” – folytatja tovább elmélkedését a Görögkatolikus Szemléletben.

Mosolygó Béla, Molnár Zoltán és Kondás Sándor atyák koncelebrálásával a Nyíregyházi Egyházmegye új püspöke vezette a zöldbe öltöztetett székesegyházban a pünkösdi szertartást.

„Születésnapon vagyunk ma jelen, egyházunk születésnapján, pünkösd ünnepén. Amikor Mózes megkapta az ószövetségi törvényt, új élet indul el a választott nép történetében, és amikor a Szentlélek kiáradt, akkor új élet indult el az egyházban” – kezdte prédikációját Ábel atya.

Jézus Krisztus ígéretet tett nekünk arra, hogy nem hagy cserben bennünket, s hogy az üdvösség vár mindannyiunkra. Előre ment előkészíteni számunkra a helyet. Fölemelkedett a mennyekbe, de nem hagyott cserben bennünket, elküldte a vigasztaló Szentlelket. János Evangéliumának és az Apostolok Cselekedeteinek vonatkozó részeit olvasva idézte emlékezetünkbe Krisztus szavait és ígéretének beteljesülését, melyről az apostolok – megtapasztalva valóságát – tanúságot tettek.

Hiszen a „Szentlélekkel betöltött szívű tanítványokban felébredt a vágy a misszióra. A keresztségben mindannyian megkaptuk a Szentlélek ajándékának pecsétjét” – mondta az atya. Mi, akik megtapasztaltuk a Szentlélek támogatását, ahogyan a félénk pásztorokból és halászokból lett apostolok hirdették az Evangéliumot, hirdessük bátran, hogy Krisztus egyikünket sem hagyja magára, mindenkin segíteni akar. „Püspöki szolgálatommal én is erről szeretnék tanúságot tenni. Nem elég, hogy az Úr Jézus elküldte a Szentlelkét, nekünk élni kell a Szentlélek kegyelmével” – hangzottak a befejező gondolatok.

A Szent Liturgia végén a székesegyház parókusa, Molnár Zoltán atya köszöntötte a székesegyházban először miséző püspök atyát ezekkel a szavakkal: „Ahol a püspök ott az egyház – mondja a régi bölcsesség. Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek nem épületre, intézményre szállott, hanem az apostolokra. Az apostolok utódai a püspökök; a mi egyházmegyénkben Ábel atya, aki Isten kegyelméből vezeti egyházmegyéjét.” Ábel püspök miroválással írta homlokára minden hívőnek a kereszt jelét, s adta kézbe a szentelési emléklapot.

A lelkünk is zöldbe öltözött ma, magára öltve a Szentlelket, aki „által – Ábel atya szavaival – a szívünkbe lett írva az Isten szeretetének a törvénye”.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

pünkösd, ünnep
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert