Legyünk az öröm és a béke emberei, és ne engedjük, hogy érdekek foglyaivá váljunk! – így szólt Ferenc pápa felhívása, amely május 28-án hangzott el a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmise homíliájában.
Az öröm a keresztény ember lélegzete. Az igazi béke adta öröm nem csal meg, miként a mai kultúra kínálata, mely ezernyi dolgot talál ki, hogy szórakoztasson bennünket, hogy végeérhetetlen életöröm-darabkákkal lásson el. Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmisén kiemelte: a keresztények egyik megkülönböztető jegye az öröm – minden próbatétel és nehézség ellenére.
Homíliájában a pápa a Márk-evangélium napi szövegéből indult ki, amely a gazdag ifjú történetét mondja el. Az ifjúnak nagy vagyona volt, ezért nem tudott lemondani saját érdekeiről. A Szentatya ennek kapcsán jegyezte meg, hogy az igazi keresztény nem lehet sötét ábrázatú, sem szomorú. Az öröm emberét az jellemzi, hogy a béke és a vigasztalás embere. A nem örömteli keresztény nem jó keresztény – vélekedett Ferenc pápa. – A keresztény ember lélegzete, kifejezési módja az öröm. Nem az az öröm, amit adnak-vesznek, de az sem, amit erőből teremtenek meg, mert az öröm a Szentlélek gyümölcse. Aki megörvendezteti az ember szívét, maga a Szentlélek.
Az erős szikla, amire a keresztény öröm épül, az emlékezet – mutatott rá a pápa. – Nem feledhetjük el, amit az Úr tett velünk, amikor egy új életre újjáteremtett minket. Annak a reményét sem feledhetjük, ami ránk vár. Az emlékezet és reménység teszi lehetővé, hogy a keresztény ember örömben éljen, tudva, hogy ennek az örömnek első lépése a béke. Az öröm nem nevetéssel teli élet. Az öröm nem szórakoztat – mást tesz. A keresztény öröm a béke – hangsúlyozta Ferenc pápa. – A béke a gyökerekben rejlik, a szív békéje, amit egyedül csak Isten adhat meg nekünk. Nem könnyű megőrizni ezt az örömet.
A mai világ sajnos megelégszik a nem örömteli kultúrával – folytatta a Szentatya. – Ebben a kultúrában egy sereg dolgot kitalálnak, hogy elszórakoztassanak bennünket megannyi életöröm-darakával, melyek nem elégítik ki a vágyainkat. Az örömet ugyanis nem lehet boltban venni, mert a Szentlélek ajándéka, amely tovább él a zavar és a próbatétel pillanataiban is. Van jóféle nyugtalanság, és van, ami nem jó. Ez utóbbi mindenfelé biztonságot keres, hogy örömet találjon – bárhol is. Az evangéliumi gazdag ifjú attól félt, hogy ha elhagyja mindenét, nem marad boldog. Az öröm és a megvigasztalódás a mi keresztény lélegzetünk – zárta homíliáját Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír Fotó: Vatican News
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |