Itt vagyok, Uram, segítek – Beszélgetés Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel

Itt vagyok, Uram, segítek – Beszélgetés Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel

II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtt, 1993. május 30-án, pünkösd ünnepén kelt „Hungarorum gens” kezdetű bullájával megváltoztatta a Magyar Katolikus Egyház szervezeti felépítését, és megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Palánki Ferenc megyéspüspökkel a két és fél éves egyházmegyei kormányzási tapasztalatairól, érzéseiről, terveiről beszélgetett Kovács Ágnes.

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye2018. június 2. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 140 napja íródott

II. János Pál pápa az egyházmegye megalapításával egyidejűleg, 1993. május 31-én püspökké nevezte ki Bosák Nándort, az Egri Hittudományi Főiskola rektorát. A püspökszentelést 1993. június 15-én tartották a székesegyházi rangra emelkedő debreceni Szent Anna-templomban.

A 25 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye történetének igen jelentős eseménye az egyházmegye második püspökének kinevezése volt. Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én Palánki Ferenc fidolomai címzetes püspököt, egri segédpüspököt kinevezte az egyházmegye megyéspüspökévé. A beiktatási ünnepség 2015. november 14-én volt Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban.

– Püspök úr, mire gondolt, amikor a pásztorbotot átvette a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első megyéspüspökétől, Bosák Nándortól. Isten tervét látta megvalósulni? Esetleg volt más elképzelése?

– Az igazi meglepetés számomra a püspökké kinevezésem volt 2010. december 27-én. A megyéspüspöki szolgálat már nem ért olyan váratlanul, hiszen a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye mellett más egyházmegyékben is várható volt a váltás. Bosák Nándor püspök atyát jól ismertem, és nagyjából az egyházmegye papjait is, és azt gondoltam, szilárd alapokon álló, de még nem megcsontosodott, alakítható, formálható, jól átgondolt rendszerű közösséghez kerülök, aminek a fejlesztését folytatni kell, nem pedig egészen újat építeni.

Üzenetet hordozónak érzem kinevezésem dátumát. Alberto Bottari de Castello, Magyarország akkori apostoli nunciusa 2015. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén hívott fel és jelentette be Ferenc pápa döntését. A kihirdetés napjaként pedig 21-ét, Szent Máté ünnepét jelölte meg. A kereszt az isteni szeretet, a végtelen jóság, odaadottság jele, melyre mindannyian meghívást kaptunk a keresztség révén. Szent Máté pedig olyan apostol és evangélista, aki Léviből (jelentése: körülfont, ragaszkodó) lett Máté (jelentése: Isten ajándéka), aki nyitott volt arra, hogy Jézus megszólítsa, átformálja, alkalmassá tegye, hogy Isten ajándéka legyen mindenki számára. Szeretném Mátét követni, amennyire tőlem telik, hogy az Úr ajándéka tudjak lenni mások számára.

– Különleges, de nehéz feladat a megyéspüspöki szolgálat.

– Hálás vagyok Ternyák Csaba egri érsek atyának, aki mellett majd öt éven keresztül dolgozhattam segédpüspökként, így sokat tanultam tőle. Láttam a kormányzati módszerét, megtapasztaltam az emberekhez, papokhoz való viszonyulását, a tárgyalási és az ügyek intézésének metódusait, és követendő példa volt az odaadottsága is.

– Ilyen tekintetben Bosák Nándor püspök atyához képest előnyökkel indult az egyházmegye kormányzásában.

– Az érsekségi tapasztalat előnyt jelentett. Nándor püspök személyisége, alázata pedig elég volt ahhoz, hogy egyházkormányzati tapasztalat nélkül is lépésről lépésre fel tudja építeni az egyházmegyét.

– Bosák püspök egy jól strukturált, 22 éves, nagykorúvá vált, ennek okán lendületes, fiatalos, formálható egyházmegyét adott át, amely, mint mondta, koránt sincs befejezve. Ő itt elsősorban az egyházmegye lelki gazdagítására gondolt. Hogyan látja püspök úr, mik a prioritások, melyek a legfontosabb tennivalók az egyházmegyében?

– Ez egy folyamatos munka, valóban soha nem mondhatjuk, hogy befejezett mű, hiszen mindig lehet hozzátenni, fejleszteni, gazdagítani, gyarapítani, közösségeket vagy akár az egyes személyeket is építeni.

Nyílván a feladatomat másként végzem, mint Nándor püspök atya, nem is tudnám úgy, mert más a személyiségem, mások az elképzeléseim, és talán máshová is helyezem a hangsúlyokat, de ez nem ellentétes az ő szolgálatával.

Fontosak számomra a személyes találkozások, beszélgetések. Rendezvényeken, eseményeken vagy bérmálkozáskor szeretek találkozni az emberekkel, kezet fogni a legkisebbekkel is, megáldani őket, mert abban a szituációban a szülők is megszólíthatók, és én is megszólíthatóbbá válok számukra. S ez maga után vonja a kötetlen beszélgetést is. A közvetlen kapcsolat abban segíti az embereket, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Igyekszem Jézus Krisztus szeretetét közvetíteni mindenki felé. Ő példát adott mindnyájunknak, megtanított arra, hogy milyen az igazi szeretet. Eljött a mi világunkba, hogy bennünket, embereket felemeljen az Ő világába. Hiszem, hogy a szolgálatomon keresztül, a szentségek kiszolgáltatásakor Isten kegyelme árad ki az emberekre, mely mindenkit felemel.

Szent Ágoston gondolatát gyakran idézzük: „Veletek vagyok keresztény, értetek vagyok püspök.” Különleges feladatot bíztak rám, de magamat nem tartom különbnek senkinél. Felszenteltségem, megbízatásom révén egyfajta összekötőkapocs-feladatot kell vállalnom Isten és az emberek között. Ha ezzel egyre szélesebb körbe eljuttatom Isten közelségét, az isteni szeretetet, akkor megvalósul a „veletek keresztény, értetek püspök” üzenete. Ebben horizontális és vertikális kapcsolatot is látunk, s így benne van a kereszt, mely mindannyiunk életében jelen van, és elkerülhetetlen. Jézus nem ítélt, hanem meghívott bennünket a kereszthordozásra: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét, és kövessen” (Mt 16,24).

– A pasztorális munka különböző területein látunk fejlődést, új kezdeményezéseket, és újra felelevenedett a világiak bevonása. Az akolitusok közel százan végeznek szolgálatot a papok mellett.

– Nándor püspök atya sok olyan dolgot elkezdett, amely megvalósult, és valóban jól működik. Az akolitusok képzése az országban a mi egyházmegyénkben indult először. Ahány akolitus szolgál, annyi jó családról is beszélhetünk, hiszen ebben a feladatban főként a családapákat szólítja meg az Egyház, és ők hivatalosan, egyházi megbízatással szolgálnak. Közvetlen munkatársaimmal továbbra is folytatjuk a képzésüket, és megpróbálunk újakat is megszólítani. Ezen túl szeretnék a családokra, a lelkipásztori munkához kapcsolódó, jól működő lelkiségi mozgalmak megerősítésére, fejlesztésére is koncentrálni.

– Az egyházmegye dinamikusan fejlődő szegmensei a fenntartásában működő iskolák. Az alapítástól kezdődően mára tíz oktatási–nevelési intézményünkben óvodától a szakkollégiumig közel 5400 gyermek van jelen.

– A szolgálatom alatt négy iskolával bővült az egyházmegye. Ternyák érsek atya gondolata az, hogy amikor iskolát veszünk át, akkor lelkipásztori területet veszünk át, hiszen ott nem csak oktatás folyik. Azt szeretném elérni, hogy az iskolalelkészekkel, pedagógusokkal együtt hirdessük az evangéliumot, melynek lényege, hogy Isten mindenkit szeret. Valóban nem elég az iskolákat fenntartani – bár pályázati forrásokból, állami támogatásból több intézményünk megújult, új épületszárnnyal bővült, és ez is elengedhetetlen a fejlődéshez –, de azokat meg kell tölteni lélekkel, szeretettel. Szeretném, ha az ott dolgozók és tanulók élete nyugodt, kiegyensúlyozott és örömteli lenne. Szeretném, ha megtanulnának imádkozni, vagyis átéreznék, hogy az Atya szeretetének jelenlétében élnek. Az iskola nagy lehetőség.

Azonban az élet minden területén fontosnak tartom az evangelizálást. Gondolok itt az idősebb generációra is. Egyházmegyénkben három szociális otthonban gondoskodunk idős, beteg emberekről, akik által szintén lehetőségünk van megélni Krisztus különleges közelségét. A velük való törődés során a beteg emberben a szenvedő Krisztust ápoljuk, Őt látjuk az ágyhoz „feszítve”, és ezt vegyük megtiszteltetésnek, hogy szolgálhatjuk őket. Azonban ezzel arról is tanúskodunk, hogy az ember élete minden életkorban végtelenül értékes. Senkire nem mondhatjuk, hogy „szuboptimális”, vagyis optimális alatti élet, mint ahogy a mai világ tekint az idős vagy fogyatékkal élő emberre. Kalkuttai Szent Teréz anya példáját követve szeretettel kell végeznünk a betegek, a rászorulók, a hajléktalanok szolgálatát. Teréz anya azt mondta: szolgálata során Krisztussal találkozik a rászorulóban, a betegben, akihez letérdel, hogy felemelje és enyhítsen szenvedésén. Az Egyháznak mindig is fő feladata volt a karitász, a szeretetből, másokért végzett szolgálat.

Azt gondolom tehát, hogy minden területen ténylegesen folytatnom kell azt, amit Nándor püspök atya nagyon jól elkezdett, de nyílván, az én adottságaimnak megfelelően, másként irányítom az egyházmegyét. Azonban hiszem azt, hogy nincsenek véletlenek, s a Jóisten küldött ide.

– Milyen embert küldött ide a Jóisten?

– Magamat nem tartom sokra, a legfontosabb számomra, hogy tudjam, Isten mire tesz engem képessé. Mert nem az a kérdés, hogy milyen képességeim vannak, mit szeretnék, mit tudok megtenni, hanem hogy mennyire tudok Isten munkatársa lenni, megvalósítva az Ő akaratát. Nem az a lényeg, hogy azt tegyem, ami nekem fontos, hanem hogy a mindennapi imádságomban megkérdezzem, mit akar, mit vár tőlem Isten. Nem véletlen, hogy a püspöknek van magánkápolnája. Sokszor, amikor elcsendesedik a nap, beülök, és kérdezgetem Őt, és – amit soha nem szabad elfelejteni – hálát adok mindenért. Ha csak a saját fejem után megyek, és azt mondom: „megy ez nekem”, akkor nem fog menni, még Istennel sem. De Istennek megy velem. Neki sikerül. Nem úgy fohászkodom, hogy: „Uram, segíts!”, hanem „Itt vagyok, Uram, segítek” Mert nem Ő az én „segédem”, hanem én vagyok az Ő szolgája.

– Bosák Nándor püspök atyának is feltettem a következő kérdést. Henryk Sienkiewicz Quo vadis, Domine? (Hová mész, Uram?) című művében a vértanúság elől, Rómából menekülő Péter apostol találkozott a föltámadt Jézussal, s megkérdezte tőle: Quo vadis, Domine? Jézus azt felelte, Rómába megy, hogy ismét keresztre feszítsék. Erre az apostol visszatért a városba, ahol keresztre feszítették. Ennek mintájára, megfordítva a kérdést, esetleg szólt-e Krisztus: Hová mész, fiam? Kellett-e megfordulni, irányt váltani, korrigálni?

– Voltak már olyan döntéseim, amelyekről meg voltam győződve, hogy Isten akarata, aztán mégsem úgy alakult, ahogy elterveztem, és hálás voltam, hogy nem sikerült véghezvinnem, s így nem okoztam nagy fájdalmat. Hiszem azt, hogy a Szentlélek tud korrigálni. Azt gondolom, nem kell mindenáron keresztülvinni a döntésemet, meg kell hallgatni mások gondolatait, mert ha például egy lelkipásztor rossz érzéssel megy át egy másik plébániára, nem biztos, hogy lelkesedéssel fogja ott végezni a szolgálatát. Igaz, az ellenkezőjére is volt már példa, amikor kitartottam a döntésem mellett, és egy idő eltelte után az illető pap megköszönte az áthelyezését.

– Nehéz órákat okoznak a diszponálások, áthelyezések?

– Ha van nehézség a püspöki szolgálatban, akkor az a személyeket körülvevő ügyek. Ezekért sokat kell imádkozni, és azért is, hogy ha a Jóisten azt akarja, mutasson rá azokra az érvekre, amelyekkel a változtatást meg tudom indokolni. Kérem Őt, hogy formálja a szívemet és a másikét is olyanná, hogy alkalmassá váljon Isten szándékának elfogadására, és legyen erőnk azt megvalósítani. Tapasztalom, hogy szeretettel mindent meg lehet beszélni, s végül minden elsimul és a helyére kerül. Ez nagyon megnyugtató tud lenni. Ilyenkor érzem, hogy tulajdonképpen nem én vezetem az egyházmegyét, hanem a Szentlélek.

– Jó a kapcsolata a papokkal?

– Bízom benne, hogy igen. Én senkire – legyen az pap, világi munkatárs vagy egyszerű hívő – nem neheztelek, semmiféle rossz érzés nincs bennem mások iránt, mert azt gondolom, egy püspök ezt nem engedheti meg magának. Mindannyian testvérek vagyunk Isten szeretetében, és a testvérek nem haragudhatnak egymásra. „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött” (Ef 4,26). Előfordul, hogy valaki nem ért egyet a döntésemmel, haragszik rám, s talán az ő oldaláról ez érthető is, de a változtatás hátterét nem biztos, hogy ismeri. Én akkor is azt gondolom, nekünk testvérként kell tovább együtt szolgálnunk. A legfontosabb nem a kettőnk viszonya, hanem mindkettőnk Istennel való kapcsolata. Ha Istennel rendben van a kapcsolatom, akkor könnyebb embertársammal is kiengesztelődni. Fodor Ákos költő, műfordítótól sokszor idéztem már: „Ki nem vigasztal meg, mikor megbántottad, az nem is szeret.” Ez mély gondolat.

– Hogy is van ez?

– Az emberi logika szerint, ha én vagyok a megbántott, elvárom, hogy engem vigasztaljanak meg. Az isteni szeretet logikája mást mond. Az ember a bűnnel megbántotta Istent, mégis Isten vigasztalta meg az embereket Jézusban.

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencián belül a Papság és a Megszentelt Élet Bizottságának elnöke püspök atya, így szélesebb perspektívából látja a papság helyzetét az egyházmegyénkben. Nagy öröm volt mindannyiunk számára, hogy az elmúlt két évben tízen jelentkeztek a szemináriumba papképzésre, jelenleg tizenöt kispap készül a lelkipásztori szolgálatára.

– Tudatosítani kell a hívekben, hogy szüntelenül kell imádkoznunk a papi és szerzetesi hivatásokért. Emellett erősíteni kell a hivatáskultúrát. Mit jelent ez? Minden megkeresztelt ember Istentől meghívást kapott, és ahogyan megéli a meghívottságát, úgy lesz ő mások számára meghívó. Ez a kultúra egyben az igazi keresztény élet is. Hiszem azt, hogy a keresztségben Isten megszólított, a tenyerébe rajzolt mindenkit. Feladatot adott, azt akarja, hogy az életemmel tegyek tanúságot a szeretetéről, vagyis ahol én megjelenek, ott jelenjen meg rajtam keresztül az emberek számára az Ő szeretete. Ha valaki találkozik rajtam keresztül az isteni jósággal és szeretettel, akkor ne nekem legyen hálás, hanem adja azt tovább. Isten azt várja tőlünk, hogy úgy viszonozzuk az Ő szeretetét, hogy egymást szeretjük azzal a szeretettel, ahogyan Ő szeret bennünket. A szeretet egy nagy folyam, amelyben a forrás maga Jézus. A szentháromságos szeretetközösség szeretete a Szentlélek által kiárad a szívünkbe, és aztán túlcsordul, s megjelenik a következő ember szívében is, és így tovább. De ha ezt a folyamot megállítom, ha önző vagyok, akkor ez a szeretet elhal bennem. Másokhoz eljut, más úton, de én kimaradok az egészből. Ugyanez vonatkozik az irgalomra is. Nagy szükség van az imádságra, hogy egyre többen érezzék meg Isten hívását, mert nem hiszem, hogy Isten válságban lenne, vagy kevesebb fiatalt szólítana meg a papi hivatásra, csak kevesebb a halló fül s az érzékeny szív.

– A zajjal túlterhelt világban nehéz meghallani Isten hívását.

– Robert Sarah bíboros A csend ereje című könyvében fantasztikusan ír arról az ajándékról, ahogyan a zajos világba Isten csendje belehasít. Isten nem szól. Ha Isten hallgat, márpedig hallgat, akkor nekünk is hallgatnunk kell, hogy a hallgatásának az értelmét felfogjuk. Mert Isten csöndje beszédes, és ezt úgy halljuk meg, ha a külső zajokat kizárjuk, és a szívünkben csendet teremtünk. Ennek első lépése az, hogy a hétköznapokban is megteremtjük a csendet.

A mai gyermekek zajban nőnek fel, nem tudnak rácsodálkozni a természetre, növekedésre, a hétköznapi csodákra. Pilinszky János A gyerekkor fái című karcolatában írja, hogy amikor egy csecsemőt a babakocsiban kiteszik a fa alá, s ha nem alszik, nézelődik, fölfelé tekintve nézi a fát. Mondhatnánk, hogy nem történik semmi, de benne kialakul egy kép a fáról. „Mert mit is mond egy fa egy csecsemőnek? Pontosan azt, ami kimondhatatlan. De ez a kimondhatatlan és néma nyelv mégis létezik, sőt minden lehetséges beszéd közül a legerősebb. Arról szól, hogy a világ van.”

A filozófia szerint ez a háttéri tudás tapasztalata. Így vagyunk mi is a csenddel. Ha – mint a csecsemők – csak úgy belemerülünk a csendbe, akkor a háttértudás tapasztalatunkból kialakul az istenkép, rácsodálkozhatunk az általa csodálatos, pazarló gazdagsággal megteremtett színes, tökéletes világra, mert tökéletes az, ami alkalmas arra, amire teremtve van. Az ember szeretetre van teremve, képes szeretni, és ilyen értelemben tud tökéletes lenni. Ez nem azt jelenti, hogy hibátlanok, bűntelenek leszünk, hanem alkalmasak tudunk lenni arra, amire teremtve vagyunk, vagyis a szeretetre, és képesek vagyunk másokért áldozatot hozni.

Ha valami nagy célt kellene megfogalmazni az egyházmegyénkre vonatkoztatva, akkor azt a fajta lelkiséget vinném tovább, amit a II. vatikáni zsinat dogmatikus konstitúciójában, a Lumen gentium-ban is olvashatunk az Egyház lényegéről, új önértelmezéséről és küldetéséről, miszerint mindenki meghívást kapott az életszentségre, a szeretetre, hogy isteni szeretettel szeresse embertársát.

Szent László, egyházmegyénk védőszentje igazságos és bölcs törvényekkel kormányozta a népet, nekünk is keresnünk kell az igazságot, törekednünk kell a bölcsességre. Hogyan tudta ezt megtenni a magyar uralkodó? Úgy, hogy sok éjszakát átimádkozott, tehát állandó kapcsolatban volt Istennel. Szent Lászlóhoz hasonlóan mi is imádságra épített, „körülményfüggetlen” istenkapcsolattal tudjuk megvalósítani azt a szeretetet, amely elvezet bennünket az életszentségre. Nincs más út.

– Ezt a lelkiséget kell bemutatnunk fiataljainknak is. A püspök úr nagyobb rálátása, országos kitekintettségű tapasztalata erre a területre is elmondható, hiszen az MKPK Ifjúsági Bizottságának is vezetője, ennek okán részt vesz az ország más területén rendezett ifjúsági találkozókon, beszélget a fiatalokkal. Hazánkat is Ön képviseli Rómában a 2018-as őszi püspöki szinóduson, amely erről a korosztályról szól. Jelen vannak-e a fiataljaink az Egyházban?

– Európában, így Magyarországon is tapasztalható, hogy a fiatalok nincsenek tömegesen jelen az Egyházban. A hangsúlyt viszont nem a jelenlévők létszámára, hanem hitére, hitének minőségére helyezném. Gondoljunk a tizenegy apostol mindent elsöprő, önfeláldozó hitére, akik az akkor ismert világban elterjesztették a kereszténységet, szinte eszköztelenül. Segítenünk kell a fiatalokat eljutniuk az igazi, mély hitre. Figyelnünk kell arra, hogy amikor a fiatalokban felmerülnek a kérdések, akkor mellettük legyünk a válaszainkkal. Minden korban jelen van a fiatalokkal szembeni elégedetlenség, és pejoratív értelemben szólunk róluk: „Ezek a mai fiatalok!” Ferenc pápa a 2018 őszére meghirdetett szinódus előkészítő dokumentumában a fiatalkort ajándéknak nevezi, amely egyben feladat is. Valóban a fiatalság a nagy kérdések ideje, de egyben a nagy válaszok ideje is. Ezért kell, hogy melléjük álljunk, megszólíthatók legyünk. Érdekli őket Isten, akkor is, ha nem hívők. Keresnek valakit, csak még nem tudják, hogy valójában Istent keresik. Sőt, nem is kell mindenre válaszolni, hanem a figyelmes szeretetünkkel segíteni, hogy ők találják meg a válaszaikat. Nincsenek módszerek, csak személyes kapcsolatok, elköteleződés. Amilyen mértékben megéljük a hivatásunkat, olyan mértékben tudjuk őket megszólítani.

A fiatalok ebben a túlterhelt, digitalizált világban élik az életüket, amely olykor számunkra is követhetetlen, s talán idegen, ezért könnyen lemondunk róluk, mondván, nem érdekli őket semmi. Nem szabad feladni, hanem ebből a helyzetből kell nekünk, a fiatalokért felelőseknek a lehető legjobbat kihozni. Sok fiatal van, akik előtt pozitív példák állnak. Kevesen vagyunk a nem hívőkkel szemben, de a Szentírás sorai bátorítanak bennünket: „ne félj te kisded nyáj” (Lk 12,32), „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13), „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14). Szebbé, élhetőbbé kell tenni ezt a világot. Egy ókeresztény iratban, a Diognétoszhoz írt levelében olvassuk: „Ami a lélek a testnek, az a kereszténység a világnak." Ez nagyon szép feladat. Ezzel az erővel, a Szentlélek kiáradása által kell örömmel hirdetni az evangéliumot.

– A hittanórákra járó gyermekeket, az egyházi iskoláink fiataljait könnyű bevonni a programokba, számos egyházmegyei rendezvény áll a rendelkezésükre (KÖVET, FAVÉT, gyermeknap…). Hogyan érjük el azokat, akikkel csak a szentmiséken találkozunk?

– Az iskoláinkban tanuló gyermekeket is nehéz megtartani, hiszen ők is ebben a világban, ezen hatások alatt élnek, de amikor felkínáljuk nekik a szeretetet, jóságot, az értékes élet lehetőségét, akkor nyitottá válnak. Ki kell őket mozdítani a kis képernyőjükre korlátozott világukból, az önzésükből. A fiatalok – szintén a szinódusi dokumentum szavai szerint – is tudnak értékeket teremteni, és nemcsak a világ elszenvedői akarnak lenni, hanem alanyai, részesei, ők akarják formálni a folyamatokat, eseményeket.

– Hogyan tudunk nekik ebben segíteni?

– A meglévő dolgokat erősítjük, egyre jobbá tesszük, az újabb ötleteknek helyet adunk és átveszünk más egyházmegyékben is bevált programokat. Tervezzük, hogy elindítunk egy Ifjúságvezető képzőt, ahová olyan fiatalokat hívunk meg, akik képesek lesznek megszólítani kortársaikat, nekik programokat, táborokat, találkozókat szervezni. Egy kereszténynek úgy kell élnie az életét, hogy megkérdezzék tőle, miért örül, miért derűs. Ferenc pápa a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozón (2013) azt mondta, az ifjúságpasztoráció legjobb eszköze egy másik fiatal.

Fontos, hogy a keresztény fiatalok neveléséhez elkötelezett tanárok is jelen legyenek az egyházi iskoláinkban, s ezen a téren is jó tapasztalataim vannak. A szülőkkel és a pedagógusokkal közös célunk, hogy a ránk bízottak elkötelezett felnőttekké: jó családapákká, családanyákká, hivatásukban elköteleződésre képes emberekké váljanak.

– Az ökumené tekintetében a katolikusok részéről ugyanaz a nyitottság tapasztalható, mint Bosák Nándor püspök idejében. A gondviselés különleges ajándékának tudható az is, hogy Debrecenben három keresztény felekezet vezetőit: Fekete Károly református püspököt, Kocsis Fülöp érsek-metropolitát és Önt 2015-ben iktatták be. Egyszerre indult püspöki szolgálatuk itt Debrecenben, Bosák Nándor püspök szavaival élve, az ökumené „gyakorló terén”. Ez abban a kezdeményezésben is kifejeződik, hogy Önök minden hónapban már szinte baráti találkozóra jönnek össze, amely szép példa a város lakosai számára is.

– Bosák Nándor püspök atya kezdeményezte ezeket a találkozókat, amelyeket mi örömmel folytatunk, mert látjuk és érezzük ennek gyümölcseit. Nemcsak nyilvános fórumokon, hanem baráti beszélgetésben is tudunk eltölteni időt, megbeszéljük a világról alkotott gondolatainkat, szervezünk közös programokat. Nem vitatkozási pontokat keresünk, hanem azt erősítjük, amit Szent II. János Pál 1991-ben debreceni látogatása során mondott a Nagytemplomban: sokszor hajlamosak vagyunk meglátni azokat a pontokat egymás életében, ami nem krisztusi, pedig azokat kell megtalálni, ami krisztusi. Mi azt keressük egymásban, ami krisztusi, ezért tudunk szeretetben találkozni. Örülünk egymás előrehaladásának, ami egyben a városnak, sőt az egész kereszténységnek, magyarságnak szól. Valóban Debrecen nagyszerű hely az ökumené gyakorlására, de vonatkozik ez a megállapítás az egész egyházmegyére is. Nem a problémákat nézzük, hanem a lehetőségeket.

– Egyházmegyei kormányzás és egyéb más központi feladatok, előadások, lelkigyakorlatok az ország más területein jellemzik a hétköznapjait. Honnan az energia, mikor pihen?

– Sokszor érzem gyengeségemet, de a mindennapokban tapasztalom az isteni segítő erőt. Nagyon sokat jelent az a tudat, hogy milyen sokan imádkoznak értem, sőt az egyházmegyében minden szentmisén. Hálás vagyok érte mindenkinek. Pihenés? Olvasás, baráti találkozások, kötetlen beszélgetések, melyek az igazi életet növelik bennünk.

– Hogy érzi itt magát?

– Köszönöm, jól! Szerencsés természetet örököltem. Eddig bárhol szolgáltam, mindenütt jól éreztem magam. Valaki így fogalmazott: „Az ember mindenhová magát viszi…”

– Püspöki jelmondata: „Jesus est resurrectio et vita” – „Jézus a feltámadás és az élet” (lásd: Jn 11,25). Ezen gondolattal mit szeretne üzenni a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye híveinek?

– A feltámadás a keresztény életünk központja, hitünk alapja, örök életünk reménye, szeretetünk forrása. Erről szeretnék tanúságot tenni jelmondatommal. Mátyás apostollá választásának indokaként Péter ezt mondta: …kell, hogy valaki velünk együtt tanúskodjon a feltámadásról (lásd: ApCsel 1,22).

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

interjú, Palánki Ferenc




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert