Tegyétek meg, amit Jézus mond – papszentelés Máriapócson

Tegyétek meg, amit Jézus mond – papszentelés Máriapócson

Első alkalommal szentelt pappá diakónust Szocska A. Ábel püspök atya. Aranyics Arnold a Nyíregyházi Egyházmegye új papjaként Penészlekre kapta püspökétől első kinevezését 2018. június 10-én.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. június 12. 16:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2117 napja íródott

Máriapócson Szent Liturgiát tartott Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke június 10-én. A szertartás ünnepi színezetét adta, hogy – püspöki szolgálatában először – pappá szentelte Aranyics Arnold diakónust. Prédikációjában az újszenteltre váró papi feladatokat is meghatározta: hirdetni az örömhírt, vigasztalni a szomorkodókat, segíteni a rászorulókon, imádkozni másokért, szentségeket kiszolgáltatni, az Evangéliumnak élni.

Gyulay Endre püspök atya előző nap Szegeden végzett vasmiséjén elhangzottakra hivatkozva, a papi szolgálatot három különböző fafajtához hasonlította, ahogyan azt a 65 éve felszentelt jubiláló püspök tette. A jegenyefa égbe magasodó, Istenre tekintő felhívása, az akác megpróbáltatásoknak ellenálló, kitartó ereje, szívóssága és a gyümölcsfa jó termése együttesen jellemezze a papot – figyelmeztetett.

De a hasonlatokon túl a papi hivatást Mária életének egyes állomásaival is párhuzamba állította. „Bár a Szentírás nem sokat ír Máriáról, mégis szeretettel viseltetünk iránta” – jegyezte meg Ábel püspök atya. Látjuk akkor, amikor megkapja az örömhírt, Isten titokzatos ajándékát. Ekként kap meghívást és isteni ajándékot a pap is. Végigkövethetjük menekülését: a megpróbáltatások a papi szolgálattól sem idegenek, s ahogyan Mária készen állt az újrakezdésre, a papnak is készen kell állnia a folytonos újrakezdésre egy-egy parókián, áthelyezései során. A kánai menyegző csodájának is van párhuzama a papi szolgálatban: az Eucharisztia titkában. Mária jelen van a mennybemenetel és pünkösd ünnepén is, ahol megtapasztalja, hogy Jézus nem hagy el minket.  

De azok a történetek, amelyekben Mária jelen van, Márián túl mutatnak. „Mert ezek a példázatok nem Máriáról szólnak, akár az örömhírvétel, akár a menekülés, akár Jézus csodás tettei, akár a kereszten való szenvedés mind-mind Jézusról szól. Akkor leszel jó pap, ha a papi szolgálatod nem önmagadról, nem az emberekről, nem e világ dolgairól, hanem Jézus Krisztusról fog szólni.” – szólította meg a püspök Arnold atyát. Mária Bibliában olvasható utolsó szavait idézte, mintegy felhívásként az újszenteltnek: Tegyétek meg, amit Jézus mond.

A Szent Liturgián szolgálatának első állomásaként áldoztathatott a fiatal lelkipásztor. A hála szavai után Aranyics Arnold újszentelt pap áldást adott az ünneplő közösségre és mirovált. A Krisztus ikonját ábrázoló emléklapon választott jelmondata olvasható:

Segítőm és oltalmazóm az Úr, szívem benne remél, s ő megsegít engem; ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki. (Zsolt28, 7)

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Szocska Ábel, Aranyics Arnold, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert