Vasárnapi levelek – Hol a csend mostanában?

Vasárnapi levelek – Hol a csend mostanában?

Jókai Anna soron következő vasárnapi levelében ma a zajról és a csendről olvashatnak új, állandó rovatunkban.

Forrás: pim.hu, fotó: life.hu2018. június 17. 07:50

Hol a csend mostanában? – sóvárogva kérdezzük, keressük az elveszett csendeket. A tévé hangereje nagyobb a szükségesnél, s még így is akad családtag, aki halknak találja. Valamelyik házban techno-zene szól, monoton dübörgés. A rádióban éles fejhangon műdalokat énekelnek. A troli surrog az ablak alatt, a kocsik riasztója visongat, juj-gat szinte emberként, fúrják az aszfaltot, mintha egyenesen a koponyánkban dolgozna a fúró, a szomszédos iskolát tatarozzák, nem nyáron ám, hanem ősszel; éjjelente betontömböket csapnak a földhöz, ezt nevezik szállításnak. A folyosón veszekszenek vagy trécselnek. A szobafalon áthallatszik a magnóból: „áj, láj, dilájlá…” A kaputelefonon többször egymásután puszta szórakozásból fölcsengetnek. A cirko-kazán zománc-köpenye zörög, a csövekbe szorult levegő fütyül… Erre mondják: zajlik az élet. Persze, azt is mondják, a zajártalom milyen káros, de igazában senki sem törődik vele. Az ún. „zenés vacsorázó helyeken” nem értjük egymás szavát, még a falatot sem tudjuk jóízűen lenyelni, viszont van borsos zenés felár, hiába, a kellemetlen közérzetet nem adják ingyen… Szerencsére nem kötelező odajárni, no meg legtöbbünknek nem is telik rá. Füldugó is van a világon – csak akkor éppen azt sem halljuk meg, amit kellene. No, majd tavasszal-nyáron, az áldott anyatermészet ölén, nyaralóban, tóparton! Csak a madarak éneke, semmi ember-csapta zörej… A valóságban: csapatba verődött gyerekek indián-csatakiáltásai, kamaszok hajnalig tartó bulija, s ütemesen felcsattanó, nyerítő nevetések: görcsös jópofaság, ál-vidámság… A kertben aktuális dolgokat el kell végezni: sivít a fűnyíró, másutt bővítik a házat, kopácsolás, biztató harsány hórukk-okkal. Az öreg fát elektromos fűrésszel nyiszatolják. Az utakon cirkusz-reklámkocsi, egész nap, körbe-körbe. Rekedt, kántáló hang tudatja a nagyérdeművel a soha vissza nem térő alkalmat.

Hát akkor hol a csend mostanában? Erdőmélyén, remeteségben? Amíg át nem szűrődik ott is a lombokon a slágerrádió? Esetleg zajlik a fakitermelés?

Persze az is félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje… Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserűség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét… Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Én-ünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban.

Nem a hangok csodás birodalmát támadom, Isten ajándéka az, a maga helyén. Nem fölveri a csendet, hanem belesimul abba a tücsökciripelés, a békakuruttyolás, a közeledő-távolodó vonatok füttyögetése… édes emlék a gyermekkori kályhában pattogó tűz ropogása, a falióra ketyegése, bimbamja, a beszűrődő harangszó… Csak a szünet nélküli harsogás a bántó: mindig, mindenben a mérték hiánya.

Jókai Anna, 2000

Forrás: pim.hu, fotó: life.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

vasárnapi levelek




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert