Meghalt Kányádi Sándor

Meghalt Kányádi Sándor

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten.

Forrás: ma.hu, fotó: MTI/Czimbal Gyula2018. június 20. 14:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 179 napja íródott

Székely parasztcsaládban született a Hargita megyei Nagygalambfalván (Porembenii Mari) 1929. május 10-én. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, majd beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte. Munkatárs volt az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő című lapoknál és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében, első verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg. 

Költői pályájának korai időszakában "a szocialista lelkesedéstől megszállottan" bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről. A kijózanodás a hatvanas években következett be, ettől kezdve költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, műveiben mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz. Költészete tartalmilag és formailag is megújult, az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). 

Kányádi Sándor 1967-ben utazhatott először nyugatra, Bécsben tartott előadást. Ezt követően Európában és a tengeren túl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai előadókörutat tett, ebből az élményből született meg a Dél keresztje alatt című versciklusa. 1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségből. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). 

Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek (Három bárány, Farkasűző furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold), számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életművének fontos részét alkotják az esszék és műfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Kányádi saját műveinek avatott előadója, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították. 

Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. A változékony változatlanság jellemző rá: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel.

Művészetéért több rangos elismerést, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán-díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2008-ban a Magyar Kultúra Követe címmel ismerték el, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2013-ban vehette át az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. 1998-ban részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely. 

Egyik méltatója szerint Kányádi egy személyben költő és tanú, korának hiteles krónikása, tetőtől talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai művészsorssal. 

Kányádi Sándort várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Valaki jár a fák hegyén


ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Forrás: ma.hu, fotó: MTI/Czimbal Gyula

Nyíregyházi Egyházmegye

Kányádi Sándor




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert