A 25 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye legszebb ajándékai – Két papot és egy diakónust szenteltek Debrecenben

A 25 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye legszebb ajándékai – Két papot és egy diakónust szenteltek Debrecenben

Az imádság és a kegyelem órájában megtörtént az apostoli küldetés és hatalom átadása 2018. június 23-án, Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ünnepi szentmise keretében áldozópappá szentelte Németh István és Dobai Barna Ottó diakónusokat és diakónussá szentelte Sziklai Dávid akolitust. 

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye2018. június 25. 14:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2122 napja íródott

A főpásztor a 25 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye születésnapi ajándékának nevezte a három szentelendő élete odaadását az egyházmegye szolgálatára. A jelenlévők a hálaadás órájának ünnepélyes pillanatait is átélték, amelyben köszönetüket fejezték ki azért, hogy egyházközségük fiataljai meghallották Isten hívó szavát és elindultak az életszentség útján, az engedelmességi ígéretben lemondva a családról, saját akaratukról egyetlen örökségüknek az Urat vallva.

A szentelési szentmisén részt vettek, Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, dr. Stefan Dartmann, a római Pápai NémetMagyar Kollégium rektora,  dr. Tóth Tamás a Pápai Magyar Intézet rektora, az MKPK kinevezett titkára, az egyházmegye papjai, papnövendékei, a szentelendők családtagjai, rokonai, barátai és az ünneplő egyházközségek hívei.

Az evangélium elhangzása után a szentelési szertartás első mozzanataként Felföldi László, az egyházmegye általános helynöke szólította a diakónusi, majd az áldozó papsági szolgálatra készülőket, ezzel is tanúsítva a főpásztor előtt a jelöltek felkészültségét és a szent szolgálatra való alkalmasságukat, majd a főpásztor a szavaival kiválasztotta a jelölteket a szent rendekre.

Ezt követte Palánki Ferenc megyéspüspök homíliája, intelme, amelynek bevezetőjében a szentelendők jelmondatára irányította a figyelmet. Németh István Joel próféta könyvéből választott gondolatot: „Ujjongjatok és örüljetek az Úrban!” A megyéspüspök Ferenc pápa apostoli buzdítására utalt, amelyben szintén megtaláljuk e felszólítást. A Szentatya arra bátorít, hogy legyünk mindannyian szentek, hiszen csak ennek van értelme a világon. Isten minden embert meghívott az életszentségre, hogy ki-ki a maga útján tökéletesen szent legyen. A szentelendők a papság útját választották. A megyéspüspök hangsúlyozta, olyan papokra van szükség, akik Krisztus képmását hordozzák, az Ő szeretetével szeretnek. A mások szolgálatára odaadott élet képessé tesz arra, hogy fel tudjunk nőni ahhoz a páratlan tervhez, amit Isten gondolt rólunk. Az önátadás az életünk minden napjára vonatkozik. A pap úgy mutatja be élete szentmiséit Jézus Krisztusnak, hogy az oltárra teszi mindennapi fáradozásait, örömeit, nehézségeit.

A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű konstitúciójában is olvashatunk arról, hogy mindenki meghívást kapott az életszentségre, vagyis mindannyian lehetünk szentek. A főpásztor hangsúlyozta, éppen ezért van szükség szent papokra, hogy példát adjanak a híveknek és a nemhívőknek egyaránt. A hétköznapi helytállásuk mutatja meg igazán, milyen az igazi szeretet. „A készséges ember szíve kapu, amin belép az Isten ebbe a világba, hogy megszentelje azokat az embereket, akikkel nap, mint nap találkozik.” — idézte Palánki püspök atya XVI. Benedek pápa bíborosi korában írt gondolatát. Az életszentség tehát abban mutatkozik meg, hogy a pap szíve mindig nyitva áll Isten és a hívek előtt. Isten a papokat tehát arra hívja, hogy rajtuk keresztül megmutassa a világnak, mindenkit meghívott. Isten a készséges emberen keresztül be akar lépni a világba, hogy megmutassa az irgalmas szeretetét, amely az embert megszenteli.

„Dobai Ottó jelmondata egyetlen szó: „Misericordia – Irgalmasság”. Isten készséges a megbocsátásra, irgalmas szeretete valódi örömhír” — fogalmazott Palánki püspök, majd Jézus szavaival arra bátorított, hogy ne féljünk ne aggodalmaskodjunk, csak keressük Isten országát és annak igazságát, amit mindennap meg kell találnunk különben kiüresedik a lelkünk. Isten nem rendkívüli dolgokat vár tőlünk, csak azt, ami rajtunk múlik, a csodát majd Ő hozzáteszi. Mint ahogyan a kánai menyegzőn a szolgák dolga volt, hogy megtöltsék az edényeket vízzel, de a vizet Jézus változtatta borrá, a csodát Ő tette. Igazi örömhír, hogy a papok tanúi lehetnek egy-egy lélek megújulásának, a csodáknak, annak, hogy eszközei lehetnek Istennek így jobbá, szebbé téve a rájuk bízottak életét.

Sziklai Dávid három pillérre építi diakónusi szolgálatát, az Istennel való szeretetkapcsolatra, a lelkesen végzett önátadói szolgálatra és a mély, személyes emberi kapcsolatokra. A püspök atya a szentelendőket erősítette abban, hogy minden aggodalmaskodás nélkül merjék odaadni életüket Isten szolgálatára.

„Jézus Krisztus meghívott benneteket, hogy segítsetek neki a világ újra felszentelésében, legyetek hát vidámak, örömteliek, Isten irgalmas szeretetének képviselői, legyen lelkes a szolgálatotok — Ferenc pápa szavaival élve — mutassátok meg az Egyház legszebb arcát, az életszentségeteket” — fordult záró intelmeivel az ünnepeltekhez Palánki Ferenc megyéspüspök.

A homília után a szentelési szertartás a diakonátusra készülő jelölt tanúságtevésével Folytatódott, amelyben kifejezi szándékát, hogy cölibátusban élve életét egészen Krisztusnak szenteli. A megyéspüspök kérdéseivel az áldozópapságra készülők helyes szándékát is vizsgálta, majd a jelöltek engedelmességet fogadtak főpásztoruknak. A szentelendők lemondtak saját akaratukról, mert biztosak abban, hogy ezen túl a püspök szava számukra Isten akaratát közvetíti. Majd arcra borultak az oltár előtt annak jeléül, hogy meghalnak a világnak és csak az Istennek fognak élni. Közben a hívekkel együtt elénekelték a mindenszentek litániáját, kérve a közbenjárásukat ahhoz, hogy a jó elhatározást megvalósítsák papi életükben.

Ezután következett az egyházi rend szentségének lényegi része, a kézrátétel és a felszentelő ima, majd a felszentelt diakónust beöltöztették a liturgikus ruhába, a püspök elé térdelt, aki átadta neki az egyház kincsét az evangéliumos könyvet, jelezvén az örömhír hirdetésének feladatát.

Az áldozópapok szentelésével, a kézrátétellel folytatódott a szertartás, amelynek során a diakónusok a papság szentségében részesültek. A főpásztor után a jelen lévő papok is a szentelendők fejére tették kezüket, kifejezve azt, hogy küldetésüket a papok közösségében fogják végezni. Ezt követte a felszentelő imádság, majd a pappá szentelteket liturgikus ruhába öltöztették. Az Isten áldásának és erejének, a különös lefoglaltságnak szimbólumával a krizmával való megkenés következett, majd a felszenteltek megkapták a főpásztortól a kenyér és a bor áldozati adományokat, hogy mostantól naponta mutassák be a vérontás nélküli áldozatot. Végül a szentelési szertartás utolsó mozzanataként a püspök atya és a papság békecsókot váltottak az újonnan felszenteltekkel.

A szentmise egyik megható pillanata volt, amikor a Németh István és Dobai Barna Ottó lelkipásztorok Bosák Nándor nyugalmazott püspök és Palánki Ferenc megyéspüspök vállára tették kezüket és hálájuk jeléül áldást kérték a püspökök életére.

Ezt követően a szentmise a szokott módon folytatódott. Az újonnan fölszenteltek együtt miséztek a szentelő püspökkel. Ez az ő első szentmiséjük, melynek végén áldást kértek mindazokra, akik segítették őket abban, hogy eljussanak a szentelési oltárhoz.

A papszentelésen a köszönet is elhangzott a szülők felé, hogy Isten népének szolgálatára papot neveltek és áldozatos, jó példájukkal, imádságukkal segítették gyermeküket.

A szentmisén közreműködött Dobos Mihály, a székesegyház karnagya és a Szent László Kórus.

Sziklai Dávid – életút

1993. november 22-én született Debrecenben. Még egészen fiatal volt, amikor édesapja elhunyt és Nyíregyházára költöztek. Ott nőtt fel, és már óvodás korában elkezdett ministrálni a társszékesegyházban. Papi hivatását később általános iskolai évei vége felé ismerte fel.

Hivatása kibontakozásában nagyon sokat segített a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, ahol 2008 és 2013 között végezte tanulmányait. Az ottani közösségi élet csiszolta őt. Később, a kollégium sekrestyéseként és asszisztencia magiszterként szolgált, illetve igyekezett aktívan részt venni a diákönkormányzat munkájában, valamint a gimnáziumban évente megrendezésre kerülő Fiatalok a Világ Életéért Találkozó szervezésében. Ezek a szolgálatok nemcsak a liturgikus ismereteiben, hanem az Istennel való kapcsolatának mélyítésére is ösztönözték.

Mindezeknek, lelkiatyáinak, valamint végzős korában, Nagyböjtben átimádkozott hivatástisztázó lelkigyakorlatnak köszönhetően tudott igent mondani Isten meghívására.

Filozófiai és teológiai tanulmányait 2013-tól az Egri Hittudományi Főiskolán végezte.

Papi jelmondata: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad” (Fil 4,13)

 

Dobai Barna Ottó életútja

Dobai Barna Ottó 1971 július 7-én a parciumi Szilágysomlyón látta meg a napvilágot. Kárásztelken nevelkedett és ott élt nagyon boldog és vidám éveket szüleivel és testvérével. Itt volt elsőáldozó, a Szentlélek ajándékainak kegyelmében is Kárásztelken részesült, és a papi hivatásának első jelei is itt mutatkoztak meg ottani plébánosának Lőrinc Ottó atyának köszönhetően. Buzgó élete még a református vallású édesanyját is arra az elhatározásra juttatatta, hogy áttérjen a katolikus hitre.

1989-ben az érettségi után jelentkezett a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára, majd ősztől már a sorkatonai szolgálatát töltötte a Temesvár melletti Karánsebesen. Míg másoknak 1989 a szabadságot, reménység kezdetét jelentette, az ő szívét a gyász töltötte be, hiszen akkor hunyt el 48 évesen az édesanyja, akit nagyon szeretett.

1990-ben megkezdte teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, 1992-95 között a bécsi Pázmáneumban tanult, majd közel 20 évig felfüggesztette a papi hivatás felé vezető útját, és civil munkákat, feladatokat vállalva 14 éven át Olaszországban dolgozott.

2015-ben ismét visszatért, és felkereste Bosák Nándor megyéspüspököt, aki befogadta őt. Ezt követően két évig tanult Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd 2017-ben az egyházmegye második főpásztora Palánki Ferenc megyéspüspök diakónussá szentelte.

Papi jelmondata: "Misericordia - Irgalmasság"

 

Németh István – életút

Németh István 1993. szeptember 14-én született Debrecenben, vallásos családban. Szülei pedagógusok, jelenleg iskolavezető-helyettesek, két kisebb testvére van, akik még középiskolások. Tanulmányait a Svetits Katolikus Általános Iskolában kezdte meg, majd a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium speciális matematika tagozatán érettségizett.

A papság gondolata már kiskorában megfogalmazódott benne, amely az évek során folyamatosan erősödött: hála családjának, a debreceni Szent Család Plébánia plébánosának és közösségének, a nővéreknek és a sok barátnak, ismerősnek. Rendszeresen ministrált, később kántorként is szolgált több debreceni templomban, középiskolás korában a székesegyház hittanosainak aktív tagja volt. A végső igent végül egy taizéi zarándoklat során tudta kimondani.

Ezért középiskolai tanulmányai elvégzése után egyből jelentkezett Bosák Nándor püspök úrnál, hogy vegye fel a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye kispapjai közé. Két évre Egerbe került, majd a harmadik évet már Rómában, a Collegium Germanicum et Hungaricum falai között kezdte meg és a Pápai Gergely Egyetemen folytatta teológiai tanulmányait.

Dr. Stefan Heße hamburgi érsek 2017. október 10-én Rómában, a Szent Ignác Bazilikában szentelte diakónussá, majd a következő időt, ún. pasztorális évet Nyíregyházán töltötte el. Itt nagy szeretettel kapcsolódott be a Szent Imre Katolikus Gimnázium ifjúság-pasztorációjába és a Magyarok Nagyasszonya Főplébánia és az örökösföldi közösség életébe. Időközben elvégezte a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán a hittanár-nevelőtanár mesterszakot is.

Papi jelmondata Joel próféta könyvéből származik: „Ujjongjatok és örüljetek az Úrban.”

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Debrecen
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert