Hittantábor Komlóskán

Hittantábor Komlóskán

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola hittantábort szervezett Komlóskára 2018. június 24. és 28. között.

Fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya2018. július 6. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2092 napja íródott

A harminc táborlakó – néhány alsó tagozatos és zömében felső tagozatos – diák kisebb csapatokra bontva töltötte az imával és játékos programokkal teli öt napot. A túra, feladatmegoldás és tánc mellett naponta új imát tanultak a kis hittanosok.

Aros Vivien, negyedik osztályos tanuló így élte meg a élete első „ottalvós” táborát:

„Éppen hogy megkaptam az év végi bizonyítványomat, már nagy izgalommal pakolhattam is be a bőröndömbe, mert készültem életem első ottalvós hittantáborába. Az úticél Komlóska volt. Az utat természetesen imával kezdtük. Négy csapatot alkottunk, majd kitalálnunk a csapat nevét, a csatkiáltást és az indulót. Ezután faluismeretre indultunk és meglátogattuk azt a kis templomot, ahol minden reggel Szent Liturgiával kezdtük a napot.

Hétfőn Detti néni vezetésével elindultunk az erdőbe a rohampályára, ahol csapatonként kellett elrejtett feladatokat megkeresni és megoldani. Nagyon élveztük ezeket a feladatokat. Csaba atya minden este új imádságot tanított nekünk. Megígértem a szüleimnek, hogy nem fogok sírni, de ezek az imádságok annyira szépek voltak, hogy nem lehetett kibírni egy kicsi sírás nélkül. Az estét közös tánccal zártuk.

Szerdán délelőtt kézműves foglalkozásokon vettünk részt délután Miklós bácsival sok hasznos, érdekes dolgot tanultunk a vízről és a növényekről. Este Ki mit tud?-on szerepelhettünk. Esténként az otthoniak után nem sírtam, mert nagyon jól összekovácsolódott társaságban voltam, akikkel sokat viccelődtünk, nevettünk. Örülök, hogy ennek részese lehettem és remélem, hogy jövőre újra eltölthetek öt napot a hittantáborban.” (Aros Vivien)

Fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

hittantábor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert